Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-17 / 3. szám
4. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik szám r \ \. AZ IGE FÉNYÉNÉL MIT IATME\=íMEEE > Talán jobb lett volna,ha a címet megfordítjuk és inkább ezt a címet adjuk ennek a kis ciknek, hogy mit nem tanult a magyar ember Amerikában, mert az élet sokszor szeszélyesen alakuló körülményei közepette könnyebb azt észre venni, ami nincs, mint azt, ami van. Mikor néha-napján végig járom egyik-másik magyar gyülekezet tagjait, mindig teszek valami érdekes felfedezést. Hol ez, hol amaz megragadja a figyelmemet; olyan dolgok, amelyeket azelőtt nem.láttam meg, nem vettem észre, de a melyek jellemzők a magyarok társadalmi életre nézve. Érdekes megfigyelni, hogyan alkalmazkodik az amerikai szellemhez, hogyan igyekszik felemelkedni arra a nívóra, ahol az amerikai áll. Csak egy pillantást vessünk az épületére, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy mennyire elamerikaiasodott ebben a tekintetben a mi magyarunk. A bútorzata egészen modern. Mig otthon fáradt testét örömmel pihentette az egyszerű faragott széken, vagy a legtöbb helyen éppen a három szál deszkából összerótt pádon, amelyeken olyan jól esett szundítani egyet úgy vasárnap délután, addig itt már ott lát juk előszobáiban a legfinomabb hintaszékeket és a nélkülözhetetlen divánt. Különösen ahol fiatal felserdült van a háznál, ott már bizonyos Ízléssel van a ház berendezve. De ott van már a legtöbb házban a mai kornak egyik legérdekesebb találmánya, a rádió is. Nem régen egy egyszerű munkásember egy 300 dolláros rádióval lepte meg családját. — Ahol ügyesebb leány van a háznál, ott a kérges kezű édesapa nem sajnál néhány dollárt a zongoratanitónőnek sem, akik pedig meglehetős borsos árakat kérnek a tanításért. A gáz- és villanyvilágítás mellett ott van mindenhol a modernül berendezett fürdőszoba. Sok magyar embernek Amerikába kellett jönni, hogy megtanulja, hogy mire jó a fürdőszoba. Otthon, ha a Balaton mellett lakott is, meg nem fürdőit volna egyszer egy esztendőben. Ott van szobájában a gőzfütő kályha (furnace), amelyről otthon álmodni sem mert volna. Tehát megtanulta a magyar ember Amerikában azt, hogy a tudománynak megvan a maga haszna, hogy elvész a nép, amely tudomány nélkül való. Ezért igyekszik kipótolni a maga gyermekein, amit rajta otthon elmulasztottak. Megérezte a fejlettebb kultúra hatását és mivel érezte elmaradottságát, annyit igyekezett belőle magáévá tenni, amennyit tudott, egyelőre csak a látszólagos jeleit a kultúrának, amelyekhez csak pénz kellett. Végeredményében jó nyomon haladt a magyar faj, amikor mindezt megtette, de nem tudta az adott helyzetet kellőképen kihasználni, nem volt módjában, hogy ezt a kulturális alkalmazkodási fo- lvamatot kimélyitse. De lássuk most már, mit nem tanult meg. Itt már sokkal több és fontosabb tényt fogunk találni. Mint mondottuk elismerte a tudás hasznos voltát, a tanult ember felsőbbségét, de ezt nem alkalmazta magára. Sok magyar előtt a tudomány még mindig “uraknak való portéka.’’ Ott volt az a számtalan esteli tanfolyam, amelyeket idegenek számára létesített az állam. A mi magyarunk talán elment, de csak azért, hogy megnézze, hogy mit csinálnak ott, de már a harmadik óráról megszökött. Mennyi alkalmat szalajtot- tak igy el, amelyeket később aztán rendszerint megbántak. De egy sokkal rosz- szabb megnyilvánulása ennek a ténynek abban rejlik, hogy csak az idegenek felsőbbségét ismerte el, mig a maga fajtájában magánál nagyobb urat nem ismer: Egy-egy tanult angolhoz nem is igen mer szólani, vagy a főnökét a