Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-15 / 33. szám
33-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5. oldal. Vasárnapi Iskola FEGYELM EZETTSÉG. Gál. 5:13—24. Gyermekek! Láttam egyszer az utcán egy megbokrosodott lovat. Kocsiját, melybe be volt fogva, szélsebesen röpítette magával. Őrületes iramban száguldott tova, mig végre nekirohant egy kapunak és lihegve összerogyott. Mire az emberek odaértek hozzá, egy vérző állatot és egy összetört kocsit találtak. Hogy történt ez a szerencsétlenség? A kocsis valami miatt leszállt a bakról és igy a gyeplőt senkisem tartotta. A lónak nem volt fegyelmezője. * * * Pál apostol látjátok mai leckénkben azt mondja, hogy minden embernek van egy ilyen veszedelmes és megbízhatatlan paripája: a saját teste, melynek megülő lovasa a lélek. Szép látvány a bátor lovas, amint nyugodt erővel ül büszke paripáján, de jaj lenne neki, ha elengedné a gyeplőt és rohanni hagyná lovát a világba. A lélek gyeplője, a mellyel igazgatja lovát, a testet: a fegyelem. * * * Nektek is van gyermekek ilyen szilaj, ágaskodó csikótok: a ti testetek, amit nem könnyű nektek sem gyeplőn tartani. Mary kihúzza az édes mamája fiókját. Apró pénzt talál benne. Két barátnéja ép az nap hivta a moziba. Remegő szívvel elvesz- egy dime-ot és gyorsan visszatolja a fiókot. Elszaladt vele a csikó. Mary lopott, engede- lem nélkül fog moziba menni. Nem tudta fegyelmezni magát. * * * Frank játszik az iskola udvarán. Két pajtás huncutkodik körülötte és az egyik nekivágódik Franknek. Frank leesik a földre. Erre az a fiú, aki meglökte, nevetni kezd. Frank felugrik, elönti a méreg, felkap egy követ és menekülő társa után hajítja. Fején találja. Piros vér festi meg a fiú ingét. Mi történt megint? Frank paripája prüszkölve felágaskodik s mivel nem rántotta meg idejében a fegyelmezés gyeplőjét, megbokrosodott alatta. A méreg, düh és bosszuállás testi indulatai elragadták a lelkét. * * * Jól jegyezzétek meg ezt: Aki nem tesz kantárt a lóra és nem használ gyeplőt, mikor lovagol, vigyázatlan és vakmerő ember. Aki úgy indul neki az életnek, hogy nem szoktatja testi indulatait a lélek uralma alá, előbb-utóbb ráfizet. Összeveri, összetöri magát. Belesülyed abba az életveszélyes mocsárba, amit igy ir le Pál apostol: tisztátalan- ság, gyűlölet, harag, részegség, gyilkosság. . . Olvassuk csak el a test cselekedeteit a mai leckéből. * * * Aki pedig erős kézzel tartja a kantárszárat, fegyelmezi lélekkel teste indulatait, az a lélek szerint él. Mindennap edzi magát, csupa kicsi dologban. Ráncba szedi, összevissza kívánságait. Nyugodtan, szépen halad előre boldog utakon. Lába nyomában virágok nőnek: öröm, béke, jóság, szelídség. így olvastuk a leckében a lélek cselekedeteit. * * * Ki mint vet úgy arat. Az a gyerek, aki gyáván elhagyja magát, nem bán semmit és szabadjára bocsátja teste indulatait, önvesztésbe rohan. Az erős gyerek pedig, aki fegyelmezi a testnek rakoncátlan kívánságait és a lélek szerint él, szerencsés, boldog emberré válik. Milyen jó neki! Kérjétek a jó Istent kedves gyermekek az Ő csodálatos Leikéért, hogy vegye szárnyaira a ti nyiladozó lelketeket és öntse belétek a fegyelmezettség erényét, melyből a létek virágai fakadnak. Imádkozzunk... * * * És vigyétek haza magatokkal az arany igét: “Ne tévelyegjetek! Isetn nem csufol- tatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is.” Gál. 6:7. Dr. CSÁKTORNYÁI ISTVÁN. A KIRÁLY ÉS APRÓDJAI. Arragoniában a 15-ik században élt egy istenfélő király, akit Alfonznak neveztek. Ez a kegyes-szivü király szomorúan nézte az udvarában lévő nemes ifjaknak azt a rossz szokását, hogy mikor számukra az ételt feltálalták, csak neki esték s egyiknek sem jutott eszébe kezét imára kulcsolni. Egyszer-kétszer csak elnézte ezt a király, de aztán elhatározta, hogy egy kis szemléleti oktatást ad nekik a hálából. Mikor egy