Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-31 / 5. szám
4. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik szám VISZONYUNK A HAZAI EGYHÁZHOZ AJÁNLVA AZ OTTHONI EGYHÁZI KÖRÖK FIGYELMÉBE. II. KÖZLEMÉNY. A Tiffini Egyezmény ellenzéke tehát két forrásból táplálkozik. Az egyik forrás magá- nek otthon is, Amerikában is rendelkeznie kell mü félremagyarázása, olyan állítások, amelyek a valóságnak távolról sem felelnek meg, a másik pedig a hazai egyház. Az els vei nem akarunk ezen a helyen és most részletesen foglalkozni. A Konvent- nek otthon is, Amerikában isrendelkeznie kell annyi erkölcsi hitellel, miszerint nem fogad el és nem ir alá egy olyan egyezményt, a melylyel eladná az Amerikában élő hittestvéreinek hitét, templomait, nyelvét, magyarságát, stb. Hiszen még csak feltevésnek is nevetséges az az állítás, hogy az amerikai Reformed Church in the U.* S., melynek hitvallásos könyve ugyanaz a Heidelbergi Káté, a mely a mienk, nem volna református egyház. Az ellenzék többek között ezt is igyekezett bizonyítani. Ám, ha valaki főleg odahaza részleteket óhajtana: szívesen szolgálunk bővebb magyarázattal, vagy akár a Tiffini Egyezmény teljes szövegével. Annál inkább akarunk azonban foglalkozni a hazai egyházzal, mint az ellenzék erősségével, mert a kérdésnek ez a része már közvetlenül érinti tárgyunkat: viszonyunkat a hazai egyházhoz. Előre is megjegyezzük, hogy felfogásunk szerint már magában véve az a tény, hogy a hazai egyház egyezményének ellenzéke a hazai egyházra vagy annak egyes alkotó tényezőire hivatkozik, sőt híva tkozhatik mint erősségre: már magában véve ez a tény nem egyéb, mint a hazai egyház erkölcsi kompromittálása. Hisszük, hogy a hazai egyház egyetemére nézve ez a kom- promittálás jogosulatlan. Mert a legnagyobb erkölcstelenség volna az, hogy a mikor a hazai egyház egyfelől egyezményt köt: másfelől ugyancsak az egyezménynek lerontására erőforrásul szolgáljon. A hazai egyház egyetemére nézve mi ilyen erkölcstelenséget feltenni nem tudunk. De hát mi ad okot és lehet "séget az ellenzék számára arra nézve, hogy a hazai egyházat, mint erősséget sorakoztassa fel önmaga mellett? A legelső ezek között az a konventi határozat, a melylyel a Konvent 1922, szeptember 20-án az addig hozzátartozott amerikai egyházakat saját kötelékéből elbocsátotta. E határozat szerint a Konvent különböző megjegyzésekkel elbocsátja úgy a Tiffini egyezmény elfogadóit, mint a független és episz- kopális egyházhoz tartozó csatlakozott gyülekezeteket. Az elsőt elbocsátja azzal a megjegyzéssel, hogy “velük a lelki közösséget a Reformed Church in the U. S. of America hivatalos szervei utján fenn kívánja tartani.” A másodikat azzal, hogy: “Istennek a magyar nemzeti jellegben megadott nagy történelmi ajándéka iránt felelősséget érezve, figyelmezteti őket az amerikai magyar refor- mátusság lelki és nemzeti egységének megőrzésében álló komoly kötelességre és súlyos érdekre s ez alapon reméli a Reformed Church-höz való csatlakozást.” A harmadikat pedig azzal az aggódó figyelmeztetéssel, hogy: “Tartsd meg, a mi nálad van.” Talán nem szükségtelen megjegyeznünk, hogy ez az elbocsátó határozat nem valami lényegtelen formaság, hanem igen fontos okmány. Amerikában minden komoly hitfele- kezet alkotmányában benne van az, hogy más felekezettől gyülekezeteket csak az illetékes felsőbb hatóság hivatalos elbocsátása után vészén át. Ezt a berendezkedést a világi törvények is honorálják és tekintetbe veszik. Erre az elbocsátó határozatra az ellenzék mindjárt kezdetben diadallal hivatkozott, mondván: ime a Konvent hivatalosan beleegyezik, hogy ők függetlenek, illetőleg episz- kopálisok legyenek. A figyelmes olvasó azonban már az elbocsátáshoz fűzött konventi megjegyzésekből is láthatja, hogy ez a hivatkozás nem volt jogosult. A Tiffini Egyezmény azonban határozottan kimondja, hogy a Konvent a hozzája tartozott egyházakat a Reformed Church-höz bocsátja el és ennek a megállapításnak természetes logikai következménye, hogy nem máshová. Amerikai barátaink körében meg is volt s talán meg van ma is az a hajlandóság, hogy a konventi elbocsátót az előbb emlitett rendelkezés miatt már önmagában véve is szdrződés-szegésnek minősítse. Ez a hajlandóság azonban hivatalosan soha sem jutott kifejezésre, s mi meg vagyunk arról győződve, hogy komoly vita esetén a mi amerikai barátaink aggodalmait ezen a téren el lehetne oszlatni. Nekünk ugyan nem áll rendelkezésünkre semmiféle hivatalos vagy félhivatalos kommentárja ennek az elbocsátó határozatnak, de úgy érezzük, hogy a Konvent valóságos kényszerhelyzetben volt és mást nem is tehetett. Akaratának érvényesítése végett ugyanis az opponáló egyházakkal szemben megannyi port kellett volna a különböző