gyárban félistennek tekinti és nem meri megszólítani, addig a maga fajtájában, pap, ügyvéd, orvos, tanító, az mind semmi, csak “kismiska’’. Ez a jellemvonása meglátszik abban a tényben, hogy nem igen hajlandó másként szólítani egy tanult magyart sem, mint az angol “ mister ”-rel, mert tudja, hogy a magyar ur kifejezésnek már egy kissé bensőbb értelme van, mint az egyszerűbb angol kifejezésnek. Különösen a nők használják az angol kifejezést. (Mrs. X. Y.) nagy előszeretettel. — Megtanulta az itteni magyar, hogy ez a szabadság hona, de ugyanakkor ő az, aki nem akarja, a másik embernek a szabadságát elismerni és tiszteletben tartani. Nagyon türelmetlenek egymás iránt a magyarok. Van azonban egy pont, hol az amerikai viszonyokhoz való beilleszkedés hiányos volta különösen szembeötlő a bevándorolt magyarság életében: ez az egyházi élet s népünk igen nagy részének az egyházzal szembeni ferde viszonya. Népünk templomokat épített és részben, különböző egyházak támogatásával tart is fenn Amerika földjén. Azonban az egyházak megalapítása és részbeni fentartá- sa teljesen elégtelen, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a fentartás segédeszközei között majdnem minden helyen ott van a szeszesital és a táncmulatság is, melyek pedig az egyházi élet benső faktorai egyáltalán nem lehetnek. De mit csináljunk? — népünk zöme nem tudja, vagy nem akarja megérteni, hogy ilyen pénzszerzési módszerek méltatlanok a Krisztus egyházához és hogy az egyházunkat tisztán a keresztyéni áldozatkészség utján, minden mesterkedés nélkül összegyűlt adományokból volna szabad fentartanunk. A jelen gyakorlása, az adott helyzetben könnyebbnek és kényelmesebbnek látszik talán, de nagy veszedelmeket rejt magában a jövőre nézve. Az egyházainkban élő — és legtöbbször szundikáló — nép fájdalmasan nagy tömegének vallása puszta formalitásban merül ki. A kegyesebb lelkek, nálunk ki nem elégülvén, kénytelenek a szekták karjaiba menekülni, vagy — a mi még rosszabb — elvesztik hitüket, vagy bol- sevikiekké lesznek. S az ilyen viszonyok közt felnövő ifjúság soha sem érzi meg a vallás magasztosságát és hiába aggatja teli magát a modern civilizáció minden cafrangjával és csecsebecséjével, arra képtelen marad, hogy egy-egy imában Teremtője elé járuljon. S milyen lesz a mi gyülekezeteink jövője? Sok magyar azt is gondolja, hogy ő cselekszik nagylelkű dolgot azáltal, hogy az egyháznak oda-odabök igynéhány garast s azért neki joga van a papját meg nem becsülni, a lelkészi becsületet és palástot lábtörlőnek tekinteni s adandó alkalommal a saját érdeke, vagy egyéni hiúsága miatt, azzal az üriigygyel, hogy a papjára haragszik, az egyházát is cserbenhagyni. A szivekben van valami nagy, fájdalmas hiány. Hazulról hoztuk-e, vagy itt alakult ki, de ott van a legtöbb ameri- kás magyarban. Az otthoni csöndes, engedelmes, jó embernek itt “kinyílnak a szemei,” mert talán több a pénze s valamivel nagyobb a mozgási szabadsága, de ugyanakkor a szive eldurvul, az Ítélete elfogulttá lesz, vagy egészen eltompul. Testvéreim, nem elég, ha a villanyvasalót, meg a rádiót és az automobilt tudjuk használni. Ezeket megtanulhatjuk, de azáltal még nem válunk műveltebbé: jobb és értékesebb emberré. Egy magyar nő azt mondta: “Nem megyek én templomba, mert engem már ott nem tudnak mire tanítani. ” Szomorú dolog az ilyen kérkedő müveletlen- ség. S az amerikai magyarság egyik legfontosabb, párhuzamos, azaz kettős kötelessége ez: leszokni az üres kérkedésről és tanulni sokat, sokat, hogy minden tekintetben méltó részesei lehessünk e nagy ország életének. Kovács Károly.
