Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-10 / 41. szám
6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 41-ik szám. AMIKOR KOSSUTH LAJOST MOHAMEDÁNNÁ AKARTÁK TENNI GYERMEKEKNEK. Keresztyén ifjak társasága. Kossuth Lajos, a legnagyobb magyar hazafiak egyike, mint protestáns ember, mindig istenfélő életet élj. Mikor a szabadság leveretése után mint menekült Törökország földjén élt, Ausztria és Oroszország állandóan sürgették a török kormányt, hogy adja ki nekik Kossuthot A török kormány nagy zavarban volt, mert a két erős országgal nem akart ujjat huzni. Végre azt találták ki, hogy legjobb lesz, ha Kossuth áttér a mohám - medán vallásra s igy egyszersmindenkor- ra megszabadul a zaklatásoktól. Kossuth, amikor a tervet tudomására hozták, egy percig sem habozott, hanem a következő választ adta: “Válaszomban nyoma sem lehet a habozásnak. A halál és a gyalázat között a választás nem lehet sem kétséges, sem nehéz. Mint Magyarország volt kormányzója, akit e magas méltóságra 15 millió honfitársam bizalma emelt, ma is tudom, hogy mivel tartozom hazámnak, ha száműzött vagyok is. Mint magánember is, csakis a becsület utján járhatok. Bár valamikor kormányzója voltam egy kiváló nemzetnek, vagyont nem tudok hagyni gyermekeimnek. De ennek dacára is örökölni fogják tiszta nevemet. Legyen meg Isten akarata. Készen vagyok a halálra!” Igen, lehet, sőt kell is összevegyiteni a vallást és a politikát. Csak arra kell vigyázni, hogy milyen sorrendben vegyítjük. A vallást visszük-e bele a politikába, vagy a politikát a vallásba. INGATLANFORGALMI OSZTÁLYA SAJÁT ÉPÜLETÉBEN DETROIT — MICHIGAN. 7932 W. JEFFERSON AVE. A legjobb gyermekbarát. Kicsi göndörhaju fiúcskának képzelem. Talán Andrásnak hívták. Kint játszadozott társaival, versenyt ügettek és nyargaltak végig Kaper- naum főutcáján. Egyszerre csak kíváncsian áll meg a gyermekcsapat. Vessző paripájukra nem is gondolnak többé. Egy nagy csoport ember tart a Simonék háza felé. Úgy tizenketten lehetnek, köztük van Simon meg András és még egy, akit úgy hívnak, hogy: Mester. A kis András már ismeri őt, sokat beszéltek róla, mert sok beteget meggyógyitott. Azt mondták az öregek, hogy nagyon jó ember ez a Mester, a legjobb a világon. Tanit az Istennek szép és örök igéjéről. A fiuk odakinn lábatlankodtak az ajtó előtt, közben be-bekukucskáltak az ajtó nyílásán. Láttad ? — súgják egymásnak. Én is szeretném látni, — mondja András és most ő dugja be göndör fejét az ajtón. De aztán hirtelen visszarántja. A Mester észrevette őt, megfogta és bevitte magával. Nem tudta többé, mi történik vele. Érezte, hogy odaállítja a Mester a nagy emberek közé, érezte a sok tekintetet, amelyeket rá szegeztek. Aztán mondott róla valamit a Mester, mintha tanította volna azokat a bácsikat. De hogy mit mondott, azt nem értette. Mielőtt elbocsájtotta volna a Mester rámosolygott, magához szorította, megsimogatta. Soha, soha nem fogja elfelejteni tudni a Mesternek jóságos tekintetét. Mikor elszabadult, meg sem állott addig, mig haza nem ért. Anyja ölébe hajtotta rejtette fejét. Csak később tudta meg az édes anyja fia boldogságának történetét. De mikor nagyobb lett és jobban megértette, hogy kicsoda is ez az Idvezitő-Mester, akkor ő is odaállott a Jézus tanítványai közé és ő is boldogan hirdette Jézus, végtelen szeretetét és Istennek kegyelmét. (H. S.) HOGYAN KELL IMÁDKOZNUNK? Erre a nagyon fontos kérdésre a biblia a következő válaszokat adja: Bátran, bizalommal. (Eféz. 3:12; Zsid- 4:16.) Hittel. (Zsid. 10:22; Jakab 1:6.) Szünet nélkül, (Lukács 18:1; 21:36.) Minden időben. (Eféz. 6:18; Róm. 12:12.) Kevés beszéddel. (Máté 6:7 ) Teljes szívvel. (Jerem. 