Courtok előtt megindítania. Eltekintve a természetszerűleg el álló anyagi és erkölcsi nehézségektől: e pöröknek még a kimenetele sem lett volna bizonyos. Azok elbirálásánál a Courtok feltétlenül tekintetbe vették volna a gyülekezeti tagok akaratát is. A mikor az ellenzék a mc keesporti egyházat a Tiffini Egyezmény elfogadása miatt perrel támadta meg: a perdöntő körülmény az volt, hogy a gyülekezeti tagok akarata összhangban állt az egyházi felsőbbség akaratával. Az egyházi felsőbbség által megkötött egyezményt azért kellett elfogadás végett az egyes gyx- lekezetekhez is letenni, mert Amerikában — “rólunk-nélkülünk” intézkedni nem lehet. Mindezek az okok bizonyossá teszik előttünk azt, hogy azt a hajlandóságot, a mely a Konvent elbocsátó határozatában szerződésszegést lát, és a mely hajlandóság tényleg meg volt s talán meg van ma is: könnyen el lehetne oszlatni. Hivatalosan ez a kérdés soha sem merült fel. A két közegyház egymáshoz való viszonyának őszinteségére és bensőségére nézve azonban igen jótékonyan hatna az, ha a Konvent, ha már kezdetben nem tette: utólagosan is hivatalos kommentárral kisérné elbocsátó határozatát. Üdvös volna, ha megtenné ezt még akkor is, ha erre nézve hivatalos kérdés nem intéztetne hozzá, aminthogy bizonyos, hogy nem fog intéztetni. A rendes, bürokratikus eljárás ugyanaz volna. A bürokratizmusnál azonban mindig előbb való a Lélek. Az amerikai magyar reformátusságra és annak egységére nézve nem közönyös az, hogy a két közegyház között létrejött viszony ne csak papiroson legyen meg, hanem hassa át azt a Ló-leknek az a bensősége és igaz őszintesége, a mely a kételkedésnek és bizonytalanságnak még csak a nyomát és lehetőségét sem tűri önmagán. A Konvent elbocsátó határozatának az a része tehát, a mely a Tiffini Egyezményt elfogadó egyházakra vonatkozik, kifejezetten mondja, hogy a Konvent “velük a lelki közösséget a Reformed Church in the U. S. of America hivatalos szervei utján fenn kívánja tartani.” Ez a gondolat állandóan előtérben lebegett akkor is, a mikor a szóban forgó egyezmény az egyes gyülekezetek előtt volt és lényeges szerepet töltött be abban az irányban, hogy a gyülekezetek az egyezményt a maguk részéről is elfogadják. Hiszen az a kötelék, a mely ezeket az egyházakat a hazai egyetemes egyházhoz fűzte, örök és elszakíthatatlan. És a mikor részint külső körülmények, részint pádig a felfogások megváltozása miatt a hivatalos összeköttetés megszakadt: jól esett tudni és rendkívül megnyugtató volt az, hogy ennek az összeköttetésnek csak a formája változik, de lényegében mégis fentmarad az. örömet keltett ez azokban a gyülekezetekben is, a melyek már addig is az amerikai közegyházhoz tartoztak. Ezek és a hazai egyház között tudvalevőleg nem volt semmi összeköttetés. Nem a múltakat akarjuk hánytorgatni és nem akarunk szemrehányást tenni akkor, a mikor rámutatunk arra a tényre, hogy az egyházak eme csoportja és a hazai közegyház között nem hogy összeköttetés állott volna fenn, de a hazai közegyház egyenesen kizárta érdeklődésének köréből e gyülekezeteket. Lelkészeket nem kaphattak hazulról, vagy ha igen: a Konvent rendelkezése értelmében a vállalkozó lelkészek elveszítették hazai oklevelüket és választhatósági jogukat. A Konvent tudott erős és határozott lenni annak az egyházpolitikának érdekében, a melynek helytelen voltát később önmaga ismerte el. A Tiffini Egyezmény értelmében most már e lelki közösség körébe bevonattak azok az egyházak is, a melyek addig ki voltak onnan rekesztve. Természetes örömet keltett ez: hiszen ezek az egyházak a “számkivetés” ideje alatt sem szűntek meg magyarok és magyar refo *.ná tusok lenni. Ámde, a valóságban hogy néz ki ez a megígért és az elbocsátó határozatban is kimondott lelki közösség? Vájjon történt-e valami, hogy ne csak puszta szó maradjon az, hanem élő valósággá változzék ? ... Azon a theoretikus értékű konventi határozaton ki- vül, a mely az itteni végzett lelkészek hazai választhatósági jogát bizonyos körülmények között megállapítja: semmi. Mily jól esett volna s mily jól esne pedig ma is a mi népünknek, ha olykor-olykor egy-egy elismerő, bátorító, buzdító szót hallana az édes anyától!... Ha ez az édes anya néha-néha érdeklődést mutatna vágyaink, törekvéseink iránt!... Ha megkérdezte volna tőlünk, hogy hogyan érezzük magunkat az uj berendezkedésben?... Hiszen a lelki közösség fen- tartásának és testet-öltőségének ezernyi útja van és az mind tárva áll a hazai egyház előtt az általa kötött egyezmény alapján! És az is bizonyos, hogy uj egyházi hatóságunk nem áll útjában ennek az összeköttetésnek. Hiszen annak élővé tételére kifejezett módot és alkalmat ad az általa is elfogadott Tiffini egyezményben. (Folytatás a 9-ik oldalon.)
