Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-09-26 / 39. szám

6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 39-ik szám. Vasárnapi iskola GYERMEKEKNEK. MIKÉPEN VÉLEKEDTEK TI A KRISZTUS FELŐL? Máté evangéliumában maga Jézus kér­dezi ezt a fontos kérdést a farizeusoktól. Ma is ez a legnagyobb fontosságú kér­dés a keresztyén életében: miképen vé­lekedik a Krisztus felől ? A biblia személyiségei igy vélekedtek felőle: A farizeusok: A vámszedőkkel és bűnösökkel együtt eszik. (Máté 9:11.) Kajafás főpap: Bűnös és istenkáromló. (Máté 26:65.) Pilátus: Semmi bűnt nem találok ezen emberben. (Lukács 23:4.) Judás: Vétkeztem, hogy elárultam az Százados és katonái: Bizony, Istennek fia vala ez. (Máté 27:54.) Gonosz lelkek: Ki közünk teveled Jé­zus, Istennek fia? (Máté:29.) Keresztelő János: íme az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit. (János 1:29.) János evangélista: Ama fényes és hajnali csillag. (Jelenések 22:16.) Péter: Te vagy a Krisztus, az élő Is­tennek fia. (Máté 16:16.) Tamás apostol: Én Uram és én Iste­nem: (János 20:28.) Pál apostol: Most is kárnak ítélek min­dent az én Uram, Jézus Krisztus ismere­tének gazdagsága miatt; akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek íté­lek, hogy a Krisztust megnyerjem. (Fi­lipp. 3:8.) Angyalok : Született néktek a Meg­tartó,'ki az Ur Krisztus. (Lukács 2:11.) A mennyei Atya: Ez amaz én szerel­mes fiam, akiben gyönyörködöm. (Máté 3:17.) És végül te, református keresztyén, végigolvasva e tanuságtételeket, melyi­ket választod közülök? Reád nézve min­dennél fontosabb kérdés ,hogy mikép­pen vélekedsz a Krisztus felől te magad ? Add meg reá a választ még ma! Érdekes megállapítás, hogy a legvi­dámabb, legfáradhatatlanabb keresztyé­nek azok, akik mint hittérítők ,elmaradt népek között működnek, vagy a nagy városok szerencsétlenjeinek sorsán ipar­kodnak segíteni. A magyarázat egysze­rű: ezek találkoznak legtöbbször Jézus­sal. . “Tegyük kálvinizmusunkat lelkünk tü- zében lelkivé. Hitté és életté. Azzá, ami a Kálvin és társai lelkében volt. Azzá, aminek erejével megszentelte és megacé­lozta atyáink szivét, agyát és karját, fel­emelte a mohácsi sírjába döntött ma­gyar nemzetet és a semmiből megterem­tett egy örök időkre fényes emlékű, ne­mes zamatu és ma is tápláló tartalmú, izig-vérig magyar kultúrát. (Dr. Révész Imre.) Október 4-re. Pál apostol Athénben. Csel. 17:16-34. Aranyige: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk. Csel. 17:28. Pál apostol a művészek hazájába, Athénbe érkezett. Itt találkozott bölcsekkel, művészek­kel. Itt látta az emberi gondolat, érzés eszme­képeit. De őt nem érdekelte az, a mi körülötte ragyogónak látszott, őt egyetlen gondolat vezet­te Athénbe: az evangélium hirdetése. Semmi más nem érdekelte, csak az ember. Pedig Athén úgy látszott, hogy az öröm és boldogság váro­sa. A költő is igy zengett róla: Templomaitok úgy mosolyogtak, mint tündöklő paloták. Ámde ebben a szép Athénben mégsem volt olyan me­sébe illő boldogság. A város közepén ott talá­lunk egy kőből épült oltárt, melyre ez van fel- irva: Az ismeretlen Istennek. Ez a rövidke fel­írás pálcát tör a pogányság felett. A szobrok, oszlopok, áldozatok s ünnepi körmenetek hide­gen hagyták a sziveket. Az egy igaz Isten után sóvárogtak, a képzelet művészi alkotásait el­hagyván, a valóság felé törekedtek. Ha Ínség, nyomorúság, kétségbeesés gyötörte az embereket, az Olympus nem sokat törődött velük. A nép mindjobban elkeseredve emelte ke­zét az: Ismeretlen Istenhez. És az Ismeretlen Isten, minden élet ura, meghallotta sóhajukat, elküldte Jézus evangéliumát, a ki a szegények védelmezője, a bűnösök vigasztalója, a harago­sok megengesztelője. Több, mint kétezer év múlt el és az emberek még mindig gondolkodnak az Ismeretlen Isten­ről. Bejárták a keresztyén országokat, sok ezer templomot láttak, szép hangzású sir feliratokat olvastak, de azért lelkűk üres maradt, vágyódá­suk kielégítetlen, akárcsak a régi Athénben. A keresztyénség ölén sokan sóhajtoznak ekképen: Óh, csak megtalálhatnám én azt az Ismeretlen Istent és szolgálhatnék néki teljes szivemből! Minden korra és minden emberre nézve áll az, hogy maga magának kell Istent keresni s megtalálnia. Először is el kell