Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-06-20 / 25. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5. oldal 25-ik szám Mikor Athénében, Spártában, vagy Rómában megszületett egy gyermek, szokás szerint, az apa lábaihoz helyezték. Ha elfordult: meg Kellett halnia. Ha lehajolt és fölemelte: életben hagyták. Sokszor még a jómódú, gazdag és müveit szülők gyermekeit is megölték, vagy kitették az erdőn a fenevadak prédájául. Senki sem vonta kétségbe az apának azt a jogát, hogy azt tegye újszülött gyermekével, ami néki tetszik. A keresztyén vallásnak kellett az emberek szivét annyira átformálni, hogy a gyermeket Isten ajándékának tekintsék. A Jézus tanította meg az emberiséget arra. hogy megbecsülje a gyermeket, ő mondotta: “Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket; mert ilyenekké az Isten országa.” De vájjon minden keresztyén otthonban szívesen látott jövevény-e a gyermek. Vájjon megteszi-e az egyház, az otthon a gyermekkel szemben a kötelességét? Vájjon érezzük-e, hogy az a gyermek Istennek ajándéka s mint ilyenért Istennek tartozunk felelősséggel ? Az állatok és madarak csak néhány hétig érzik szükségét a szülői gondviselésnek. Az embernél ez az időszak már évekre kiterjed? Bő alkalom kínálkozik ez idő alatt a jellem formálására. Ez lenne az egyház mellett az otthonnak a főcélja. Az, hogy ellássa a gyermeket egészséges lelki és erkölcsi táplálékkal, hogy igy a gyermek fokozatosan s egész természetesén nőne bele a krisztusi életbe, miként a madár is természetesen szinte ösztönszerü- leg növi ki magát fészket építő anyamadárrá. Nem okvetlen szükséges az, hogy a gyermek, mikor felnő, egy nagyot zökkenve, valami hirtelen megtérés következményeképen kerüljön Istennel, mint mennyei édes atyjával szoros és jó viszonyba. Napról-napra egy picikét mindig közelebb vezetni őt a mennyei atyához mig végre csaknem észrevétlenül merül el az Istenben s jobbján ott látja a Jézust, mint az ő szabaditóját: ez a helyes keresztyén nevelés. Soha som felejtem el annak a kis leánynak a történetét, akit édes apja már a bölcsőtől kezdve Isten félelmében, Jézus szeretetében nevelt fel. Egy napon meglátogatja a családot a lelkipásztor, aki minden bevezetés nélkül — a hirtelen megtérésre gondolva — azt kérdi a kis leánykától: “No, Mariska, hát megtaláltad- e már a Jézust?” A kis leány megdöbben, tág- Ta nyitja nagy szemeit, öléből szerte hull a gyujtófa s csaknem lélekzetfojtva mondja: “De hiszen én azt sem tudtam, hogy elveszítettem!” Boldog gyermek, kinek ily szülei vannak! Csak az a baj, hogy igen sokszor éppen ezen a ponton mutat hiányt az otthon. Bebizonyított tény az, hogy igen sok úgynevezett keresztyén otthon lényegében pogány otthon. — Azok az eszményképek, amiket a gyermek gondolatvilágának központjába állítanak, az a légkör, amely a gyermek életét állandóan körül veszi, ritka esetben mondhatók igazán keresztyénnek. Lehet, hogy némely esetben az alkalom hiánya teszi ezt. Az édes apa kora reggeltől késő estig küzd a megélhetésért. Nincs arra ideje, hogy gyermekével foglalkozzék. Az édes anya le van kötve gondjainak sokaságával. Csakis igy eshetik meg az, ami megtörtént az egyik kis fiúval, kinek édes apja utazó ügynök lévén, csak ritkán