Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-09-20 / 38. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Horváth Sámuel, homesteadi lelkész vé­gezte. Főt. Dr. D. A1. Souders betegsége folytán nem jelenhetett meg az ünne­pélyen. Telegram által közölte a Mission Board nevében üdvözletét a jókívánságait. Dél­után három órakor az alkalmi imát az ág. Hitv. Evang. egyház lelkésze Ormay Já­nos mondotta. Majd Csutoros Elek west clevelandi lelkész lélekemelő prédikáció­ban méltatta az egyház jelentőségét az ember életében. A helybeli kilencz ameri­kai református gyülekezet nevében üdvöz­lő beszédet mondott Rev. Snyder, a can- toni magyar ref. egyház nevében rövid, de tartalmas beszédben szólt Nt. Dokus Gábor. Az istentisztelet után zászlók kíséreté­ben a közönség a Magyar Házhoz vonult, hol az ünnepség világi része folytatódott s díszvacsora és társas mulatság kereté­ben ért sikeres befejezést. Az ünnepi dísz­ben megtérített asztalok, a pompás vacso­ra, s pontos kiszolgálás mind a Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet tagjainak, a kiszol­gáló leányok, s ifjak dicséretére vállnak. A vacsora tulajdonképpeni ünnepségét s lényegét azok a sok szívből jövő üdvözlő beszédek képezték, melyek elhangoztak az amerikai és magyar vendégek az egy­házak és egyletek képviselőitől. Sajnos hogy az ünnepély e részénél a közönség már türelmét elveszítette s fektelen lármá ban a szónokok ha rövidesen is, csak a legnagyobb erőfeszitéssel mondhatták el beszédjüket! E miatt a programból több felszólaló ki is maradt. Elismerések. Hogy az emlék ünnepély igazán emléke­zetes és jellegéhez méltó sikerű legyen, az egyháznak hithü tagjai minden fára­dozást és áldozatot megtettek. A nemes célban egymást megértő szeretetben dol­goztak egyházuk emlékünnepélyének meg örökítésén. Azért, ha elismerés illet egyet, úgy mindet, akik abban részt vettek. Az egész gyülekezet igazi érdeme az, hogy a rendező bizottsági elnök vezetésével ez alkalommal is mindenek ékesen és szép rendben mentek. Külön megemlítjük azon­ban azokat, akik egyházunkhoz nem tar­tozva ugyan, szívvel, lélekkel velünk vol­tak az ünnepélyen: az evangélikus egy­ház részéről Ormay János lelkész, a can- toni magyar református egyház részéről Dokus Gábor lelkész, a ki híveivel együtt eljött az ünnepélyre, Ivory József urnák, a kinek közbenjárása eszközölte az ame­rikai vendégek megjelenését, a romai kath. egyház plébánosának, a ki ugyan személy«en nem lehetett jelen, de Gólya János egyháztanácsos által közölte a hit­község üdvözletét és szeretet adományát, az egyletek képviselőinek s különlegesen Takács Bélának, aki a Szent József és a Verhovay Fiók egyletet képviselve köz­vetlen szavakban szólt a magyarság egy­ségéről s egyben átnyújtotta az egyletek jubileumi ajándékát. A jubileumi ünnepély anyagi sikere meghaladja az 1000 dollárt. A jubileumi emlék ünnepély tiz éves emlék kövének határpontjától elindul a református egy­ház krisztusi hivatásában azzal az öntu­dattal, hogy vele együtt vannak a részt­vevő egyházak és egyletek azon tényezői, akik szives megjelenésökkel s adományaik kai példás bizonyságot tettek egységünk mellett s velők együtt munkálkodunk a mi társadalmunkban a krisztusi szeretet és igazságnak embert boldogító eszméikért. BUFFALO, N. Y. Helyettes leikész: Tiszt. Vasady Béla. Szeptember harmadik vasárnapján h. lelkész be fogja fejezni prédikáció-soro­zatát, szeptember negyedik, azaz utolsó vasárnapján pedig bucsu-predikációját fogja elmondani úgy Buffaloban, mint Tonawandán. Akkorára bizonyára amint jelezte is, Urbán Endre lelkész ur is vissza fog érkezni európai utjából. H. lelkész Buffalot szeptember 29-én szándékozik elhagyni, s egyenesen New Jersey álla­mába megy, hol a princentoni theológiai szemináriumban és egyetemen fog még tanulmányokat folytatni. Jövő nyáron szándékozik visszatérni Magyarországra. Tonawandán