Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-07-19 / 29. szám

8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. MI A HÍR AZ ÁRVAHÁZBAN? A Második Ház Felszentelése Nagy szorgalommal és hosszú időn ke­resztül készültünk Julius negyedikére, hogy a második házat Isten nagy nevének a segítségül hívásával megnyissuk és átad juk a közhasználatnak. Az utólsó napokban az egész személy­zet foglalkozott az udvar kicsinositásán s a háznak a feldiszitésén. És reggelre meg­jött az eső. Áldást hozó eső, de nekünk a legroszabb időben jött eső. Azt hittük, hogy nem is lesz senki, aki arra válalkoznék, hogy kijöjjön az eső sza kadásba, de Istennek legyen hála még töb­ben voltunk, mint az elmúlt esztendőben s igy az adakozás is nagyobb volt mint tavaly. Az istentiszteletet a nagy terem­ben tartottuk, amely szinültig megtelt az ünneplőkkel, akik közelből és távolból ösz- szereglettek. A házavató imát Melegh Gyula mckeesporti lelkész tartotta. Bib­liát Borsos István ellenőr olvasott. A mé­lyen járó, felemelő alkalmi beszédet Hor­váth Sámuel egyházmegyei elnök, homes- teadi lelkész tartotta, bezáró imát pedig Vasváry Ödön pittsburghi lelkész mon­dott. Kalassay Sándor árvaatya beszélt az elvégezett munkáról és azokról a nagy kötelességekről, amelyek az amerikai ma­gyarságra az árvák gondozása tekinteté­ben várakoznak. Árvák mindig lesznek amig az emberek meghalnak. Magyar ár­vák is lesznek és ezeknek nekünk kell gondjukat viselnünk. A kik itt voltak ezen a napon, bizonyo san szószólói lesznek az Intézetnek és ha csak azt mondják el, amit láttak és hallot­tak, akkor is nagy szolgálatot tesznek az Intézetnek. Ebéd utánra kiderült az ég és igy min­denkinek volt alkalma meglátni a farmun­kat és az ott levő épületeket is. Nyugod­tan állapíthatjuk meg, hogy az egész in­tézet nagyon tetszett, különösen azoknak, akik először voltak itt. Ennek a bizonysá­ga az az 513 dollár is, a mely ezen a na­pon befolyt az árvaház javára. Nem tud­juk hálánkat méltóképen kifejezni szere- tettelteljes szivü testvéreink iránt más­ként, csakúgy, hogy ismételten ígérjük, hogy a reánk biztottakat igyekezünk leg­jobb tudásunk szerint elvégezni s legfőbb gondunknak tartjuk, hogy a mi gyerme­keink növekedjenek Isten és emberek e- lőtt való kedvességben) Ismételten kérjük testvéreinket, minden szerető szivü felebarátunkat, hogy tegyék lehetővé, hogy minél több gyermekről vi­seljünk gondot! A mezok érettek az ara­tásra. Az aratni való sok: vájjon minden testvérünk válalja-e azt a munkát, azt a feladatot, ami reá esik ebből a munkából, ebből a kötelességből?! Mi teljes bizalommal vagyunk testvé­reink iránt! Nyári Mindennapos Iskolánk. Nyári mindennapos iskolánknak nép­szerűségét semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy húsz gyermek jött hozzánk, kisebbek és nagyobbak, akik részint kon­firmálni akarnak, részint pedig csak a magyar nyelvben akarnak valamire halad­ni. A nyári iskolát a rendes tanítónőn kí­vül Tóth Béla lancasteri ifjúnk tanítja. Az Öregek Otthona. Az öregek otthonában már két tag­társunk van. Reméljük, hogy támasz nél­kül álló egyesületi tagjaink felhasználják a jó alkalmat arra, hogy maguknak nyu­godt otthon biztositsanak. A feltételeket már közöltük, de tudakozódásra szívesen válaszol az árvaatya. Piknik Johnstownban. A1 johnstowni évi piknik Augusztus 17- ikén lesz a Faith Parkban. A rendezés ne­héz munkáját az ottani Református Egy­let vette ismét a kezébe. A rendező bizott­ságnak az élén pedig Kövér Sándor Egye­sületünk elnöke áll s igy kétségtelenül is­mét. meg lesz az erkölcsi haszon mellett az anyagi haszon is. Kirándulás Daisytownba. Augusztus elő vasárnapján egy csoport felnőtt gyermekkel Daistownba megyünk, ahol délután előadást rendezünk az ottani magyar Hallban. Reggel ünnepélyes isten- tisztetelet lesz. Az ottani testvérek nagy­ban