29.13.) Jézus nevében. (János 16:23, 26.) Meghallgatást várva. (Márk. 11:24.) Isten akaratában való megnyugvással. (Máté 6:10.) Kegyességgel és félelemmel. (Zsid. 12:28.) Alázattal. (Ézsa. 57:15.) És az imádság meghallgatásra talál- (János 14:13; 15:7; Ézsa. 58:9.) Legyen örök dicsőség Annak, “aki vég- hetetlen bőséggel mindent megcseleked- hetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk!” (Eféz. 3:20.) .Sohase felejtsük el: amikor imádkozunk, nem Isten ajándékait keressük, hanem magát az Istent! Azok, kik magukat adják Krisztusnak. 2. Kor. 8:1-15. A világban szétfutó különböző hirek között olyan szürkének, köznapiasnak látszik, ha kül- misszióval foglalkozik valaki: A száz meg száz misszonárius elhagyja kedves szülőföldjét, szüleit, testvéreit, jó barátait és elmegy a pogány népek közé. Kezébe ragadja ugyanazt a bibliát, a melyet mi vasárnaponkint olvasgatunk, tanulmányozunk : ugyanazt az énekes könyvet, amely bői Istent dicsérő énekeket zengedezünk. Lelkében ugyanaz a hit él, a mi minket táplál, szivében ugyanazok a szent elhatározások, vágyódások élnek, a melyek bennünket templomba,, vasárnapi iskolába, ifjak társaságába elvezetnek. És milyen jól esik hallanunk, amikor jön a reményteljes, biztató jelentés, hogy az a biblia, az az énekeskönyv, az a hit, elhatározás és vágyódás győzedelmet aratott a pogány népek felett. Ennyien és ennyien megtértek, megkeresztel- kedtek a Krisztus nevében. A bizonyságtevők sorába állottak, hogy részesei lehessenek ők is az Isten kiáradó kegyelmének. Nincs hát meggyengülés, visszaesés a bibliai Ígéretekben, a hitben, az akaraterőben ? Nincs. Hiszen ezek a lelki ajándékok ma épugy rendelkezésünkre állanak, mint az első tanítványoknak, az első keresztyéneknek rendelkezésükre állottak világhódító munkájukban. Hol keressük s hol találjuk meg tehát azt a végzetes hibát, hogy napjainkban nem látjuk mindenütt és mindenekben a keresztyén eszme diadalát ? A megtévesztett hibáknak élő forrása mi bennünk van. Nem figyelünk eléggé a nagy apostol intelmeire ;nem követjük tanácsát. Pedig milyen párhuzamot von azok között, akik magukat átadják Krisztusnak és akik távol maradnak tőle. Vagyis a súlyos vád ott támad fel ellenünk, hogy mig centjeinket örömest adjuk az evan- . gélium terjesztésére, a misszonáriusok segélyezésére ; mi magunk távol maradunk a tanítványok seregéből, mindent adunk csak önmagunkat nem. Már pedig Jézus emberekért halt meg a golgothai kereszten; nem pénzért, hatalomért, gazdagsáért. így nem is elégszik meg csupán pénzünk odaadásával, hanem kéri szivünket, lelkünket s egész életünket. Azok, kik átadják magukat Krisztusnak, azok Krisztus tulajdonai, azok Krisztuséi s azok felett e világ nem győze- delmeskedhetik, mert Krisztus e világot meggyőzte az ő számukra. (H. S.) “Töltsünk tiz percet mindennap Jézus társaságában..... Nem, két perc is elég lesz, ha szemtől szembe, szívtől szívhez beszélünk a Megváltóval, hogy egész életünk megváltozzék.” (Henry Drummond-)
