Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-02-28 / 9. szám
9-ik szám ___________, AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA $ oldal VISZONYUNK A HAZAI EGYHÁZHOZ — BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. — Az utolsó cikkünkben említett s e lapban már szószerint leközölt nyilatkozattal kapcsolatban legyen szabad megjegyezni a következőket: A mikor a világháborúval szülőhazánk s vele hazai anyaszentegyházunk is összeomlott: mi is tisztában voltunk azzal, hogy a mi helyzetünkben is változásnak kell beállania. Ezt a változást hosz- szu és igen alapos megbeszélések készítették elő s a megoldást mi magunk is abban láttuk, hogy egyesüljünk az amerikai reformátusokkal s ezzel együtt azokkal az amerikai magyar reformátusok kai, a kik már addig is amerikai kötelékekben álltak. Igen sokat tárgyaltunk egy független berendezkedésről, de be kellett látnunk, hogy azon az utón népünket egy fedél alá hozni nem lehet. Be kellett látnunk, hogy egy független berendezkedés csak a régi harcok állandósítását jelentené, tovább is fentartva népünk széttagoltságát. Felfogásunk tehát az amerikaiakkal való megegyezés felé hajolt annyival inkább, mert éreztük azt, hogy anyaegyházunknak is ezen az utón tehetünk igazi szolgálatokat. 1919-ben a Nyugati Egyházmegye akkori esperese Hágán keresztül hazulról is ilyen irányú utasítást kapott s ekkor lépett a Reformed Church-el előbb csak informativ jellegű érintkezésbe. Ilyen előzmények után született meg a Nyugati egyházmegyének 1920-ban a Konventhez intézett felirata, a mely a Reformed Church-el való megegyezést javasolja, egyidejűleg fejtegetve a független alakulás, vagy a Presbyterian egyházzal való kapcsolat eshetőségeit is. E felirat mellett azonban egyidejűleg a Konvent előtt volt a detroiti egyház felirata, a mely a független alakulás, esetleg a Presbyterian kapcsolat mellett érvel. Azután ott volt a Cleveland West Sidei egyház felirata, a mely a Presbyterian kapcsolat mellett szól. B. e. Kuthy Zoltán személyesen is előterjesztette otthon a független irányzat melletti érveit s egészen bizonyos, hogy Nánássy Lajos sem hallgatta el azokat az érveket, a melyek felfogása szerint az episkopális kapcsolatot ajánlják. A Konvent tehát bőségesen volt informálva a lehetőségekről és senki sem mondhatja otthon azt, hogy nem ismerték az amerikai magyar reformátusok helyzetét. A Konvent a maga elhatározásában már a saját iniciativája alapján is, a nyert bőséges információk alapján is, teljes öntudatossággal járt el. Nem lehet tehát otthon meglepetés, ha azt látják, hogy vannak egyházak, a melyek képesek az önfentartásra. Ezt mi is tudtuk s nem is hallgattuk el felterjesztéseinkben. A mi hivatalos félterjesztésünk és javaslatunk legfőbb indokát nem az anyagiak képezték. Bizonyosság erre az, hogy voltak egyházak, a melyek mint ön- fentartó gyülekezetek léptek be a Reformed Church kebelébe. És voltak olyanok, a melyek kértek ugyan segélyt, de egyidejűleg kifejezetten bejelentették, hogy kötelességüknek tartják a minél előbbi önfentartásra való törekvést. Lényeges szerepet töltöttek ugyan az anyagiak is be, mert tudtuk azt is, hogy még legerősebb egyházaink sem képesek arra, hogy a kisebbekről is gondot viseljenek s nekünk ezeket a kisebb egyházakat nem lehetett magukra hagyni. De legfőbb indokunk az amerikai magyar re- formátusság egysége és az a gondolat volt, hogy kibékítsük hazai egyházunkat a hatalmas amerikai közegyházakkal és összekötő kapcsot képezzünk a két közegyház között. Nem lehet kételkednünk abban, hogy e két indító okot otthon is kellő mértékben értékelik. Az amerikai