Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-09-26 / 39. szám

39-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal Csendes óra A MÁSODIK EDÉNY. IMA Jóságos Atyám! aki örök irgalmadból megteremtettél s minden gyarlóságom ■dacára gondot viselsz reám, hálát adok neked, hogy minden nap alkalmat adsz a növekedésre. Aki prófétád által arra tanitasz, hogy nem veted el magadtól bűnös gyermekeidet, óh biztass meg en­gem is, hogy hibáim dacára is atyailag szeretsz s kegyelmed által újjá formálsz. Tisztítsd meg életemet, hogy testem mindenkor tiszta és hibátlan edénye le­hessen kegyelmednek. Add, hogy szent­jeid között helyet foglalhassak s örök­kön örökké dicsérhesselek Téged, szent Fiaddal, az Ur Jézussal együtt. Amen. TANÍTÁS. “És elromla az edény, amelyet ő készít vala és amely mint agyag volt a fazekas kezében és azonnal más edényt készite belőle, amint a fazekas jobbnak látta megkésziteni.” Jeremiás 18:4. Egy hatalmas, szép égbenyuló fát, a melyet jól ismertem, egyszer alaposan megtépázott a vihar. Lombos ágait ke­gyetlen kézzel letördelte az orkán. Szo­morúan néztem végig rajta, miután a zivatar tovább dübörgött s elgondoltam: Szegény sebesült, félholt fa, te is be­fejezted futásodat. Az idő múlt s ami­kor egyik tavasz követte a másikat, lát­tam, hogy nem volt igazam. A fa nem halt meg. A törött ágak helyén uj, duz­zadó rügyek sarjadtak, hogy mielőbb erőteljes ágakká legyenek s az újonnan kibúvó levelek nagyobbak, zöldebbek voltak, mint a régiek. Igaz, más formá­ja lett a fának. Nem a régi fa volt töb­bé, de ágai mintha szebben nyújtóztak volna a levegőben. Én magam pedig meg­tanultam, hogy amikor valaki elveszíti életéből a legjobbat és legbecsesebbet, a természet odaadja neki kárpótlásul, amit addig tartogatott: a tartalékot, a má­sodik jót, amely legtöbbször jobb, mint az első volt. Jeremiás, a bus és komor próféta, egyszer látott valamit az egyik fazekas­nál. Amint mélázó szemekkel nézte a fazekas munkáját, látja, hogy az újra átgyurja a már elkészült, de még min­dig puha agyagból készült edényt. Va­lami hibát talált benne, vagy talán nem volt alkalmas arra, hogy épen az az edény legyen belőle: átgyurta, hogy munkája hibátlan legyen. A próféta ilyen egyszerű iskolákban tanulta az életbölcseséget. Az átgyurt edényben fürkésző szeme meglátta az örök emberi remény képét: a tévelygő, gyarló ember is agyag, amelyben hiba van...... a fazekas azonban átgyurja az agyagot s elkészíti belőle a második edényt, amelyben már nincsen fogyat­kozás. Egyszerű, világos tanítás, amelyet mindenki azonnal megérthet. Isten ke­gyelme állandóan munkálkodik bennünk. Az Atya látja hibáinkat s újra és újra át- gyur bennünket az élet iskolájában, hogy végre hibátlan edényeivé váljunk, aki­ken az ő szeme is örömmel nyugodhatik meg. Bűnösök járultak Jézushoz, akik azt hitték, hogy számukra már nem lehet menekvés s mikor eltávoztak tőle, érez­ték, hogy az élet még mindig tartogat számukra valamit ,még mindig van idő jóvátenni. Akármennyi hiba is volt az agyagban, amelyből az első edény ké­szült, ez az örök kegyelem addig mun­kálkodik, mig előáll a tökéletes edény: az Isten igazi gyermeke. Ez nem jelenti azt, hogy a bűnt köny- nyedén is fel lehet fogni s magunkat el lehet hagynunk azzal a gondolattal, hogy majd Jézus uj embert gyúr belő­lünk. Jézus