tölthetett kevés időt családja körében. Egy ilyen alkalommal a fiút valami csinytevésért megbüntette. A fiú elkeseredve kiáltott fel: “Bárcsak ismét távoznék az az ember, aki nálunk lakik!” Ez az édes apa ennek a kis fiúnak csak egy “ember” volt s semmivel sem több. És ez nem vicc, hanem nagyon is szomorú tragédia. Az az állapot, a melyről ez a kis esemény egy pillanatra fellebbenti a fátyolt, igen sok családban keserű valóság. Azt bizonyítja ez, hogy apa és gyermeke egymásra nézve idegenek. Nincs meg közöttük az a bensőséges viszony, amelynek apa és gyermeke között okvetlen meg kellene lenni, ami nélkül a gyermekre jótékony befolyást nem lehet gyakorolni s ami nélkül nincs a nevelésen áldás. Sok esetben aztán nincs is meg az édes ampában a hajlandóság arra, hogy gyermekét szellemi és lelki életre nevelje. A jövőbe néző szellemi és lelki érdekek sém sarkalják őt arra, hogy gyermekéből önmagánál hasznosabb, értékesebb polgárt, az anyaszentegyháznak pedig élő hittel biró tagot neveljen. A mai anyagias kor anyagias szellemének egyik átka az, hogy az élet hamis értékelésének bélyegét üti az ártatlan gyermek-szivre. Lehet-e nagyobb, keserűbb és szomorúbb tragédiát elképzelni annál, mint mikor a gyermek egy világias gondolkozásu otthonban kitárja tiszta és ártatlan szivét és lelkét, hogy ráüssék az élet hamis értékelésének bélyegét, amelynek előtte mindig ott terpeszkedik a dollárjegy ?! Mit teszünk mi, amikor oktatjuk a gyermeket? Tiszta, szelíd, nemes gondolatoknak magvait hintegetjük elméjébe, melynek ilyen gondolatokra mindig szüksége van. A legnemesebb érzelmeknek tiszta búzáját hintegetjük szivébe, amelynek földjét még nem verte fel a dudva. Aki ilyen gondolatokkal és ilyen érzelmekkel bir, az nem lehet rossz ember. És amikor mi igy a gyermeket oktatjuk: férfit nevelünk. Napi leckéiben, gyönyörködtető versekben, a természet szépségeiben adunk néki kincset és ezt fokozatosan átformáljuk benne arany- tisztaságú jellemmé, mely örök értékkel bir, melyet a bűnnek rozsdája soha még nem emészt. A jól képzett gyermekekből lesznek értékkel biró férfiak. Adunk néki szerénységet, napsugaras békességet s mennyei elégedettséget. Azt a zabolátlan, csapongó természetet, mellyel bir, .szerény, nyugodt és boldog életté varázsoljuk. Szivét, lelkét, akaratát, Ítéletét minden salaktól megtisztítjuk. Nemesen érző, fennen gondolkozó, nagylelkű férfiakat nevelünk, amidőn a gyermekeket oktatjuk. Leikébe plántáljuk szeretetét az igazságnak, amelyről a Mester azt mondotta, hogy szabaddá teszi az embert. Minden esetben, a mikor egy gyermeket az igazság, a jóság, a tisztaság, a nemesség, a szentség számára megnyertünk: embert mentettünk meg. Mert amiképpen kis patakból lesz a tenger, úgy kis gyermekből lesz az ember is. Az ember pedig az lesz, aminek gyermekkorában előkészítettük. Ámen. IMA. Mindenható Isten! Ezt az órát nevedben kezdettük s neveddel végezzük; véled töltöttük s véled óhajtunk továbbra is maradni. Úgy érezzük, hogy csak nálad van igazság, jóság, szépség, tisztaság, nemesség és szentség. Ha önmagunkat tőled elszakítjuk, megfosztottuk magunkat annak lehetőségétől, hogy gyermekeinket neked tetsző szent és kegyes életre neveljük. Könyörgünk atyánk: halmozz el minket