Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-10 / 2. szám
2-IK SZÁM AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 oldal AZ IGE FÉNYÉNÉL AZ EMBEREK IGAZSÁGA. Az emberek szeretnek az igazságról beszélni. A magyar embernek különösen jellemző sajátsága az igazság gyakori emlegetése. Ez nagyon szép és helyes dolog, hiszen a világban olyan sok az igazságtalanság, hogy jól esik az igazságról beszélnünk, vagy hallanunk, ha már egyszer olyan ritkán adódik alkalom arra, hogy az igazságot meg is tapasztalhassuk, meg is ismerhessük és gyakorolhassuk. A föhiba ott van, hogy az ember, minden szép és kiváló tulajdonságai mellett is alapjában véve gyarló, esendő bűnös, kinek egyik fő jellenmvonása az önzés. Már pedig ahol az önzés elkezdődik, ott van a gyökere az igazság halálának is. Mert az emberi élet sok igazságtalanságának egyik főoka az, hogy olyan sok ember van, aki kiméletlenül keresi és ár- kon-bokron keresztül megvalósítani akarja a “maga igazát”. Óh, ez a “magunk igaza” pedig, melyet minden esetben a mi érdekünk, a mi önzésünk diktál és amely még csak véletlenül sem szokott a való igazsággal teljesen megegyezni; ez a magunk igaza: a magunk haszna. Mit törődik a legtöbb ember azzal, hogy az ő terveinek sikere, az ő boldogulása másoknak a kára, elnyomása, boldogtalansága árán valósul meg? A fő az, hogy megvalósul, mert mint mondani szokták, az élethez mindenkinek joga van és hát.... aki birja, maija.... Mindennek a következménye pedig abban nyilvánul meg, hogy aki birja, az nagyon is “marni” szokott. Az ő élete, az ő előmenetele, az ő képzelt igazságának megvalósitása árán mindenkit félretol, elmar az ő utjából. A vége aztán ezernyi szenvedés, csalódás, elcsüggedés, igazságtalanság, S a törvényes igazságszolgáltatás?.. Rossz az ember, fel kellett találni, alkalmazásba kellett venni, fenn kell tartani a törvény hatalmát, de hogy az tökéletes és igaz lett volna valaha? — azt nem lehet elmondani. Bármilyen szükséges intézmény a bíróság és a börtön, ezekkel az eszközökkel nem lehet az igazságot megvalósítani. Mert ugyanakkor, midőn az emberi igazságszolgáltatás büntető keze nem képes arra, hogy javítani tudjon, másfelől az elfogult és egyoldalú emberi “igazság” sokszor éppen az ártatlanokat sújtja. Avagy az athéni siralomházban, a gonosztevők között nem kellett-e ott ülni Socratesnek, a görög nép legnagyobb bölcsének? Filippi börtönében a rablók között Pál apostol is ott volt, a bedfordi cellában, csirkefogók szomszédságában ott senyvedett Bunyan János, a “Zarándok Utjá”-nak alkotója. A Golgotán három keresztet ácsoltatott a biró: kettőn egy-egy tolvaj függött, a harmadikra Krisztust szegezték. És még tovább.... ki tudja, mikor érnénk végére e szomorú sorozatnak, mely .oly kiáltó bizonysága a mi emberi, gyarló “igazságunk” igaztalan voltának. Pedig a főpapok és Írástudók, akik Krisztust elítéltették, meg voltak győződve az ő igazságukról. Nem gazfickók voltak ők, hanem egy nép bölcseségben és tudományban megőszült vezérei, egy nemzeti és vallásos hagyomány féltő és féltékeny őrei. Nekik meg volt a maguk igazsága, melyet ők szentnek tartottak, s mely mellett készek voltak kitartani. A baj csupán ott volt, hogy az az ő igazságuk, melynek érdekében oly makacs szi- vósággal küzdöttek, nem volt igazság. Ők, a maguk szempontjából, a maguk érdekei szerint, annak tartották, de