Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-24 / 43. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 41-ik szám. A pittsburghi Synod gyűlése Kittaning városban, a Lukács evangélistáról nevezett templomában tartotta meg a Reformed Church pittsburghi Synodja ez évi közgyűlését. A zsinati atyák és a megbízatással felruházott delegátusok nagy serege jött össze már a hétfő esteli megnyitó ünnepélyen. Az istenitiszteleteket a zsinati elnökök és Dr. Richards theológiai igazgató végezték. Az utóbbi mélyenjáró hatalmas beszédben mutatott rá a református egyház történeti tényeire, fejlődésére, elhivatottságára. A közel másfél órás beszédet csöndben hallgatta a nagy közönség, befejezése után pedig mintha valami titokteljes erő ragadta volna meg a lelkeket: mindenki örömtől kigyult arccal boldog öntudattal távozott el hálát adva a Gondviselésnek, hogy a református egyházat oly nagy célok megvalósítására hívta el. Kedden reggel a gyűlést megnyitó istentisztelet Úrvacsorával volt egybekötve. Csak ennek a lefolyása után alakult meg a gyűlés. A különböző bizottságok sorában ott láttuk a nyugati és közép magyar egyházmegyék képviselőinek nevét is. A zsinati gyűlés mindkét magyar egyházmegyében példás rendet, haladást, lelki erősödést észlelt, voltak is bátor szószólói a magyar ügynek, kiemelve azokat a tulajdonságokat, amikkel az amerikai magyar reformátusság nagyban emeli és értékesiti az amerikai egyházi életet. Másnap aztán magyar vonatkozású konferencia tartatott, amelyben a magyar delegátusokon kívül Dr. Souders^ Dr. Dundore és Dr. Seitz vettek részt. A magyar egyházmegyék részéről Boros Jenő chicagói lelkész, Kalassay Sándor árvaházi igazgató, Borsos István morgan towni lelkész, Kiss Endre springdalei lelkész, Horváth Sámuel homesteadi lelkész, Pecsők Pál, a clevelandi egyház főgondnoka és Rigó János, a homesteadi egyház pénztárosa, jelentek meg. A konferencia tárgyát képezte a közigazatás, vallásosnevelés és evangelizálás tanulmányozása. A pár órai eszmecsere, végtelen gazdag kinccsel ajándékozta meg a résztvevőket. Az előadásnak mindegyik tárgya annyira érdekes és tanulságos volt, hogy külön rovatban fogunk az alapgondolatokkal foglalkozni. Este a kittaningi gyülekezet és a város kiválóságai a helybeli lelkész tiszteletére, aki éppen negyven évi lelkészi működését töltötte be ugyanabban a gyülekezetben, nagy ünnepségeket rendezett. Az ünnepség szép és méltóságteljes volt, a gyülekezeti élet minden csoportja köszönetben és ajándékokban fejezte ki méltánylását, lelkészük, Dr. Bowling iránt, aki negyven éven keresztül terjesztette az Isten országát közöttük. A zsinati gyűlés egészében és részleteiben lelket emelő, nagy munkásságra ösztönző ünnep volt, a református szellem igazi ünnepe. Felejthetetlen emlé- lekkel távoztak a résztvevők. Most ezeknek az emlékeknek felújítása folyik min- minden gyülekezetben, lelkészi körökben hogy az ott elhintett eszmék testet ölt- senek, közkincssé váljanak, hogy ezáltal gazdagodjék és erősödjék református egyházunk. (H. S.) EGY PILLANTÁS EGY BOLDOG SZÍVBE. Az utolsó erdélyi fejedelemasszonynak, • II. Apafi Mihály hitestársának, Bethlen Katának imádságaiban ilyen fohászkodásokat találunk: “Noha nincsen tiszta szivem bennlakásodra, mindazonáltal a könnyhullató szemek soha meg nem szűnnek, hogy áldott lábaidat mossam és az én vétkeimet sirassam.” — “Áldj meg engem minden ajándékaiddal, a melyekkel felruháztál naponként, azokat öregbítsd énbennem!” — “Tégy