Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-08-22 / 34. szám

6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 34-ik szám. Vasárnapi Iskola Gyermekeknek A MACEDÓNIAI LÁTOMÁS. (Csel. 16:6-15.) Az előző leckében láttuk, hogy buzgó áldo­zatkész férfiak miként vitték ki Jeruzsálemből az evangéliumot Júdeába, Samáriába, Antiok- hiába, majd Kis-Azsiába. Ezeken a helyeken az evangéliumnak terjesztését megkönnyítette az, hogy minden városban volt egy-egy zsina­góga, ahol az igehirdetést meg lehetett kezdeni. Azonkívül a népnek nagyobb része előtt a Mes­siás nem volt ismeretlen fogalom. A macedóniai meghívás uj fejezetet jelent az apostoli kor történelmében. Teljesen uj terüle­ten indul meg a munka, olyan nép között, mely büszke tudására, kultúrájára. És azonkívül e területen nem áll rendelkezésére az apostolnak minden városban a zsinagóga, honnan az első lépést megtegye. Az első istentisztelet európai területen, kinn a szabad ég alatt egy folyó partján tartatott meg .Az ige hallgatói nők voltak csupán. Kicsi kezdet egy nagy terület meghódítására. Keve­sen merték ott a folyó melletti istentiszteleten remélni, hogy e bizonytalannak látszó első lé­pés nem is olyan sok idő múlva a római csá­szárnak udvarába fogja elvezetni az apostolt; hogy ott hirdesse az evangéliumot, hol a leg­ellenségesebb indulattal viseltetnek iránta. Csakis olyan áldozatkész, semmi veszélytől vissza nem riadó férfiú, mint Pál, mert arról álmodozni, hogy Macedóniát követni fogja Róma. * sjc s): A Szentlélek elzárja az utat az apostol előtt. Pál és Silás azzal a szándékkal indultak cl a második téritő útra, hogy meglátogatják a már meglevő gyülekezeteket és ha alkalom kínálko­zik újakat alakítanak. Azért, midőn Frigyiának és Galatiának tartományában elvégezték mun­kájukat, tervbe vették Ázsiát. De a szent iró szerint a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiába menjenek. Ugyan csak megtiltotta a Bithiniá- ba való menetelt is: “Az Isten Lelke nem bo­csátó őket oda.” E tilalommal Istennek nem az volt a célja, hogy azoktól a területektől, melyeket Pál kije­lölt maga elé, megvonja az Igét, hanem inkább az, hogy olyan terület felé irányítsa az apostol figyelmét, hol az evangéliumról még nem hal­lottak az emberek. A már meglévő gyülekeze­tekből minden nagyobb erőfeszítés nélkül eljut az Ige a környéken levő tartományokba. Telje­sen megmüveletlen szántóföldet kell elkészíteni a mag befogadására. A jó földmives, ha elvetette a magot, nem vár­ja, mig az teljesen megérik, hanem többi föld­jét is beveti. >1= * * A Szentlélek megnyitja az utat. Amint Troásban várakoztak, éjjel látomás je­lent meg Pál előtt. Egy macedóniai ember állt előtte és kérte, hogy menjen át Macedóniába: “Jer által Macedóniába és légy segítségül ne­künk.” Pál nem habozott sokáig. A meghívásban Is­ten akaratát látta. Isten akarja, hogy az evan­géliumot szomjuhozó Európának segítségére legyen Az apostol nem tartozott azok közé, kik az eke szarvára teszik kezüket és vissza néznek. Ö ment azonnal. * * * Pál és társai európai területre érnek. Hogy gyorsabban elérjék Macedóniát, Pál Troásban hajóra szállt társaival. Az idő kedvező volt. Még az nap elértek a hatvan mértföldre eső Samothraciába. A következő napon pedig hajójuk Filippinek kikötőjébe, Neapolisba fu­tott be, honnan Filippi, Macedónia fővárosa már csak tiz mértföldnyire volt. Pál egészen uj fajta emberekkel találta ma­gát szemben, kiknek szokása, gondolkozása nem Jeruzsálemhez, hanem Rómához kapcsolta őket. Midőn az ut fáradalmait kissé kipihenték, Pál érdeklődni kezdett megfelelő hely után, hol az evangélium hirdetését megkezdhetnék. Az egyedüli hely, hol az imádkozni vágyók össze­jöttek ,egy folyónak a partja volt. Az első szombat napján az apostol kiment társaival a megjelölt helyre, de csak néhány nőt találtak ott. Azonban Pál nem nézte soha, hogy kik és mennyien hallgatják. A fő az alkalom volt. Azért úgy ő, mint társai szóltak az összegyűlt asszonyokhoz. Beszédük nem Volt hiába való. A Thiatira városából való Lidia megtért meg- keresztelkedett egész háznépével és meghívta Pált és társait saját házába. Sőt nem csak egy­szerű látogatásra hívta, hanem kérte őket, hogy maradjanak nála. Nagy nyeresége volt az evangélium ügyének Lidia megtérése. Mint bársonyárus, üzlete