Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-11 / 28. szám
28-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7. oldal A KATAKOMBÁK A mai kor gyermekei közül ezrek és ezrek méltán tekintenek valami szent sóvárgással vissza azokra a dicsőséges századokra, amelyekben Krisztus menybemenetele után az ő folyton szaporodó, többnyire névtelen, de annál dicsőségesebb tanítványai vívták harcukat a világgal s alapozták meg itt a földön a Megváltó örök birodalmát. Az őskeresztyénség minden eseménye fontos, minden tényéből sokat tanulhatunk hithüség, önfeláldozás, diadalmas reménység tekintetében. Az őskeresz- tyénségen több mint másfélezer esztendő köde terjedez. Ma már csak az emléke él. Annál meghatóbb az, ami az őskeresztyének hősie3 korszakának kézzel fogható bizonysága gyanánt egész a mai napig fennmaradt. Ma ilyen emlékek közt, az u. n. katakombákban akarom körülvezetni az én kedves olvasóimat. Az emberiség ősi korszakában a legegyszerűbb s legtermészetesebb temetkezési mód volt elterjedve. A halottakat vagy hozzáférhetetlen barlangok mélyébe helyezték, vagy ásott sirba bocsátották alá. így volt ez Izrael népénél is. A szent nép nem ismerte s legfeljehb csak tömeges gyilkosság, vagy dögvész, pestis idején gyakorolta a halottégetést. A zsidók már kr. e. megérkeztek kereskedők, pénzemberek gyanánt Rómába is. Ott külön városnegyedben éltek, őseik szent hagyományát megtartották, s bizonyos szent iszonyattal töltötte őket el a Rómában divatos szokás, a halottégetés. Bár ezt a szokást a római hadsereg az egész birodalomban ismeretessé tette. — Magyarország földjén is sok hamvveder bukkan fel még mai napság is azokon a vidékeken, ahol egykor a rómaiak laktak — a zsidók úgy érezték, hogy nekik ragaszkodniok kell ősi szokásaikhoz és a maguk városnegyedében ők kezdették meg halottjaikat mély földalatti üregekben helyezni siri nyugalomra. A keresztyének ebben a tekintetben csak követték őket. A keresztyénség elterjedésével egész Itáliában, az összes városokban megkezdődött a födalatti barlangok, üregek, az u. n. katakombák ásása, amelyekből csak a mai Róma alatt valami ötven található. Ha ezeket a földalatti folyosókat, amelyek Róma alatt keresztül- kasul futnak, egy végbe helyeznők, hosszabb barlangot kapnánk mint az egész itáliai félsziget. A keresztyének milliói feküsznek ezekben a barlangokban, várva a feltámadás trombitahangját. Az ilyen földalatti temetőket a keresztyének koimeteriumoknak, latinul coemete- riumoknak nevezték, vagyis alvó helyeknek. Mert a keresztyén ember nem hal meg, csak elalszik. A temetőnek ezt a latin nevét a mi magyar elődeink is átvették a cinterem szóban, amelynek manapság már olyan kevesen tudják a jelentését. így hitták a régiek a temetőt, amely rendesen a templom közelében volt. De nevezték a régi keresztyének a temetőket columbariák-nak is vagyis galamducok- nak és pedig azért, mert ezek a földalatti sírok némileg hasonlítottak a délvidéken szokásos, földalatti üregbe vájt galambfészekhez. Az ilyen földalatti folyosók jobb és baloldalán levő sziklafalba vésték a régi keresztyének a holttestek számára azokat a kis bar- langszerü nyílásokat, amelyekből a római katakombákban ma is öt-tiz sort figyelhetünk meg egymás felett. Az elhunyt kedvest halotti lepelbe burkolták, kezeit a mellén keresztbe tették, arcát ha lehetett napkeletnek fordították s jó illatú füszerszámokkal elborították. Mielőtt aztán az üreget vékony fallal befalazták, berakták az üregbe mindazt, ami a halottnak a földi életében becses volt: apró cse- cse-becséit, ékszereit, lámpását, képeit, tükrét, kis gyermeknek a játékszereit. Abban a könnyű, homokkőben, amelyen az egész Róma városa épült, a halottak egész a mai napig igen jó állapotban megmaradtak, de ha hozzá nyúlunk, azonnal porrá omlanak szét. Sok holttestet vakítóan fehér cseppkőképződmények úgy vesznek körül, mint valami ragyogó glória. Kívül a falazást bemeszelték s a szegény emberek nevét csak körömmel vésték be, vagy szénnel Írták fel a falra, a gazdagabb atyafiak sírjára márványtábla került s azon olvashatjuk még ma is a boldogult nevét: egy-egy mély értelmű búcsúszót. A római katakombákban sok szép és felemelő sírfeliratot lehet találni. Az egyik sírra ez van írva: “Istenben élsz”, a másikra: “Ő alszik”, a harmadikra: “Elment az örök békesség nyugovó helyére”. Más sirokon ilyen sorok állanak: “Az Isten nyugtassa meg a te lelkedet!” “Öleljen keblére a Krisztus!” “Kedves lélek élj!” “Ne szomorkodjál fiam, nem örök a halál!” Az első, az igazi keresztyének szent és felemelő bizonyságtétele zeng itt a sirok éjjelében. Óh, milyen mások az akkori pogányok érzelgős vagy cinikus halotti feliratai! “Isten veled! Isten veled!” hangzik a lemondó sírfelirat a régi görög és római temetőkben. A