Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-07-12 / 28. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJa 100 DOLLÁROS JUTALOM ANNAK, KI LEGTÖBB UJ TAGOT SZEREZ EGYESÜLETÜNKNEK EBBEN AZ ESZTENDŐBEN. Még három hónap van a versenyfutásra. Kik lesznek a szerencsés nyerők? Egyesületünknek célja nem csak haláleseti segélyek kiutalása, nem csak a betegek segítése, hanem az árvák, özvegyek, gondviselő nélkül elhagyott öregek gyámolitása és segítése is. Erre a célra alapítottuk meg az amerikai magyarság és egyesületünk büszkeségét: a ref. magyar árvaházat. De kiterjeszteni kívánta egye sületünk a segítés munkáját akkor, a mikor a legutóbbi konvencióján kimondotta, hogy felállítja az elhagyott öregek menházát is az árvaházzal kapcsolatban. Hogy kitűzött nagy és nemes célunkat elérhessük, szükséges, hogy mindnyájan összefogjunk, hogy mindnyájan megtegyük kötelességünket az egyesülettel szemben. Igen helytelenül gondolkodik azon tag, a ki azt hiszi, hogy megtette az ő kötelességét, ha megfizette a havi dijait és tovább nem törődik az egyesület dolgaival. Minél többen leszünk egy táborban, akik ösz- szetartunk, akik együtt dolgozunk és fáradunk a nagy és nemes eszmének a megvalósítására, annál erősebbek leszünk és annál több segítséget biztosíthatunk a magunk, árváink és özvegyeink számára. Éppen ezért minden tagnak az a kötelessége, amire már kértük is sokszor, hogy ha nem többet, de legalább egy-egy tagot igyekezzen szerezni mindenki ez évben. Ne mondja azt senki, hogy nem lehet. Aratni való van elég, csak legyen arató aki nem sajnálja a fáradtságot. Nincsen olyan kicsi pléz ahol ne akadna még egy-két uj tag, csak egy kis igyekezet, meg jóakarat lenne tagjainkban. Ha a tiszteletes urak, osztályunk tisztviselői, egye sületünk tagjai meghallgatnák kérésünket, ha nekifeküdnének a tagszerzésnek, rövid nehány hónap alatt egyesületünk a legnagyobb lehetne valamennyi magyar egylet között. Egyesületünk nem is kívánja a tagok fáradságát ingyen. Minden uj tagot ajánló Testvérnek egy dollár jutalmat ad, — azonfelül a legutóbbi konvenciónk kimondotta, hogy a tagszerzők fáradtságát, igyekezetét méltóképen akarja megjutalmazni, miért is minden évre olyan jutalomdijakat állapított meg a tagszerzésre, amelyért érdemes mindenkinek munkálkodni. A jutalomdijak a következők: A biztositó osztálynál • 9-ik dij ... .... 10.00 1-ső dij .. ... $100.00 10-ik dij ... ........ 5.00 2-ik dij .. ........75.00 A gyermek osztálynál: 3-ik dij .. ........50.00 1-ső dij .... ... $50.00 4-ik dij .. ........40.00 2-ik dij ___ .... 30.00 5-ik dij .. ........30.00 3-ik dij ___ .... 20.00 6-ik dij .. ........25.00 4-ik dij .... .... 10.00 8-ik dij .. ........ 15.00 5-ik dij .... ........5.00 Testvéreim! Tagtársak! Nincsen még egyetlen más intézmény sem, amelyik ilyen szép anyagi jutalomban részesítené az ő munkásait mint teszi ezt a mi egyesületünk. Fel tehát a munkára! Még három hónap van hátra a versenyfutásra. Még három hónapi idő van a tagszerzésre ebben az évben. A verseny mindenki előtt nyitva van. A sok dij közül egyiket vagy másikat még a legkisebb helyen munkálkodó tagtestvérünk is elnyerheti. Nem kell hozzá más, csak egy kis jóakarat, csak egy kis utánjárás, egy kis igyekezet. Lássuk hát, kik lesznek a szerencsés nyerők? Ne riadjon vissza senki attól, hogy ő nem szerezhet 100. vagy 50, vagy 30 tagot. Szerezhet 3-5-10 vagy 15 tagot és már ez is reményt nyújt neki egyik vagy másik jutalom elnyerésére. ELŐRE HÁT TESTVÉREK A NAGY VERSENYRE! CZIM VÁLTOZÁS. A Ref. Egyesület központi titkárja Molnár István hittestvérünk Jul. 1-én lakást változtatott. Új czime ez: 306 Payne ave., Toledo, O. ANGOL-MAGYAR KATEKIZMUSOK kaphatók: Boldizsár Ferencz könyvkereskedő és pénzküldő üzletjében 2871—E. 79th CLEVELAND, O. egy példány ára 20e. *) Az ár előleges beküldése okvetlen szükséges a rendelésnél. BIBLIÁK. Biblia, — ó él Uj Testamentum, — 5x7 Inch nagyságú, vászonkötés, család* •ml ákl apókkal. ljft HAZAI ZSOLTÁROK. Lapunk kiadóhivatalához nehány pld. régi kiadású, vászon kötésű nagyalakn hazai zsoltár érkezett. Ára drbonként 75 cent LEGÚJABB CONFIRMÁCZIOI HITERŐSITŐ EMLÉKKÖNYV. Készítette Bogdán Gyula. A valóban tartalmas és értékes összeállítású, 40 lapra terjedő csinosan kiállított confirmáczioi emlékkönyv ára csupán 10c. Forgács; — Lelki próba, — papir- kötés 25c. a HEIDELBERGI KÁTÉ, Ref. anyasz. egyházunknak hitvallásos könyve. Ára fűzve 60c. PÉNZT-KÜLDÜNK ÉS HAJÓJEGYEKET ELADUNK ÁLLAMI FELÜGYELET ALATT. Mint az összes hajós társaságok törvényes képviselői. JÓGI ÉS PERES ÜGYEKBEN, AKÁR ITT, AKÁR AZ 6 HAZÁBAN- TANÁCCSAL AVAGY KÖZREMŰKÖDÉSÜNKKEL SZÍVESEN SZOLGÁLUNK. ID. BOLDIZSÁR FERENCZ IFJ. BOLDIZSÁR E FERENCZ Ohió állami — Közjegyző. 1781 EAST 79th STREET, V. Megyei h. ügyész ügyvéd és jogtanácsos. CLEVELAND, OHIO