a jövő vasárnap a rendes időben istentisztelet, H. lelkész prédiká­ciójának tárgya lesz “Az Istenben gazda­gok.” Lukács 12:16-21 alapján Jelenjünk meg mind két helyen minél többen a temp lomban, mert a saját magunk meggazda­godását munkáljuk ez által. JÓL SIKERÜLT ÁRVAHÁZI ESTÉLY­Múlt vasárnap este tartotta a buffaloi Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet árvaházi estélyét a templom bézmentjében. Az es­tély jó sikere nem egy testvérünket meg­szégyenített, akik nem tudtak a sikerben kezdettől fogva bízni. A program igazán gazdag volt. Hosszú is lenne felsorolni a szereplőket újra, legnagyobb dicsőség rá­juk nézve az, hogy Istentől kapott tehet­ségeiket ily szent és nemes cél érdekében szolgálatba állították. Külön köszönet il­leti meg az Ifjúsági kör szereplő tagjait, akik szívesek voltak egy színdarab elő­adásával gazdagítani a műsort. Továbbá a Nöegylet tagjait, már tudniillik azokkat, akik az estély sikere érdekében oly önzet­lenül fáradoztak. Az estély tiszta jövedel­me 70 dollár volt, melynek egy részét a ligonieri árváknak fogjuk elküldeni, má­sik részét pedig a magyarországiaknak Különös örömünk telt abban, hogy az es­télyén tonawandai, lackawannai valamint depewi mggyar testvéreinket is magunk körében üdvözölhettük. A jelenlevők érez­ték is eltávozásuk közben azt, hogy egy nemes cél érdekében összefogni mindnyá­junkra nézve meggazdagodás. UBRIK BORBÁLA egyetlen példány ez érdekes vallástörté­nelmi regényből. 180 lap ÁRA 90c. HUNTER A EDMUNDSON X temetéM-cndeiők. * l Bell Phon« 654 P. & A. luf $ * 600--601 Market »t- McKeeaport, Pa. * CALDWELL, N. J. Lelkész: Nt. Dienes Barna. Jubileum. A Caldwelli ev. és ref. Egyház is elér­kezett életének egyik határkövéhez. Im­már 10 hosszú év telt el mióta a Caldwell és környékén szétszórva lakó magyar pro­testánsok összefogtak hogy egyházat ala­kítsanak s 5 éve annak hogy ez a kis gyü­lekezet rendes Egyházzá szerveztetett a Presbiteriánus Egyház kebelében. Küzdelmes és nehéz volt ez a 10 év, de a magyaroknak az amerikaiak előtt be­csületet és jó nevet szerzett. Megtanította Caldwell amerikai népének hogy nem va­lami vad, félelmes népség a magyar, de Istent félő, békességet kereső, szorgalmas faj, amely tud áldozni és tenni Isten or­szágának terjesztéséért. Minden intézmény életében az első 10 év a legnehezebb. Megérdemli hát ez a kis gyülekezet is hogy ünnepeljen. A jubileumi ünnepély két részből fog állni. Ünnepi istenitisztelet Szept. 27-én, szom baton este 7 órakor. Az Egyház elöljáró­sága reméli hogy az összes volt caldwelli lelkészek részt fognak ezen venni s igy egy felejthetetlen szép istenitiszteletté tenni. Utána vacsora. Finom, jó vacsora, amelyen reméljük hogy sok kedves vendé­günk is lesz. Belépti dij mint az elmúlt években: felnőtteknek $1.00, gyermeknek 25 centet. A megjelenendő lelkész urak beszélni fognak Caldwelli emlékeikről, — 10 év egész történetét vissza fogják varázsolni nekünk. Hisszük hogy nem lesz egy magyar család sem Caldwell és környékén, aki meg ne jelenne ezen a jubileumon. Ifjúsági Kör. Az Ifjúsági Kör Szept. 21-én, vasárnap d. u. 4 órakor az Illés Hallban nagyon fontos gyűlést tart, amelyre a tagokat biztosan elvárja. A Női Egylet rendes szeptemberi gyű­lését tea délutánnal köti egybe. Erre a tea délutánra nem csak rendes tagjait várja el, de szeretettel hiv mindenkit, férfiakat és nőket egyaránt, akik egy kellemes dél­utánt akarnak eltölteni. Az Egylet tagjai gondoskodnak teáról és süteményről. Szeptember 21-én, vasárnap d. u. 3 órára legyünk hát mindnyájan a Női Egylet tea délutánján! Egyházi beszédek. Szept. 21. Két Ur Szolgái. (Máté 6:24.) Szept 27. Szombat este 7 órakor: jubi­leum. Szept. 28. Az ételről és az életről (Má­té 6:25.) Okt. 5. Oktober 6 ünepére: Lehulló fe­jek. (Máté 14:8.) MENEELY BELLCO. TROY, N.Y. AND 2'20BR0A0WAY. N.Y. CITY BELLS

Next

/
Thumbnails
Contents