áldásaiddal, hogy gyermekeinknek jellemét szent tetszésed szerint formálhassuk. Orcádat fordíts felénk. Szertteteddel végy körül bennünket. Irgalmadat ne vond meg tőlünk. Úgy igazgass bennünket s úgy készíts elő munkánkra, hogy szolgálhassuk az utánunk következő nemzedéket annak szellemében, aki arra tanított bennünket, hogy cselekedjük a te akaratodat itt e földön úgy, mint oda fönt a menyben. Most és mindörökké. Ámen. Tóth Mihály TUDAKOZZÁTOK AZ ÍRÁSOKAT VASÁRNAP, junius 21. — Hála ének. Olvasandó Ésaiás könyve XII része. Alapige: “Az Isten az én szabaditom! bízom és nem félek.” (És. XII. 2.) Boldogtalan, aki bízik az emberekben és azok fiaiban, mondja szent könyvünk. S valóban úgy van, mert az emberekben nincsen szabaditásra való erő, kevés értékű jóakaratukat pedig rendesen akkor tagadják meg tőlünk, amikor arra a legnagyobb szükségünk volna. Boldog, aki bizik az Urban s kinek reménysége az Isten, mondja szent könyvünk. S valóban úgy van, mert az Isten az egyedüli szabaditó. kiben bizhatunk s oltalma alatt bátorsággal járhatunk. Adjunk hálát azért mindnyájan, hogy az Ur Jézus által igy ismerjük az Istent s a benne való bizodalom által megerősödve semmitől sem félünk. És szeressük az Istent, mint jó Atyánkat s szeretetünket iránta való engedelmességgel mutassuk meg. HÉTFŐ, junius 22. — Péter a börtönben. Olvasandó a Cselekedetek könyve XII. 1—5. Alapige: “A gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette.” (Csel. XII. 5.) Heródesnek gyűlölete és rosszakarata megöleté Jakabot és Pétert is börtönbe juttatja és hasonló sorssal fenyegeti. Az első keresztyének, kik Péterre, mint az Ur Jézus első tanítványára tekintettek, ismervén Heródes kegyetlenségét, megijedtek, s mert a magok erejéből semmit sem tehettek érette, kihez mehettek volna a segedelemért, mint ahhoz, aki hatalmasabb minden királyoknál, az Istenhez? Azért szüntelen könyörögnek vala Istennek ő érette. Ha minket is baj ér, vagy szeretteink vannak veszedelemben, jusson eszünkbe, hogy van egy jó Atyánk, Istenünk, ki segíteni tud: könyörögjünk Hozzá és ne féljünk, az ő akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejünkről. KEDD, junius 23. Csodatétel a sántán. Olvasandó a Cselekedetek könyve III. 1—11. Alapige: “Ezüstöm és aranyam nincsen nékem, hanem amim van, zt adom néked.” (Csel. III. 6.) Péter és János mentek a templomba s mikor a templom kapuban megláttak egy sántát, megesett azon az ő szivők. Pénzük nem volt, hogy amint mások, ők is azzal segítsék, mert tudták, hogy a pénz úgy sem elég és akármennyi legyen is, elfogy az előbb-utóbb, Péter a sántát az Ur Jézus nevében meggyógyította s ezzel több jót cselekedett a szegénynyel, mintha aranyat és ezüstöt adott volna néki. Kövessük Péter példáját s ha látunk egy szegény koldust, ne csak pénzzel segítsük, hanem adjunk neki lelki eledelt is az Ur Jézus evangéliumában, hogy aki testében szegény s talán béna, lelkében legyen egészséges és gazdag. így cselekedjünk lelki szegényekkel, a bűn miatt koldus és szerencsétlen embertársainkkal is. SZERDA, junius 24. — István az első vértanú. Olvasandó a Cselekedetek könyve VII. 54- 60. Alapige: “íme, látom az egeket megnyílni.” (Csel. VII. 56.) Istvánt, akit hite miatt az első keresztyén