valójában nem volt az. Ilyen a világ, az emberek igazsága, ilyen sokszor a mi igazságunk is. Mi azt helyesnek látjuk, mert számunkra előnyös, avagy kényelmes, de nem azt nézzük, hogy másokra avagy az egész emberisig egyetemes javára- áldásos lenne-e. A nem keresztyén népek között munkálkodó misszionáriusok hősies elszántságáról nem egyszer számolnak be a tudósítások. Nem egyszer hallunk hirt arról, hogy a keresztyén misszionáriusok halálos veszedelembe jutottak. A külföldi misszionáriusok közül sokan lettek vértanúi az Isten országa terjesztésének. Vessük fel ez alkalommal azt a kérdést, hogy az ő önfeláldozói életük hagyott-e maradandó nyomokat a lelkekben? Volt- e észrevehető hatása az ő evangéliumi munkálkodásuknak? Elismerték-e és kik és milyen mértékben az ő buzgólkodásu- kat? Az alábbiakban néhány rendkívül érdekes bizonyságtételt fogok közölni erre vonatkozóan úgy, amint azokat a missziói folyóiratokból átvettem. Lord Sydenham, Victoria ádam kormányzója 1901-—1904-ben, majd Bombay kormányzója 1907—1913-ban, Calcuttában tartott egyik beszédében, melyben “India problémái”-t fejtegette, mondotta, hogy ő nem nagy elragadtatással viseltetett a missziók tevékenysége iránt, mikor Indiába ment. Öt és félévi beható tanulmányai alapján azonban arra a megPedig a valódi igazság nem az önmaguiV kért erőszakoskodó, hanem a másokért áldozni tudó, szerető mindeneket elfedező. szolgálatra kész igazság. A mi önző, képzelt igazimként sokszor civakodni tudunk, pedig a verekedő készség semmit sem igazol. Ha az igazságra törekszünk, sohase a saját indulatainktól kérdezzük meg, hogy merre van a mi utunk kívánt célja. Az igazságot az találja meg legelőbb, aki igyekszik mások életébe beleélni magát, mások törekvéseit, vágyait, bajait és örömeit megérteni, velük a köz igaz javáért önzetlenül együtt munkálkodni. És hogy mikor jő el az a korszak, midőn a föld a tiszta igazság hazájává válik?—, erre is rövid a felelet: amikor majd minden embernek a szive az igazság hazája lesz; azé az igazságé, mely nem azért igazság, mert én úgy gondolom, még csak azért sem, mert talán a másik ember másképpen gondolja, hanem azért, mert ez az igazság az Isten akaratának teljesítése minden embernek javára és üdvösségére. Tóth Kálmán győződésre jutott, hogy a misszionáriusok sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá a nép gondolkozási és életszínvonalának emeléséhez, mint a mennyit nekik tulajdonítanak. Sir Richard Temple, Bombay volt kormányzója s az angol parlament volt tagja igy nyilatkozott: “Indiának 105 millió főből álló benszülött népét kormányoztam és ezen kívül még 85 millió ember sorsának intézésében voltam hivatalos minőségben érdekelve. Ismertem magam is és hiteles jelentésekből tájékozva voltam az összes missziói társaságok misz- szionáriusainak munkája felől az elmúlt 30 év alatt. Mi az én bizonyságtételem felőlük? Az, hogy ők a leghasznosabbak.” Varado Rao Avergal, M-adur bírája: “Megnyugvó érzés vesz rajtam erőt, valahányszor hivatalos kötelességeim végzésére áthelyeznek egyik kerületből egy másikba, ha azt hallom, hogy misszionárius van a közelben. Mi, hinduk, nem vagyunk annyira vakok vagy bigottak, hogy ne birnók észrevenni azokat a jó (Folytatás a 11. oldalon) Bel- és külmisszió v-------------------------------------------------------------------------------------------------:---------✓ I