révén sokakkal érintkezett és igy volt alkalma arra is, hogy az üdvhozó evangéliumot másokkal is közölje. Mint vagyonos nő anyagilag is támo­gathatta a megkezdett munkát. Hogy nem üz­leti szempontból támogatta az egyházat, mint sokan napjainkban teszik, az bizonyos. Abban az időben nem valami kényelmes helyzetük volt a keresztyéneknek. Nem egyszer megve­tésnek, üldözésnek voltak kitéve azok, kik nyíl­tan vallották Megváltójuknak Jézust. Lídiáról, az első európai keresztyén nőről, talán nem zengtek dicshimnuszt korának fiai, de jutalma nem maradt el. Isten, ki megfizet ki- nek-kinek az ő cselekedetei szerint, megjutal­mazta őt is az örökéletnek koronájával. * * sjs Gyakorlati lecke. Ha Isten szava a kötelesség mezejére szólít bennünket, ne töltsük el az időt az eshetőségek mérlegelésével, hanem fogjunk a munkához azonnal, ha a munkatér nem is az, amit mi a ma­gunk részére kiválasztottunk. Macedonia min­den bizonnyal nem vonzotta vaiami nagyon Pált, de midőn fülébe hangzott a segítségre való hívás, elindult azonnal. A várakozásnak csak akkor van helye, midőn a Szentlélek be­zárja előttünk az utat. ARANY IGE: Ap. Csel. 16:19. “Jer által Macedóniába és légy segítségül nekünk.” MALACSICS JÓZSEF. “Az imádság törvénye pedig az le­gyen, hogy könyörgéseink alkalmával mindig igazán érezzük a mi gyámolta­lanságunkat, komolyan meggondolván azt, hogy mi rá vagyunk szorulva, a miket kérünk.” FIZESSEN elő és szerezzen uj olvasókat a Reformátusok Lapjának Mikor a gyermekek azt látják, hogy az embe­rek jóformán mindent pénzzel vásárolnak, pótol­nak, az a gondolatuk támad, hogy ők is korán megtanulják ezt a mesterséget, elsajátítják ezt az ügyességet, mely látszólag minden boldogu­lásnak egyetlen útja. A kis Jancsi is ilyen gondolattal foglalkozott. Mindenáron szeretett volna pénzhez jutni. De hogyan ? Egyszer aztán az az ötlete támadt, hogy felszámítja munkáját, hiszen gyakran el- szaladtatja a mamuska őt a boltba; vigyáz a kis testvérkéjére; fát, vizet hord be a konyhára és ezt mind minden fizetés nélkül teszi. Egy reggelen aztán Jancsi kereken felszámí­totta, hogy mennyivel is tartozik neki a ma­muska, felirta egy papírra s mikor elköltötte pompás reggelit, a számlát tányérja alá csúsz­tatva, eltávozott. Az édes mamuska az asztal letakaritásához fogott s észrevette, hogy Jan­csi valamit az aszAlon felejtett. Kíváncsian kapta fel a papirt az asztalról, elkezdte olvas­ni, s nagy csudálkozására ezeket olvasta: Ma­muska tartozik Janikának, fa hordásért, viz hordásért, általános munkáért, ötven centtel. A Mama csak mosolygott, aztán elővette pénz­tárcáját és kiegyenlítette a Jancsi számláját. Eljött az ebéd ideje. Jancsi mohón várta a pillanatot, hogy asztalhoz üljön és megtudja vájjon milyen eredménnyel járt az ő üzleti képessége? És uramfia, tányérja mellett ott hever az ő számlája, rajta pedig ott csillog egy vadonatúj ötven centes. .Gyorsan a pénz után kapott és zsebre vágta, nehogy valaki másnak birtokába kerüljön. Örült a kis Jan­csi. Alig tudta fékezni magát. Hiszen ha ilyen könnyen lehet pénzhez jutni, akkor ő nap­nap után felszámit minden csekélységet és iziben gazdag lesz. Öröme azonban nem so­káig tartott, mert a számlán egy más felírást pillanott meg, az édes mamuskának a kezevo- nását. Közelebb viszi a papirt fürkésző sze­méhez s e szavakat olvassa el róla: Janika tartozik mamuskájának, gondozásért, főzés­ért, mosásért, betegségben ápolásért, otthonért — zérussal — semmivel. Irult-pirult a kis Janika. Hogyne szégyelte volna most magát, amikor ő olyan csekélysé­geket felszámított édes anyjának, a jó ma­muska pádig annyi, de annyi sok munkáért nem számított semmit.. Most látta csak való­jában szüleinek szeretétét s önfeláldozását. Hirtelen felugrott székéről s kivette zsebé­ből a csalogató ezüst féldollárost és a köze­ledő mamához lépett. Megfogta a kezét, össze­csókolta azt, remegő szavakkal kért bocsána­tot és megigérte, hogy ezután, nemcsak, hogy nem számit fel szüleinek semmit, hanem egész életével fogja megszolgálni, viszonozni ked­ves szüleinek megfizethetetlen jóságát. HORVÁTH SÁMUEL. Pénzküldés Real Estate B 0 L L A Hajójegyek Közjegyző INGATLANFORGALMI OSZTÁLYA SAJÁT ÉPÜLETÉBEN DETROIT — MICHIGAN. 7932 W. JEFFERSON AVE. 4% SAVINGS BANK

Next

/
Thumbnails
Contents