Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-12-26 / 52. szám

52-ik szám

AMERIKÁT MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

5-ik oldal

A mi hitünk nagy titka.

Dr Baltazár Dezső püspök beszéde.

“Minden versengés nélkül a mi hitünknek nagy titka ez: az Isten megjelent a testben, megigazitott a lélekben, megláttatott az angyaloktól, predikáltatott a pogányoknak, hittek ő benne e világon, felvitetett dicsőségbe.” (1 Tim. 3:16.)

Szent karácsony ünnepe az édes lelki öröm ünnepe. Sokan nem is tudják, miért ■örülnek e napon; de ellenállhatlanul járja át szivüket a boldog melegség; leikükön valami csodának sejtelme világol; magyarázatát sem tudják adni: csak a nagy általános örömtől megragadva öntudatlan boldogsággal örvendenek.

A föld képe az elmúlást, a balált hirdeti; ilyenkor kérge hideg, kemény; a levegő élettelen, fagylaló: a láthatár sivatag, mostoha; a természet kinnrekedt állatjai s a világ elfelejtett szegényei merevedett, kékülő tagokkal, dideregve szenvedik az idő kegyetlen viszontagságait; mégis belül, az emberi szívben kikelet sugara fénylik, tavasz harmatja csillog, ébredés tenyésztő melegje kél. Mintha vonná valami a földet a magasságba ; mintha vonná az eget valami lefelé ?

.....Valami! Az a hatalmas teremtő erő, amely a hitnél és reménynél is nagyobb: a szeretet. Ez tudja mosolygóvá tenni a természet hideg képét is; ez átmelegiteni a zuzmarás falu kunyhók belsejét, ez mosolyt csókolni a szomorú arcára, szivárványos színűvé változtatva rajta a lepergő könnyeket; ez tud hatni, hevíteni, átformálni, boldogítani magyarázat nélkül, öntudatlanul, mint ahogy hat, hevít, átformál, boldogít a szeretetnek forrása: az Isten csodálatos módon, láthatatlanul.

A mi hitünk nagy titka ez! “Az együ- gyü is érti részben, de a tanult sem teljesen.” Pál apostol, kinek hatalmas lelke szárnyai egyik percben megfürödve lenn a tapasztalás mélységein, másik percben az Istenség titkainak kápráztató magasságát szeldelik, Pál apostol tudja ezt a titkot. Elő is terjeszti Timotheushoz irt levelében: “Minden versengés nélkül, a mi hitünknek nagy titka ez: Az Isten megjelent testben; megigazitott lélekben, megláttatott az angyaloktól, predikáltatott a pogányoknak, hittek ő benne e világon, felvitetett a dicsőségbe.” Ebben a rövid előterjesztésben tartalmi bőséggel bennfoglaltatik a karácsony egész jelentősége: Jézus születésének lényege, földön való megjelenésének hatása, bizonysága, messiási küldetésének terjedelme, eredménye és teljesített tisztének jutalma.

“Az Isten megjelent testben”: ez a Jézus születésének lényege. A bűneset és

az arra jött átok folytán az Isten és ember úgy állottak egymással szemben, mint a magasság és mélység, a természeti ég és föld, amelyek között nincs közvetítés, nincs áthidalás, nincs béke és közbenjáró összeköttetés. Az Istent és az embert csak az kötötte össze, ami az eget és földet, a cikázó villám, melyben a megbántott teremtő haragja a gyarló emberre lesújt. A test ösztönét használta ki a kígyó, hogy ellenkezést szerezzen az Isten és ember között; a test bukott el s a testre sújtott le a bosszúálló harag: a fáradság, éhség, szomjúság, betegség, halál, enyészet átkaival. A test átka húzta magával a lelket is; megmérgezte ennek egészségét, feldúlta nyugalmát, gyásszal vonta be boldogságát, összetörte reménységét. Hiszen még most is, a mikor a koporsó fulánkja elvétett, most is milyen keserves megválni a dédelgetett testtől; még most is, mikor a feltámadás bizonyos reménye ott áll, mint bethlehe- mi csillag a sirhalmok felett, milyen szomorú, milyen kínos odaadni a földnek azok testét, akiket szerettünk. Hát még akkor, amikor nem volt feltámadás, nem volt sirontuli találkozás, nem volt remény, nem volt Messiás.