vetni minden ha­mis bálvány imádásra vezető emberi alkotást, hogy tiszta, sima ut vezessen Istenhez. Úgy kell elárnunk, amint Pál cselekedett Athénben, mikor az Úrról prédikált, aki a világot terem­tette és mindazt a mi abban van. Pál apostol nem rettent vissza, mikor meg­ragadták és az Areopágusra vitték. (így nevez­ték Athénben az Ares halmon épített templo­mot, ahol a város legfőbb törvényszéke ítélke­zett s a hol a tudósok is vitatkoztak.) Úgy állt, mint Mózes a Sinai hegyen, vagy Illés a Kármel hegyén. Lelkében égett az a vágy, hogy az em­bereket az igaz Istenhez vezesse. Ebben is megmutatta Krisztushoz való hűségét, akitől semmi sem választhatta el többé. (H. S.) “Hogy Magyarország ma is nemzet, és mint magyar él a hazán......bizony nem Kollonicsnak és Bársony Györgynek kö­szönheti. Háromszázötven esztendő óta mindig úgy tudták, úgy érezték, hogy csak a kálvinistákat kell valahogyan meggyengiteni, ezt a nemzetfenntartó, szívós izmu, fegyelmezett, szigorú er­kölcsű, durva kérgü, de megbízható, őszinte elemet, aztán ..... Hadd hallgas­sam el a többit.” (Kenessey Béla, volt erdélyi püspök.) Jánoska nagyon vézna, gyönge kis gyermek volt. Társai, akikkel egy évben került ki az is­kolából, sokkal nagyobbak és erősebbek voltak. Gúnyolták is ezért Jánoskát. A gőgös pajtások elnevezték csitrinek, szalmaszálnak. Pedig Já­noska sokkal többet fáradott, mint ők. Csak hogy erről keveset tudtak. Szegény, beteges édes anyjának mindig megkereste a betevő fa­latot. A jó szomszédok is szívesen küldték a boltba, vásárra, rábíztak mindenféle apró mun­kát és szívesen ajándékoztak munkájáért ke­nyeret, gyümölcsöt, pénzt is. Mikor úgy elballagott egymagában a hullámos galileai tenger partján, hogy szerette volna el­mondani valakinek az ő keserűségét. Mindenki azt mondja, hogy ő belőle nem lesz semmi. Pe­dig hányszor álmodozott arról, hogy nagy em­ber szeretne lenni, valami hőstettet szeretne véghez vinni. Mikor a falu öregei beszéltek neki hősökről, vezérekről, hogy dobogott sokszor a fiú szive! Hogyha ő belőle is olyan híres had­vezér lehetne! Segény édes anyjának nem kel­lene akkor igy nyomorogni, puha párnára fek­tetné, fehér kalácsot hozna neki. Melyik gyer­mek nem álmodott soha nagyságról, dicsőség­ről ? Mikor igy elgondolja mindezt ott a tó partján, már-már könnyek készülnek kifordulni két sze­mén. De aztán gondol egyet, letörli könnyeit és hazafelé indul. Valami olyan jutott eszébe, a mire eddig még sohasem gondolt. Bátran lép be édesanyja szegényes szobács­kájába. Anyám, édes anyám, — igy szól — én elmegyek világgá. Elmegyek Jeruzsálembe sze­rencsét próbálni. Az özvegynek elállt szeme-szája. Hova gon­dolsz kis fiam? Ki akarsz menni a nagy világ­ba, a durva, kíméletlen emberek közé, mi lesz veled ? Jánoska zokogva borult édesanyjára s mind­ketten sírtak. De azután mégis fölkelt az édes­anyja, kinyitotta a szekrényt, kivette belőle mind az öt árpakenyeret és beletette a fiú ta­risznyájába. Két halacska volt a tarisznyában, azt is benne hagyta. — Menj édes fiam, Isten áldjon. Én rólam majd csak gondot visel a jó Isten! — Elindult tehát egyedül Jánoska, az útról vissza-vissza néz szülővárosára, amit éppen most aranyoz meg a délutáni nap sugara. Végre kiért a nagy pusztaságra. Hirtelen megállt. Mennyi nép van ott mi történt ? Soha ennyi embert nem látott együtt. Közelebb megy, s látja, hogy a názáreti Jézus tanitja a sokaságot. Tanítása megtöltötte a szivet és a lelket. De nini, feléje jön valaki, aki látja, hogy teli van a tarisznyája és megkérdi, hogy hány ke­nyere van. Jánoska örömmel oda adta neki és Jézus megáldotta, fehasználta, csodát tett vele. Mind azt a sok népet megvendégelte. Jánoska nem tudta, ébren van-e vagy álmo­dik ? De aztán megtanulta, hogy minden ki­csiny dologból lehet nagy áldás, ha odaadjuk Jézus kezébe. Megtanulta, hogy ő belőle is csak úgy lehet nagy ember, ha Jézus tanítása sze­rint fog élni. Vígan tért haza. Teli volt már lelke remény­nyel és bizalommal. Amint látták volt gőgös társai, hogy milyen szorgalmas ember lett Já­nosból és hogy megáldja Isten minden dolgát eszükbe jutott, hogy mégsem ők a nagyobbak, az erősebbek, hanem az a másik, gyengének látszó ifjú. (H. S.)

Next

/
Thumbnails
Contents