en- gemet ,mintegy pecsétet szivedre és buzgó szerelmed maradjon énrajtam, hogy senkit Kívüled ne szerethessek!” — Ajkadra veheted ezeket a fohászkodásokat te is? KI A LEGBOLDOGABB? “Ki legboldogabb ezen a világon?” Erre a kérdésre igy felelt egykor az olasz Torquato Tasso: “Isten.” “Jól van” felelte az olasz fejedelem, akinek udvarában élt — pedig titokban azt gondolta, hogy őt magát fogja legboldogabbnak mondani. “De hát Isten után ki a legboldogabb ?” “Az aki leginkább hasonló hozzá” — hangzott a bátor felelet. Az a legboldogabb tehát ezen a világon, aki leginkább hasonló Istenhez: Az, aki az ő útjaiban jár, aki az Ő gyermeke, az O Jézus Krisztus által megváltott fia vagy leánya. RÉGI TÖRTÉNET. Öröm üzenetet, a legnagyobb örömüzenetet kell a keresztyén embernek szavaival és tetteivel az emberi szivekhez vinni. Követek ők: Jézus követei, a legdrágább mennyei üzenettel. Aki pedig ilyen üzenetek hordozója, a legnagyobb buzgóságat kell, hogy kifejtse. Thukydides a nagy görög történetiró leírta, hogy milyen kegyetlen bosszút forraltak az athéniek Mitylene szigetének fellázadt, de legyőzött lakói ellen. Kegyetlen vérbosszút állapítottak meg. Halálra ítélték a lázadó sziget minden lakóját, fiatalt és öreget, vénet és gyermeket. El is indult szomorú útjára a fekete hajó: a halálhajó. A következő napon azonban néhány bölcs athéni polgár megmásittatta a határozatot. Athen meg kegyelmezett a lázadóknak. Azonnal felszereltek egy másik hajót: fehér hajót, az élet hajóját. Ifjú emberek ültek az evezőknél, akik az egész utón nem keltek fel evezőik mellől. Olajba és borba mártott kalácscsal táplálták őket, hogy időt ne veszítsenek. így aztán csaknem egyidőben érkezett meg a két hajó, és a fehér hajó üzenete meggátolta a vérengzést. Mi keresztyének a legdrágább élet üze netet visszük az emberi szivekhez: Jézus üzenetét, az evangéliumot. A mi buzgó- ságunkon meg kell látnia a világnak, hogy az élet fejedelmének vagyunk életvivő követei. KINEK VAN IGAZA? Vagy másfél évszázaddal ezelőtt a nagy francia forradalom egyik alakja igy szólt: “Nem lesz addig béke ezen a földön, amíg az utolsó királyt az utolsó pappal együtt föl nem akasztják.” — Csaknem ugyanazon időben egy német költő igy énekelt: “Nem lesz addig igazi béke e földön, amig Krisztus szeretete nem győz.” Mi tudjuk, hogy a német költőnek volt igaza! MINDEN EMBERBEN ANGYALARC VAN ELREJTVE. Michelangelóról beszélik, hogy Floreneben egy elhanyagolt udvaron egy hatalmas márványtömböt talált. Senki se törődött ezzel a márvánnyal, mert egészen befedte a por és a piszok. Michelangelo, a nagy művész gondolkozva állott meg a márványtömb előtt. Majd pedig igy szólt: “Ebben a márványban angyal alakja van, amelyet ki kell hoznom belőle.” És tényleg a nagy művész előhozta a márványból az angyalt. Egyik legszebb alkotása az az angyal, amelyet a florenci megvetett márványtömbből vésett ki. Ilyen gondolattal állott meg Jézus is az emberekkel szemben. Ilyen gondolattal kell az ő tanítványainak is állani mindenkor az emberekkel szemben. Minden emberben angyal van elrejtve, csak ki kell hozni belőle. Lehet, hogy az élet sok megpróbáltatása és bűne elcsufitja, megrontja az angyali arcot, nem engedi életre kelni, de nekünk Jézust kell segítenünk a mi imáinkkal és minden erőnkkel, hogy az angyali orca minél előbb emberi lélek mélyén kialakuljon. Kálvin munkáiban az egyik leggyakrabban előforduló szó az: egyenesség. Ez a református keresztyén egyik legjellemzőbb ismertetőjele. T