pogány költő csak azt tudja mondani a halál gondolatával szemben: “Fonjatok rózsát a homlokotokra, mert holnap úgyis elhervad a halál lángjában”. Aeschylus ezt mondja: “aki meghalt, az többé fel nem támad”. Más görög Írókat ilyen szomorú szavakkal ihlet a halál: “Az élők reménnyel teljesek, de a halottak reménytelenek”. A római iró, Catullus igy szól: “Ha egyszer lenyugszik életünk napjának rövid él- tü fénye, a halál álmának örök éjjele borul reánk.” De tekintsünk bele még mélyebben a pogány lélek mélyeibe! Az egyik római pogány síron ez a megdöbbentően cinikus sírfelirat olvasható: “Vándor, állj meg: ez a férfi és ez az asszony itt többé nem veszekszik. Én a férfi, nem mondom meg, kik vagyunk. De én, az asszony megmondom. Egy részeg ember itt is azt hányja a szememre, hogy én itttas vagyok. Erre én, a férfi, még egyet szólok: asszony, asszony, te még a sírban is porolsz.” ' óh, mennyivel más hangokon beszél a halottaknak az a világa, amely az őskeresztyénség katakombáiban tárul elénk! A halottak nevén túl azonban az őskeresztyének szerették a maguk hitét és reménységét valami látható jellel és képpel is kifejezni a sirokon. A sirokon sokszor ott találjuk a keresztet és pedig vagy mai formájában, vagy T-alakban. Gyakori rajtuk a Krisztus görög nevének a két kezdőbetűje is XR (Chr) valamint a görög ábécé első és utolsó betűje, az Alfa és az Omega, amelyet már a Mennyei Jelenéseket iró János, a Krisztus és az örökkévalóság jelzésére használt. Az Alfa és az Ómega az őskeresztyének katakombáiban a Krisztust, az örökkévalóság királyát jelenti. Más sirokon horgony (vasmacska) található a hit, a főnikszmadár a reménység, a sas, vagy a páva az örökkévalóság, a halhatatlanság jelzésére. Sok helyütt ábrázolják ki az őskeresztyén sirokon Krisztust, mint jó pásztort, aki vállán viszi az ő juhát, másutt a galambbal találkozunk, szájában a békesség olajfa levelével. A szarvas alakját a 42. zsoltárból, a pálmafáét a 92. zsoltárból, kakast Máté evangéliuma 26:74-ből s az Efezusi levél 6:18-ból, a lámpást Máté 25-ből érthetjük meg jobban. Nehezebb megállapítani, hogy mit akar jelenteni a szintén gyakran előforduló kéz. vagy lábalaku rajz. A kéz talán Isten felénk kiterjesztett keze, vagy az ember keze, amelyet sóvárogva tár ki a hallhatatlanság felé, a láb talán azt mutatja, hogy mivel itt a földön csak vándorok és jövevények vagyunk, állandóan készen kell lennünk az útra. Hosszú ideig nem értették, hogy mit jelent a keresztyén sirok nagy részére odavésett vagy odairt halalak. Manapság már tudjuk. Hal görögül ezt jelenti: itchtüsz. És az öt betű Jézus megváltói nagy tisztének az összefoglalása volt az őskeresztyének szemében: Jésusz Khrisztosz, theore, hüjosz, szótér — Jézus Krisztus, Isten fia, szabaditó. Ezt a sok szót nem volt szükség odavésni a sirokra. Elég volt egy egyszerű halalak s az őskeresztyén ember mindjárt tudta mit jelent. De ezenkívül van a katakombákban nagyszámú festmény is, amelyek azonban nem a boldogultat ábrázolják, hanem az Ó és Uj szövetség nagy alakjait. Mélyen megindul az ember szive, mikor a fáklyák imbolygó fénye ráesik ezekre az alakokra, amint szent és komoly ünnepélyességgel tekintenek alá a falakról. Nagyobb díszt az őskeresztyének a mártírok sírjainál szoktak kifejteni. Ezek felett a sziklafalat félköralakban kivájták, úgy hogy maga a sir úgy festett, mint valami oltár. A mártírok sírjaihoz szoktak elzarándokolni a hívek, itt tartottak istentiszteletet haláluk napjának évfordulóján. Ezt a napot a keresztyének a mártírok születése napjának mondották. Szó ki nem írhatja, ecset meg nem festheti azoknak az istentiszteleteknek a komolyságát s ünnepi fenségét, amelyeket éjszaka fáklyafénynél egy-egy szeretett s vértanúhalált halt atyafi sírjánál tartottak, aki a Krisztushoz való hűségét halálos szenvedéssel pecsételte meg. Krónikás. EGYHÁZI HÍREK __________________________________________________________________-_______________________> LORAIN, OHIO. Közli: Újlaki F. lelkész. A uasárnapi sorrend. Fél órával hamarább fog kezdődni az istentisztelet. Nt. Böjthe Sándor prédikál. Vasárnap, julius 12-én, tekintettel arra, hogy a Löraini Magyar Szövetkezet ekkor tartja 15 éves jubileumát, úgy a vasárnapi iskola, mint az isten- tisztelet, egy félórával hamarább fog kezdődni, mint más alkalommal. A sorrend a következő: 1. Reggel fél 9-től vasárnapi iskola. 2. Fél tiztől istentisztelet. Prédikál: Nt. Böjthe Sándor ref. leelkész. Az Énekkar egy szép éneket fog előadni. 3. Délután fél 3-tól istentisztelet. írás magyarázatot tart Nt. Böjthe Sándor lelkész. Dr. Sanders superintendent látogatása. Egyházunk superindendense, Dr. D. A. Souders, az elmúlt vasárnap meglátogatta gyülekezetünket. Részt vett a vasárnapi iskolai tanításon és az isten-