A lélek Istennek része volt, természettől halhatatlan; a testet érte a halál gyásza, a megsemmisülés átka, mert ez porból vétetett. így kellett elszakadni egymástól örökre a léleknek és testnek a halálban. Az átok megszüntetése, az ellenkezés kibékitése hangzik ott a bethlehemi titokzatos szent éjszakán, a bizonyságot tevő angyalok énekéből, akiktől a megváltó megláttatott: “dicsőség a magassá- gos mennyekben Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” Szeplőtelen szűznek ártatlan teste által, a kegyelemnek és irgalomnak jegyében az Isten megjelent a földön. A megvetett, megátkozott, gyötrelemnek, halálnak alá vetett testet megszentelte az Isten, mikor benne megjelent. Többé nem az Isten és az ember, hanem az ember és kígyó között támadt fel a szerzett ellenkezés, mely küzdelemnek végén az asz- szonynak magva emberi formában isteni erővel megtörte a kígyónak fejét; kibékítette az Istent, megnyugosztalta az embert; felemelte testben, megigazította lélekben.

Az Ur Jézus földön való megjelenésének hatása az, hogy megigazittatott a lélek. Abban a hosszú bujdoklásban, tévelygésben, melybe a szerencsétlen embert uttalan utakon az Istentől való rettegés hajszolta, a lélek elhullatta minden kincsét, beszennyezte minden tisztaságát, elvesztette minden erejét. Avagy a rettegés nyumoruságos állapotától volna-é várható valami jó és magasztos eredmény? Mily boldog volt az ember, mikor istentestvérének, az Ur Jézusnak lábai elé félelem nélkül odaülhetett; alázatossággal, de szeretettel; bizodalommal, de tisztelettel megcsókolhatta köntöse szélét, aztán hallgathatta a szent áhitat nyugodalmával a lelket megigazító tanításokat: az egyszerű lelki szegény, hogy a mennyekországa az övé is; a siró, hogy ő is boldog, mert megvigsztaltatik; az alázatos, hogy örökség szerint övé a föld; az igazság éhezője és szomjuhozó- ja, hogy megelégittetik; az irgalmas, hogy az ő viszont jutalma irgalom leend; a háborúságot szenvedő, szidalmazott és rágalmazott, hogy az idvesség jutalmát nyeri. Minő megigazitása volt ez a lelkek- nek! Megerősítés, felfegyverezés, biztosítás az élet minden nyomorúsága ellen; körülbástyázása a lelki nyugalomnak, lelki boldogságnak a földi sors minden vésze, viharja, támadása ellen; azon a fundamentumon, amelyen kívül mást senki nem vethet, mely is a Jézus Krisztus. Még a sírok szomorú birodalmán is át- harsan vidáman, győztesen a harsona, mely a halál félelmével szemben is bátorrá teszen: “én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hiszen, ha meghal is él az.” ,

És ez a megigazitás nemcsak azoknak szól, akik nemzeti önzéssel csak maguknak sajátították ki a messiási ígéretet s akik, mikor valóság lett, elfordultak tőle, mert kicsinylék az istállót és jászolt, a miben született, a ruházatot, melyben járta földi göröngyös útját, a tisztességet és méltóságot, amit a szelidségben és alázatosságban nem tudtak felfedezni Övéi közé jőve, de Övéi őt be nem vevék. Nem lett volna igazságos, nem lett volna Isten szerelmének hordozója Jézus, ha csak ezeknek a hütelen kiválasztottaknak hozott volna lélekben megigazitást. Isten véghetetlen; ilyen az ő irgalma, kegyelme és szerelme is; átöleli az eget az angyalokkal, a földet minden emberekkel egybe. Predikáltatta az idvességet a pogányoknak; az ő sötét lelkűket is felnyi- tá; felkarolta onnan az élettelen bálványok lába elől az önmagokat lealjasitott, lélekben eltompult lelki nyomorultakat és adott nekik hitet és hit által olyan méltóságot, hogy Isten fiává lennének. Minő karácsonya lehetett annak a pogánynak, akinek lelke bele volt sötétedve a babonák siralmas éjjelébe, aki nem tudott felülemelkedni az oktalan állat színvonalán, mikor egyszer csak kézenfogja az Istennek egyszülött Fia, mint testvért;