Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-06-20 / 25. szám
VOL. XXVI. ÉVFOLYAM DETROIT, MICH. 1925 JUNIUS 20. NO. 25. SZÁM AMERIKAI M AGY A p REFORMÁTUSOD iaF JA Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. 0. at Detroit, Michigan, under the Act of March 3, 1879. Magyar tanár doktorrá avatása. Örvendező szívvel vesszük s boldog büszkeséggel adjuk tovább a hírt, hogy Tóth Sándor magyar tanárt, a láncost éri főiskolában, május hó 8-án lélekemelő ünnepségek keretében a theologiai tudományok doktorává avatták. Aki közülünk nemcsak a saját maga előmenetelének, hanem a mások emelkedésének, az igaz érdem elismerésének és a magyar ügy diadalmas előretörtetésének is tud örülni, az boldogan fogja tudomásul venni ezt a hirt. Nem fér ahoz kétség, hogy a Tóth Sándor doktorrá avatása (íz ő rendkívül tevékeny, ideálizmussal telitett, eredmény- dús pályafutásának történetében emelkedést jelent. Szaktudósok, református egyházunk egyik legnagyobb és legmagasabb színvonalon álló intézményének professzorai, tehát az arra hivatottak tettek bizonyságot a Tóth Sándor tudásáról, képzettségéről, buzgósá- gáról és építő munkájának dicséretes voltáról akkor, amikor a doktori címet reá ruházták. Emelkedés az, amikor ilyen kiváló férfiak értékelésében méltónak bizonyul valaki ennek a kitüntetésnek elnyerésére. ’ / De Tóth Sándor reá is szolgált erre az elismerésre. Nem mi segítettük őt hozzá. Mi annyira szigorú bírái vagyunk egymásnak, hogy a közülünk való, közöttünk forgolódó, velünk együtt munkálkodó emberek érdemeit haljandóbbak vagyunk lefokozni és kicsinyelni, mint elismerni. Tóth Sándor sem kivétel. S ime mégis, a lancasteri magyar tanár, a magyar ügyek zászlóvivője, dacára annak, hogy nem fordult el a magyar célok szolgálatától, sőt fentartás nélküli odaadással ve/ tette magát olyan munkakörbe, ahol elkerülhetetlen a folytonos érintkezés a magyar vezető elemekkel, meg tudta szerezni a doktorátust. Az ő egyéni érdemeinek igazi jutalma ez, amit nem lehet elvitatni, mert ha lehetne, akkor elvitattuk volna. És én a magyar ügynek diadalmas előnyomulását is látom a Tóth Sándor doktorrá avatásában. Reánk, elárvult magyarokra nézve megfizethetetlen erkölcsi nyereség az, ha bárhol is külföldön magyar tanárokat állítanak be a felsőbb nevelés felelősségteljes munkájának elvégzésére. Hogyne volna hát nyereség reánk, amerikai magyarokra nézve az, hogy református egyházunk legnagyobb főiskolájában, Lancasterben magyar tanári széket állít fel, ahol nemcsak magyar tanár s nemcsak kizárólag magyar tantárgyakat tanít, hanem magyar nyelven tanít. Nyereség az nagy Amerikában, hogy elismert szaktekintélyek felfigyelnek a magyar műveltség, a magyar történelem, magyar irodalom termékeinek s a magyar lélek kincseinek értékeire s terjesztésének szükségére. Amerikában a magyar tanár szorosabban véve a mi amerikai magyar ügyeink gyözedelmi előhírnöke. Az ö emelkedése és az ö érdemeinek elismerése, tehát a mi magyar ügyeinknek is szól. Mi is részesei vagyunk az amerikai magyar ügyeknek s a mi büszkeségünk az, hogy a magyar tanár kitüntetésben is részesül. Szívből gratulálunk azért Tóth Sándornak doktorrá avatása alkalmából. Isten kegyelme öt ifjú korától kezdve nehéz feladatok vállalására és sikeres megoldására hívta el, melyek önfeláldozással, a tehetség mellett is nehéz munkával, sőt szenvedéssel járnak. De a jutalom sem marad el. Meg lesz az ő megfeszített erővel végzett fáradozásainak a gyümölcse közöttünk is. De a legnagyobb jutalmat, hiszem, hogy ő nem tőlünk várja, nem is emberektől kapja, hanem Attól, akinek ö engedelmes szolgája. Dr. TÓTH SÁNDOR, magyar tanár a lancasteri főiskolában. BOGÁR LAJOS.