készülnek erre a napra s hisszük, hogy meglesz a kellő siker. A Kicsinyek Otthona. A megnyitás után következő hétfőn Ke­rekes Mariska hűséges ápl ónőnk a kisebb még nem iskolaköteles gyermekekkel le­költözött az uj házba. Még nem vagyunk ugyan teljesen berendezve, de a helyre szükség volt. így, ha nehezen is el kellett helyezkednünk. Ápolónőnknek nagy segít­ségére van Kalassay Vilma, aki szintén részt vesz a gyermekek gondozásában. Ilyen kicsiny gyermekünk van 25. A leg­kisebb alig múlt két éves. Persze ide be kell vezetni a vizet, a gázt, hogy teljesen biztos legyen az épü­let. Most már bent vannak az ajánlkozások a vizvezetésre, a fürdőszobák elkészítésé­re és a fűtőkészülék beállítására. Sok-sok pénz kell ezeknek a munkáknak az elvé­gezésére. Reméljük, hogy az árvaházi hé­ten befoly összeg nagy részben fedezni fogja ezeket a szükséges kiadásokat! A második házban egy-egy szobának a berendezése száz dollárba került. Ha vol­nának nemes szivü egyének, vagy egyle­tek, itt állandó emléket állíthatnának ma­gunknak azzal, hogy egy-egy szobát be­rendeznének, illetve ennek az árát válal- nák. Az első épületben már nincsen szo­bánk. De itt van tiz. Istentisztelet Traugerben, Pa. Traugerben a jövő vasárnap lesz isten tisztelet. Es alkalummal toth Béla taní­tónk fog prédikálni. Kalassay Sándor, árvaatya. HÍREK A NYUGATI MAGYAR EGY­HÁZMEGYÉHEZ TARTOZÓ GYÜ­LEKEZETEK KÖRÉBŐL. KEARSARGE, MICH. Az egyházmegye elnöke csak most ad­hat számot e távoli törekvő gyülekezet körében tett látogatásáról. A'z előzetes sok törődés és betegség után több mint két héten át nem juthattam hozzá a je­lentés megírásához. Junius 8-án, betegen is felkerestem a régi Ígéretemhez képest ezt a több, mint négyév óta lelkipásztori gondozás nélkül is békés együtt léteiben élő gyülekezetei. Előzetesen heteken át segítségemre volt az egyház fiatal s minden nemes mun­káért fáradozni kész gondnoka Czapp Jó­zsef, a ki hét növendéket tanitgatott a konfirmáczióra. Ezeket a növendékeket kikérdezgettem az isteni tisztelet előtt s megnyugvással győződtem meg arról, hogy szorgalmasan és lelkiismeretesen tanulgattak, mert a tanító mesterük minden nap szívesen fog­lalkozott velők. Megkonfirmáltattak: Oláh János, — Oláh Ferencz és Joó Borbála fia, Papp Gyula, — Papp József és Varga Johanna fia, Ifj. Czapp József és Czapp Sándor, — a Czapp József és Hajdú Juliánná fiai, Veres Bálint, — az Özv. Veres Miklósné fia, Papp Ilona, — a Papp József és Varga Johanna lánya. Béres Mária, — a Béres András és néh. Balog Erzsébet lánya, a kinek a nagy­mama viseli gondját. Mindegyik ifjú nö­vendéknek bizonyítványt s emlékül egy- egy Bibliát adott a konfirmáló egyh. m- elnök. Az istenitiszteleteken minden alkalom­mal — négy ízben igen szép számmal vet­tek részt nemcsak a hívek, de még a más vallásu magyar testvérek is. Tartottunk úrvacsora osztást is. Négy éve múlt, hogy nem áldozhattak. A gyűlés alkalmával arra kérték a hivek az egyházmegye utján a missiói hatósá­got, hogy szervezze meg a nyugati részek- kre is az utazó lelkészi állást s ők készek a lelkész részére átengedni a parochiát, mégha csak két havonta tartana is otthon isteni tiszteletet. E gyülekezetnek van szép temploma — iskolája, lelkészlakása, nincs rajta egy cent teher, e mellett még a Bankban van pénzök, több, mint 300 dollár. Megérdem­li a dicséretet az a hü nép, de különösen a tevékeny Czapp József gondnokul? és a többi hü elöljáró: Palágyi Miklós, Sipos József, Kovács Miklós, hogy dicsérettel megemlékezzünk rólok. Jolietben — sok próba után-ujra fel­vette a munkát a lelkész — jelölt Józsa Bénjámin, a ki most már várja, hogy az egyh. m. bizottsága mikor megy Jolietbe lelkész — szentelésre és beiktatásra. A gyülekezet mindvégig kitartott mellette.. Virág István egyh. m. elnök. *)Mult számhoz elkésve érkézéit. Szerk*

Next

/
Thumbnails
Contents