alkalommal az ifjak megint csák imádkozás nélkül ültek az asztalhoz és fogtak az étkezéshez, intésére kinyílik az ajtó és egy piszkos, ellumposodott alak lép be, leül közéjük s elkezd falatozni. Az ifjak kérdőleg tekintettek a királyra, remélve, hogy ő a szerénytelen tolakodót ki fogja utasítani. A király azonban egy szót sem sem szólt, hanem csak hagyta nyugodtan falatozni az éhes vendéget. Ez pedig evett és ivott a jó ételekből s végre az ő módja szerint megtörülget- vén száját az abroszba, anélkül, hogy csak egy szót is szólott volna, a teremből eltávozott. Erre már teljes erővel tört ki az if jakból a nemtetszés. “Milyen neveletlen, még csak meg sem köszöni az ebédet! — kiáltották mindenfelől az apródok. — Megérdemelné, hogy megbotozzák ezt a háládatlant!” “Úgy? — szólt erre gúnyosan a király — nektek tehát nem tetszik ennek az embernek a viselkedése? Pedig hát ez a koldus megtestesült hasonmásotok. Amint ő minden tartózkodás s meghatottság nélkül ült le az asztalhoz s minden köszönő szó nélkül távozott tőle: úgy tesztek ti is mindannyian. Sohasem láttam, hogy valaha közüle- tek csak egy is imára kulcsolta volna össze kezét, hogy Istennek hálát adjon az ő ajándékaiért; mohón estek neki az ételnek, de az adományozóról mindig elfeledkeztek. — Szégyéljétek magatokat!...” S a lecke állítólag hatott. Boldog ifjak, kiknek nincs szükségük ilyen leckére! Gyermekeknek Isten akarja hogy övéi legyünk. Mit gondolnánk arról a fiúról, aki egy almát addig tartogatott, mig megrothatdt és akkor próbálta megenni? Mit gondolnánk arról a leányról, aki a virágot, az illatos rózsát ezüst tartóban tartogatta s mikor elhervadt, akkor tűzte fel keblére? És mit gondolnánk arról az emberről, aki szép automobilt vásárolt, de nem használta addig, mig be nem rozsdásodott? Hát arról a fiúról és leányról mit gondolunk, aki várt, nap-nap után halasztgatta, mig meg nem öregedett s akkor tért az ő Istenéhez? Ez a kis történet éppen egy ilyen hanyag gyermekről beszél, aki jó pajtásaival nem járt a vasárnapi iskolába, szüleivel nem látogatta az Isten házát. Azt gondolta, hogy még nem elég idős, de meg más különben van még elég idő arra, hogy Istenhez térjen. Elgondolta tehát, hogy mielőtt Krisztus követője lenne, kiélvezi az életet vígan és mulatozva fogja tölteni napjait. Egy napon Margaret, (igy hivták a mi gondatlan gyermekünket), nagyon szomorúan, könnyes szemekkel kereste fel barátnőjét. Siránkozva mondotta el, hogy beteg az édes anyja. Pedig nála nélkül meg sem tudna élni, hiszen kívüle nincs senki, aki szeretné és az az édes, jó anya beteg, még pedig súlyosan beteg. Hiába volt minden vigasztalás, Margaret szivecskéje nem tudott megnyugodni. Hát még mikor a doktor bácsi jelentette, hogy a drága jó anyuskát kórházba kell vitetni és gondos ápolásban kell részesíteni, mert másképen nem biztos, hogy életben marad. Úgy is tett. A mama kórházba került, ahol gondos ápolók vették őt körül nap-nap után. Margaret pedig mikor napi fáradságos munkáját bevégezte, első dolga volt a mamus- kát meglátogatni. Ahogyan estenként bejá- rogatott a kórházba, megismerkedett azzal az ápolónővel, aki édes anyját gondozta. Ez az ápolónő aztán megtudta, hogy Margaret az elveszett bárányok közé tartozik s hogy szi- vecskéjét még nem adta át annak a jó Pásztornak megőrzésre és hogy mindezt csak azon helytelen gondolatból teszi, hogy: “Ej, ráérünk még arra.” Egy napon Margaret gyönyörű szép virágcsokrot vásárolt édes anyjának, sietett is hogy minél hamarább átadja. Majd azok a kedves rózsák édes mosolygásukkal, szétáradó, bájos illatukkal egészen át fogják varázsolni a beteg szobáját. Alig várta, hogy a kórházba érjen. Pihegve nyújtotta át a virágot az ápolónak, akinek kötelessége volt virágtartóba és vizbe tenni a szép rózsákat. Az ápolónő éppen ezt az alkalmat várta. Mindjárt szólott is Margaretnek, mondván: