Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-07 / 10. szám
0 'nam« VOL. XXVI. ÉVFOLYAM DETROIT, MICH., 1925 MÁRCIUS 7. NO. 10. SZÁM AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. 0. at Detroit, Michigan, under the Act of March 3, 1879. FÖLF^iÄ;? “Miért halt meg Krisztus? Hogy minket a bűntől és az örök kárhozattól megszabadítson. ” Gyermekkori katekizmusom eme felelete mostan, az élet harcainak vívása közben folyton fülembe cseng. Vasrácsot képzeltem, alatta lángokat, magasra szítva vi- gyorgó démonok által, az elkárhozottak ijesztő jajgatását és vergődést, és káromkodást, és sötétséget, s a jóságos Ég rettenetes- ségének minden borzalmait. S igy tanítottam én is. Százak és ezerek, iskolában és a szószék erejéből mélyen a lelkűkbe vésték, hogy az emberiség lejtőn siklik tova, melynek vége tátongó mélység, de a meredek szélén ott áll a kereszt, mibe a zuhanók megkapaszkodhatnak. Sehol semmi remény. Krisztus azért halt meg, hogy minket a bűntől és az örök kárhozattól megszabadítson. Tehát ezért! Csakis ezért, a kárhozat eltörléséért, azt is csak azoknak, kik nem tudnak, vagy elkárhozni nem akarnak. Hasztalan vitte Krisztus hegyre a keresztet, hasztalan tárta ki megsebzett karjait fent a levegőben, nem a kereszt a fontos, de a gödör, mibe állították. Nézzünk bele a hitvallásokba. Régi századok babonás hite, emberevő pogány istenségek és véresfogu szörnyalakok eltorzított mása a Krisztus halálát követelő Isten. Amikor a kereszt tragédiáját az ég kiengeszteléseként állítják be, s az emberek agysejtjeibe éles sugarakkal vetítik bele, hogy az Ádám bűne miatt haragvó Istent egyedül szent Fia borzalmas halála tudja kiengesztelni, voltaképen szembeállítják Istent önmagával, hiszen az Istenkrisztus magától a félelmes Istentől váltott meg bennünket. Ez az a megváltás, ez az üdvözités? Ezért sirt a régi frigy zsoltára: “Szomjuhozik lelkem az én uramért, még pedig az élő Istenemért?” Ezért jött ajakára a gyönyörű ének: “Mikor juthatok szine elé az én Istenemnek?” Ez az a zsarnok ti- rannus, kihez egy Ágoston igy fohászkodik: “Nyugtalan a mi szivünk mindaddig, mig csak Te benned meg nem nyugszik?” Ugy-e nem! Akik érezték a Mester szivdobbanását, akik fölülemelkedve a szürke rögön közelebb jutottak a Mindenhatóhoz, azok megérezték, hogy Isten nem egy ellenséges erő, de szerető barátja az emberiéleknek, atya, ki könyörül az ember gyengesé* gein, ki magához akarja egészen vonni, ez az üdvözités, mit Jézus tanított, amit Pál hirdetett”, s amit öntudatos lelkek áradozó szívvel melegen éreznek. Olvasom Jézus tanítását. Sehol egy zavaró hang, mindenütt a szeretet ünnepélyes csöndje. “Ti egy Atyának gyermekei vagytok.... Szeressétek egymást, legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.... Nézzétek a mezők liliomait. Salamon minden dicsősége nem vetekedhetik egynek is pompájával.... Szegények mindenkor lesznek tiveletek. Amit egynek a legkisebbek közül cselekesztek, nekem cselekszitek.... Ti pedig, ha imádkoztok, igy imádkozzatok: Mi Atyánk. Mindenütt a szeretet magasba emelő Istenhez vonzódása. Hívei számára nincs egy megrovó szó, nincs egy kemény mondás, Isten országának lassú építése a puha szeretet édes melegében halad elő. Csak akkor, csakis akkor hozza elő az Ítélő Istent, ki előtt porba omlik minden hatalom, mikor ellenségeivel, munkáját hátráltató farizeusokkal és irásmagyarázó képmutatókkal kerül szembe. Ezektől védi követőit, de még itt is óva inti őket a törvény betartására. (Mt. 23:3). Köröttünk zajlik egy egész világ. Megbontott kasként zsong az emberiség, egyrészt, hogy lerázza magáról a múltnak viseltes formáit, másrészt, hogy uj élettartalommal uj irányt építsen a jövő fejlődésnek. S e nagy munkájában elsősorban is vallásra van szükség, nagy koncepciójú, széles horizontú eleven vallásra, mely friss vért permetez a fáradt tagokba. Vallásra van szükség, amely nem babona, nem homályos érzés, de öntudatos hódolat az Alkotó előtt. Vallásra van szükség, amely biztos kézzel mutat rá a jelen feladataira, s amely belső szépségével buzdítsa, bátorítsa, ihlesse és megszentelje a mának társadalmát. Vonja felfelé egy tisztultabb világba, hol nincsen pokol és nincsen szenvedés, de van testvériesség, béke és igazság, s a megértés napja alatt egy szív dobog a munka temDlomában. Nem állok védőül azok mellé, kik a bűnben az állati eredetnek a fejlődés fokán egyre kisebbedő maradékát látják, csak az Istengondolat tisztulásának három prófétájára hivatkozom: Dávidra, ki vétkezése után igy imádkozott: “Uram, nem kívánsz te véres áldozatot, hogy adnék azt.” (51. Zs. 18.) Hóseásra: “Szeretetet kívánok én és nem áldozatot” (6:6), s Ámos tiltakozását a véres áldozat ellen nem is említve (6:22) Mikeásra, kinél félremagyarázhatatlanul világosan olvasható: “Elsőszülöttemet adjam-e vétkeimért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” Megjelentette néked, óh ember, mi légyen a jó, és mit kíván tőled az Ur! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot és hogy alázatossan járj a te Isteneddel. (6:7-8). Mikor tehát mi a jövő vallásául a minden szélsőségtől mentesített keresztyénséget javasoljuk, tesziik ezt azért, mert egyedül a krisztusi gondolat elégíti ki a szív vonzalmait és adhat kielégítő feleletet a lét kérdéseire. Csakis a protestantizmusban megtisztított, s a XX. század tüzében ujraedzett krisztianiz- mus lehet az a rendszer, melyben az emberiség “vesztheti láncait, de nyerhet világot”, s az erő gyöngédségével szeretettől átitatott uj társadalmi rendet inaugurálhat. Ugyanakkor azonban el kell ismernünk, hogy Krisztus halálának oka nem az Is- tenengesztelés, nem a föld sarának lehengerelése volt, de az akkori korhadt társadalomban jólétet találó egynéhány farizeus, akik egy emberben akarták megölni az emberiség javára munkálkodó Isten földi gondolatát. Isten a szeretet, Krisztus az Istennek emberben való teljessége, s a Kálvária tragédiája nem hogy becsukott mögöttünk egy égő börtönajtót, de ellenkezőleg, kitárta előttünk az életboldogság sugaras kapuit. Hospodár Balázs.
