Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-08-16 / 33. szám
és ott csakis a tagság javát kívánjuk szolgálni. Egyletünk a ma érvényben levő alapszabályok alapján végre biztos helyzetbe került. Minden állam most már hajlandó megadni nekünk a működési engedélyt, ami azt jelenti, hogy az az állam, amelyben éltek, bizonyos tekintetben jót áll veletek szemben, hogy özvegyeitek és árváitok megkapják hiánytalanul a nekik ígért haláleseti segélyt. Minden állam veletek együtt őrködik azon, hogy befizetett pénzeiteket a törvény és csakis a törvény szerint kezeljék, hogy abból soha egy penny el ne vesszen. Az államok éppen úgy, de talán még szigorúbban és mindenesetre nagyobb szaktudással ellenőreik az egylet ügykezelését, mint az általatok választott ellenőrző közegek. Az igazgatóság éppen olyan tagja az egyletnek, mint Ti vagytok. Az igazgatóság tagjai éppen úgy szeretnének kevessebb pénzt fizetni a nekik az egylet által nyújtott kedvezményekért, mint Ti. Ha az úgynevezett detroiti skála elfogadható lett volna az államok által, úgy mi lettünk volna az elsők, akik annak elfogadását ajánlottuk volna. Sajnos, ezt nem tehettük, mert akkor megszegtük volna fogadalmunkatMi nem akartunk a tagság útját elzárni attól, hogy ne próbáljon meg mindent, hogy esetleg kedvezőbb fizetési tervre jusson. Ez nem sikerült. Most már arra kérjük a tagságot, hogy nyugodjon meg abban, amit nem lehet megváltoztatni. Fizesse tagsági dijait rendesen és tartsa mindig szem előtt, hogy ha többet fizet, azt saját maga magának fizeti. Minden cent, amit a haláleseti alapra fizet, félretett pénz az özvegyek és árvák részére, ha a Gil elviselés elszólit az élők sorából- Befizetett pénze biztos, kamatot hajt, és a jelenlegi alapszabályok, valamint az államok jóváhagyása után feltétlen biztosítékot nyújt. Mi nem akartuk a tagság útját lünk senkit zavarokért, izgatásokért, oktalan és alaptalan gyanúsításokért. Mi veletek együtt dolgozni akarunk Egyletünk felvirágoztatáLehet, lesznek még most is, akik nem tudnak megnyugodni, akik nem az egylet és az össztagság, hanem legtöbb esetben saját érdekeiket tartják a legfontosabbnak. Kérünk Titeket, ne hallgassatok rájuk. Szeptemberhez egy évre egyletünk ismét konvenciót tart, az idő addig nem hosszú, csak egy rövid év. Az alatt megfigyelhetjük, hogy milyenképpen javíthatunk jelenlegi alapszabályainkon. Akkor alkalom lesz arra, hogy esetleges hibáit kijavítsuk- Várjatok addig. Figyeljétek meg az egylet összes ügyeit. Vegyetek részt velünk együtt abban a munkában, hogy visszaállítsuk egyletünk régi nagy taglétszámát! Testvéri szeretettel: A Verhovay Segély Egylet Igazgatósága Kolozsváry Kálmán, elnök Kövér Sándor, alelnök Ifj. Fejes András Kish Ferenc Neményi Miklós Ernő. ÚJRA KAPHATÓ: Hol van megírva? Segédkönyv a Szent- irati helyek gyors megtalálásához, egyezményes szövegtár, — lelkészeknek és biblia körök tagjainak nélkülözhetlen, — éra kötve. 1.00 Chiniqui világhírű hitvédelmi müve: — A PAP, — A N ö ÉS A GYÓNTATÓSZÉK nehány pldban kapható kiadóhivatalunkban. Ára 85 cent. Ugyancsak ő tőle: — 50 év a rom. catb. egyházban 3 kötetben ?.25. Augusztusi bútor árusítás 229 dollár értékű, XVI Lajos királyféle divatszerint készült 4 darabból álló hálószoba berendezés az AUGUSZTUSI ÁRUSÍTÁSNÁL .................................... $159.00 TUDOR mintázatú, 407 dollár értékű halószoba bútorzat az AUGUSZTUSI ÁRUSÍTÁSNÁL ................................ $329.00 Végső hirdetés. Az 5-ik utczai bejáratnál az elevátorok előtt vannak külön asztalokon felhalmozva fennmaradt mindenféle női ruhák, asszonyoknak, nagyobb és kisebb lányoknak, — továbbá szoknyák, öltönyök, kabátok és waistek óriási mennyiségben, rendkívül nagy választékban. Minden ruhadarab ára le van szállítva. 16.50-től 25 dollárig való értékű ruhák, öltönyök és kabátok MOST ............................................•••;• $1,0-00 29.75-től 39.75 értékig való ruhák, öltönyök és kabátok MOST ....................................................................... $15-°,° 45 dollártól 59 dollárig való értékű ruhák, öltönyök es kabátok MOST ..................................................• • •• $20-00 65 dollártól 75 dollárig való értékű ruhák, öltönyök es kabátok MOST ........................................................ $25-00 Ágynak használható, 319.25 cent értékű Davenport, három darabból álló bútorzat az AUGUSZTUSI ÁRUSÍTÁSNÁL 249.25 GEORGIAN mintázatú, 377.50 cent értékű, tiz darabból álló ebédló' bútorzat, — az AUGUSZTUSI ÁRUSÍTÁSNÁL 293.50 Öltönyök férfiaknak. Kuppenheimer, Hickey Freeman és más készítmények; Eredeti ár 27.50-től 35 dollárig, MOST .......... $20.00 Eredeti ár 40 dollártól 50 dollárig, MOST .... $30.00 Eredeti ár 55 dollártól 65 dollárig, MOST .... $40.00 AZ ÖSSZES NYÁRI ÖLTÖNYÖK három csoport szerint való árban;— Minden 16.50-től 22.50 cent értékű öltöny, Most $13.50 Minden 25 dollártól 32.50 cent értékű öltöny, Most 19.50 Minden 35 dollártól 45 dől. való értékű öltöny, Most 28.50 AUGUSZTUSI ÁRUSÍTÁS. Szőnyegekből, — karpetekből és Linóleumokból.