sohasem beszélt könnyedén a bűnről, sőt ellenkezőleg, állandóan mint a világ legszomorubb valóságáról beszélt róla. Amint a fazekas is csak akkor tud­ja az uj és hibátlan edényt kialakítani a régiből, ha az agyag puha és engedel­mes, Jézus kegyelme is csak akkor for­málhat bennünket újjá, ha életünket át­adjuk neki s kitárjuk előtte szivünket. Vigasztaló és fölemelő igazság, hogy Istennek vannak ilyen tartalék-áldásai minden gyermeke számára. Hány ember gondolja el csüggedő szívvel, hogy az ifjúság elműt esztendeivel minden eltűnt az életből, ami szép és értékes volt. Mi­lyen nagy tévedés! Mintha az ifjúság évei teljesen kimerítették volna Isten tárházait! Mintha a mennyei Atyának nem volnának olyan ajándékai, amelyek­kel pótolhatja az eltűnt, letört örömöket, mint ahogy az újonnan sarjadó ágak pó­tolják azokat, amiket a vihar szakitott le! A lélek nem öregszik meg, nem szá­rad össze, nem görnyed meg az évek súlya alatt. Élhet fiatalon, reménnyel és hittel telítve akkor is, ha a test ereje eltűnt. Számold össze, hogy mid maradt még az életből, mi állhat még előtted, mi az, amit remélhetsz még s vedd ész­re, hogy élet buzog sorsod letört ágai­nak tövénél, lásd meg, hogy hibás edény voltál, Isten keze még mindig uj, hi­bátlan edényt alkothat belőled. Szabad elcsüggednünk ? Soha! Szabad valaha búcsút mondanunk az élet igazi értékeinek? Nem! Bármennyi bennünk a gyarlóság, megtisztulhatunk, ha az igazi Mester kezébe kerülünk s őszin­tén átadjuk neki magunkat. Jeremiás meglátta ezt az igazságot abban az egyszerű fazekas műhelyben s a Biblia lapjain ma is odatartja a világ elé. “Elromla a fazék..... és azonnal más edényt készite belőle.” — Elromlottunk mi is, de azért ott maradtunk Mesterünk kezében. Vájjon tud-e uj, hibátlan edényt készíteni belőlünk? Kérdezd meg a szivedet! Istenem, jóságos Atyám, alázattal já­rulok Hozzád azzal a kéréssel: találj méltónak arra, hogy minden gyöngesé- gem dacára megújult, hibátlan edényed lehessek. Tanits meg, hogy kegyelmed tárháza kimeríthetetlen s hogy nincsen olyan gyermeked, akinek számára ne volna reménység. Égesd ki belőlem hi­báimat, bűneimet, mert tisztán, teljes szívvel akarok Neked szolgálni. Itt va­gyok, küldd el Szent Lelkedet s teremts újjá általa. Ámen. ___________________VASVÁRY ÖDÖN, “Megragadom azt a kegyelmet, ame­lyet Isten a mi Urunk Jézus Krisztus­ban elkészített nekem és az ő szenvedé­seinek és halálának érdemeit elfogadom, hogy ezáltal minden én bűneim eltemet- tessenek és alázatosan kérem őt, hogy mosson meg és tisztítson meg e nagy Megváltónak vérében, amint az kionta- tott minden szegény bűnösökért, hogy megjelenhessek színe előtt és az ő képét hordozhassam.” (Kálvin János végrende­letéből.) “Tartsa bár a presbyterium a gyülekezet gazdasági és pénzügyeit s épületeit a leg­nagyobb rendben, sőt díszben és fény­ben — ha minden évben jó lekiösmeret- tel el nem mondhatja magáról, hogy az uralkodó bűnöket irtotta s a közerköl- csiséget előmozdította a gyülekezetben: akkor magát valódi keresztyén kálvinis­ta presbyterumnak még korántse tartsa. Egyházunknak már évtizedek óta egyik gyászos betegsége az, hogy ezt figyelem­re és észrevenni nem igen akarja.” (Ré­vész Imre, debreceni prédikátor, 1864.) FIZESSEN elő és szerezzen uj olvasókat a Raformáfüsok Lapjának,

Next

/
Thumbnails
Contents