Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-06-21 / 25. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5-ff- Csendes Óra -ff­FAMILY ALTAR. Rovatvezető: Nt. Ujlaky Ferencz loraini ref. lelkész, A SZOLGÁLAT EVANGÉLIUMA. ELŐIMA. Mindenható Isten, mennyei jó Atyám az Ur Jézus Krisztus által, Téged kérlek, hogy taníts meg engem arra, hogy megismerjem a Te akaratodat az emberek életében. A sok szenvedést, méltatlanságot, csalódást és az emberi lét egyéb ezerféle nyomorúságait látva eltéved a gyarló lélek és az gondolja, hogy földi előny, földi haszon képes boldogságot adni. óh Atyám, mu­tasd meg nekem, hogy minden elszáll, mint a tavasz gyenge virágainak illata s csak az marad meg, a mit a jóság s a Te országodnak érdekében végzett munkás szeretet vés fel az élet tábláira. Vezérelj engem ke­gyelmes Isten, hogy mindig a Te utadon járva, örökké azt keresse lelkem, hogy mivel tudok én, embertár­saim iránt való munkás szeretet által, a Te országod eljövetelének hasznos szolgálatot tenni. Ámen. Textus: Márk, 10:42-45. Talán semmi sincs ezen a világon, amit annyiféle­képpen magyaráznának és sokszor annyira félrema­gyaráznának, mint a szolgálat kérdését. Azzal, hogy Is­ten bennünket teremtett és a világba beállított, egyút­tal arra is elhívott, hogy együtt éljünk s a mi közös földi életünket minél hasznosabbá, minél könnyebben hordozhatóvá tegyük. Az ember társas lény és a tár­sas élet egyikünket a másiknak a segítségére utalja. Ha mindenkinek saját munkájából kellene előállítani mindazt, amire szüksége van, vájjon mire jutna idő? Csaknem mindenről le kellene mondanunk, amit most egész természetesnek tartunk s ami nélkül azt hisszük, hogy nem is tudnánk élni. Ha mindenkinek saját mun­kájával kellene előállitani a cipőt, ruhát, melyet visel, az ételt, amit elfogyaszt, a könyvet, amit olvas, a há­zat, melyben lakik és igy tovább, akkor nemhogy sem­mi másra, de még ezekre sem jutna elég ideje. Azért van ipar, kereskedelem, azért épült fel az emberi tár­sadalom egész gépezete, hogy szükségeinket kielégít­sük s hogy berendezett, elosztott munkával egymás­nak segítségére lehessünk. Ebben az egész emberi társadalomban tehát a köl­csönös segítség és egymásnak való szolgálat szerint kellene tehát berendezni mindent. Ahelyett azonban hogy ezt látnánk, sokszor fájdalommal kell tapasztal­nunk, hogy az emberi életben legtöbbször a szolgaság van megvalósítva, szolgálat helyett. Lássuk csak, mi a külömbség közöttük. A szolgálat önkéntes, kényszer nélkül való, a szol­gaságra rendszerint az erősebb kényszeríti a gyengét. A szolgálat önzetlen és csupán arra törekszik, hogy jót hozzon létre, bárhogy, bármi áron és bárki számára, mig a szolgaság azért van, hogy abból csak az egyik fél húzzon hasznot. A szolgálatban odaadjuk magun­kat valakinek, a szolgaságban alá kell vetni magunkat valakinek. Szolgaságban a gyengébb, vagy szegényebb ember az erősebbet szolgálja; a krisztusi értelemben vett szolgálat szerint élő ember mindenkinek szolgál, s csak az Urnák engedelmeskedik. Nem alázza meg magát földi nagyság előtt, de megbecsül minden való­ban becsülendő dolgot. Magasra emeli a homlokát, hogy annál mélységesebben lehajthassa a szivét. Ha az emberi életre, a történelemre, vagy akár saját korszakunkra, vagy éppen a mi életünkre gon­dolunk is, be kell ismernünk, hogy abban sok az öröm nélküli szolgaság. Sokszor szolgálunk olyan érdekeket, célokat melyek arra nem méltók és sokszor várjuk em­bertársainktól, hogy nekünk olyan szolgálatokat te­gyenek, amilyeneket nincs jogunk senkitől sem elvár­ni. El kell szomorodnunk, ha végiggondolunk az elmúlt idők nemzedékem, kik közűi annyian élték le életüket mások rabságában. Még szomorúbb arra gondolni, hogy hány ember él ma is idegen urak alatt, vagy le- győzhetetlennek látszó bűnök rabságában. Szomorú világ, hol sokszor nem merünk jók lenni, jót tenni, de elvárjuk, sőt ha lehet, kényszerítjük embertársainkat arra, hogy ők csak jók legyenek hozzánk és csak hasz­nos szolgálatokat tegyenek nekünk. Pedig a keresztyéni értelemben vett szolgálat nem kérdezi hogy mit miért cselekszik. Urunk Jézus is el­jött, hogy mindenét, isteni életének minden erejét, emberszivének minden dobbanását nekünk adja, ér­tünk áldozza fel. A keresztyénség nagy hősei is min­dent feláldoztak másokért és nem kértek kincseket, földi dicsőséget helyébe. Akik országokat hódítottak meg, azokat elfeledi a világ, de a Pálok, Lutherek, em­lékét anyáknak áhítata, gyermekek imádságát szente­lik meg. A névtelen misszionárius, ki életét elvitte a puszta, vadembereklakta szigetre s ott meghal, — tán a világ előtt ismeretlenül és elfeledve, mégis inkább megmarad, mint a szobrokban kiábrázolt Napóleonok, mert elfogyó élete a megtérített, igaz életre vezetett vademberek lelkében örök áldássá lesz és hosszas, ne­héz munkáját ezreknek megvilágosult élete dicséri. Sokszor rabul ejt bennünket a világ példája s azt kérdjük, azt várjuk, hogy melyikünk lesz az első. óh, az elsőség nem a szép házban, nem a vadonatúj auto­mobilban, nem az előttünk szolgailag hajlongó embe­rek számában, hanem a mi szivünk szolgálatkészségé­ben, a mi életünk másokra való hasznos voltában rej­lik. Tekintélyünk, vagyonunk velünk nem jő a sírba s egy méltatlan utód kezében átokká válhatik. A sze­retet és önzetlen segítség, melyet másoknak adtunk, a jóság mely rólunk sugárzott a világba, a becsület, melyet gyermekeinkre hagyunk, a jó példa, melyet éle­tünkkel másoknak nyújtunk: ez tesz bennünket elsők­ké. ha nem is a földi hatalmasok palotáiban, de a mi mennyei Atyánk előtt, ki megméri a föld hatalmasait és mindent megítél igazsággal. Krisztus jár legelői, ö a legtöbbet: egy isteni éle­tet áldozott fel,, adott oda másokért. Mindeneknek szol­gája volt szeretettben, de senki é sem megalázkodásban. Ne féljünk e_ szótól: szolgálni, hanem értsük azt meg mi is és cselekedjünk úgy, amint ő cselekedett. Ha megtanulunk embertársaink javára élni s szeretetben az Isten országát szolgálni, akkor válunk igazán

Next

/
Thumbnails
Contents