magyar reformátusság egységét más utón szolgálni és elérni nem lehetett s nem lehet ma sem. És mi ezt az utat annál nyugodtabb lelkiismerettel követhettük, mert hiszen a később megkötött egyezményben sikerült nemcsak megőrizni, hanem hatalmasan fejleszteni mindazokat az erkölcsi és anyagi értékeket, a melyek drágák mindnyájunk előtt. Az az ellenzék, a mely a megegyezésnek ellene van: az amerikai magyar reformátusság egysége ellen tör s belső békéjét veszélyezteti. Mi fájó lélekkel szemléljük már magában véve azt a tényt is, hogy ez a minden igaz alap nélküli irány népünk egy- részét, ha még oly kicsi részét is, kiszakítva tartja soraink közül. Ennél azonban még fájdalmasabb az, hogy az egyenetlenkedés, a széthúzás mugvát igyekszik minél szélesebb körben elhinteni, mert hiszen létének egyetlen reménye, hogy itt is, ott is megzavarja a gyülekezetek békéjét és azokkal szemben ellenegyházakat szervez, a mint megtette azt Detroitban és McKeesporton, megkísérelte Toledoban, Pittsburghban és próbálgatja Clevelandban — East Side-on. Egy házat felgyújtani nem kell nagy vitézség. A kik tömeg-psychológiával foglalkoznak, nagyon jól tudják, hogy nincs a világon olyan állítás, a mely ne találna követőkre. Miért volna kivétel a mi ellenzékünk ? De nézzük csak: mi ennek a munkának az eredménye? Vegyük fel pl. a Cleveland East Side-i hatalmas egyházat. Tegyük fel, hogy csakugyan sikerül ott is ellen-egyházat szervezni. Ez nem jelenti azt, hogy a Cleveland East Side-i egyháznak most már vége van. Az egyház állani fog tovább is, a mint állanak a detroiti és mekeesporti egyházak. De lesz egy ellen-egyház, a melynek legfőbb törekvése leend, hogy minél többeket hódítson el az anyaegyháztól. És az Istennek, a reformátusságnak, a magyarságnak nagyobb dicsőségére megindul a testvérháboru!... Teljes tisztelettel kérdezzük : lehet-e, szabad-e ezt hazulról is éleszteni, támogatni, istápolni? Az episkopális ellenzéknek ugyanez a reménye. Ez az irányzat nem olyan agresszív, mint az első. Nem azért, mintha nem volna meg benne az erre irányuló készség, hanem egyszerűen azért, mert az episkopális jelszóval mégsem lehet olyan könnyen propagandát fejteni ki a magyar reformátusok között. Hiszen azokat az egyházakat is, a melyek ott vannak, jóformán csak meglepetésszerűen vitték oda az irányzat kezdeményezői s ma már egymásután ábrándulnak ki belőle. A melyik elég erős volt, mint pl., Perth Amboy, a legelső percben lerázta magáról azt. A kisebbeket az anyagiak kötik s lelkészeik mindenféle mesterséges utakon igyekeznek, kénytelenek palástolni híveik előtt az episkopális felsőség tényét. Ha otthon ellen-egyházak kezdenének alakulni, vagy némely gyülekezetek az episkopálisokkal akarnának “társulni”: vájjon mit szólna hozzá az egyetemes egyház, ha mi odaállanánk a dissi- densek mögé és minden erőnkkel támogatnánk őket? A mint drága és féltett dolog otthon az anyaszent egyház egysége : éppen olyan drága és féltett kincsünk nekünk is a mi egységünk! Befejezésül csak még egy pár megjegyzést. A mi ellenzékünk destructiv munkáját nem lehet mentegetni a mindent átfogó szeretettel s azzal, hogy azok is magyarok és azok is reformátusok. Bocsánat a hasonlatért, de ha valamely vétel( elkövetésére szövetkeznének némelyek, a kik véletlenül magyarok és reformátusok : felmenti-e őket az a körülmény, hogy ők magyarok és reformátusok?... vés vájjon nem vétek-e az, a mikor minden igaz ok nélkül fenn akarják tartani a régi harcot és meg akarják semmisíteni ennek az amerikai magyar református- ságnák az egységét, belső békességét? Nem azt mondjuk mi, hogy a hazai (Folytatás a 10-ik oldalon)
