Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-01-19 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. '6 7 Jelentés az Ifj. Körről. .Kedves Testvéreink! Igentisztelt Közgyűlés: Ifjúsági Körünkről, a legnagyobb jóakarat mellett sem tehetek valami nagyon jó jelentést, de ennek nem mi az ifjak vagyunk az okai, hanem az a munkanélküliség, melynek az ifjak nagyrésze áldozata; a mennyiben közülünk sokan már '7 hónap óta nem dolgoznak, akik meg dolgoznak, azok is csak egy két napot egy ’héten. Ez a mi jókedvünket kissé lehangolta, de igy is törekedtünk arra, hogy körünket föltartsuk, és valami kevés jót tegyünk. Az Istenházat látogatjuk, az iskolába székeket vettünk, a gyermekeknek is adtunk 10.00 karácsonyi ajándékra és :az iskola rendbehozatalára is van már $100.00. Körünk tagjainak száma 28 derék és becsületes keresztyén, kik nem tantorodnak el az egyháztól. Abban a jóreményben, hogy a jövőben jobb jelentést tehetünk körünk részéről, kívánok boldog és kellemes Uj Évet édes mindnyájunk részére. Ráski József, pénztáros. Lelkészi értekezlet. A keleti államokban lakó magyar ref. lelkészeket, — mint értesültünk, — Nt. Laky Zsigmond new brunswicki lelkipásztor lelkészi conferencziára hívta össze Jan. 24-re New Bruwnswickre. Reméljük a conferenczia üdvös és áldásos hatású lesz a résztvevőkre nézve. o-----o-----o A Ref. Lap Egyesületi Számjából :á 2-ik, vagyis a Decz. szám e héten lesz szétküldve mindazon egyesületi tagok részére, a kiknek czimeit az o. jegyzők eljuttatták hozzánk. Még 61 o. tói nem jöttek be a czimek. Ezen osztályokhoz egy csomagban küldtük ki a jegyző czimére a lappéldányokat. o-----o-----o Egyházi Lapot Pártoló Gyülekezet. Mint Nt. Várkonyi Miklós fiinti kiváló lelkipásztor tudatja velünk, — a derék fiinti Mich, gyülekezet is elválasztotta lapunkat hivatalos lapul. Köszönjük a figyelmet! Áldja meg a jo Isten e hü gyülekezetét a többivel együtt. Ó HAZAI REFORMÁTUS NAPTÁRAK Addig is, mig a mi, amerikai ref. árvaházi naptárunk kikerül a sajtó alól, — és azért is hogy a nagy szükségben levő magyarországi egyházi irodalem ügye i- ránt is segítő szeretetet tanúsítsunk: hittestvéreink szerető figyelmébe ajánljuk az otthonról most érkezett tartalmas és érdekes ref. naptárakat. Magyarországi Árvaházi Ref. Naptár 1924-re 40c Bethlen naptár az 1924-ik évre 40c sygjajgjc^t^[^^[^c!Ja[^^i^[S/öJaaiaaiaí^D!JaJSiac!JnUcüc!lDílERő!JcOeütíiaMaiaíDÜi^^ciiaJMSraicIJaeJMcüWéUcüleíle ^ | Vol. XXV. Jan. 19. No. 3. Szám. I AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCHPAPER Published and distributed under permit (No. 387) authorized by the Act of October 8, 1917, on file at the Post Office of Pittsburgh, Pa. By order of the President, A. S. Hirieson, Postmaster General. felelős szerkesztő, kihez mindennemű kőkemény, előfizetések stb. küldendő: DS. HARSÁNYI SÁNDOR ref. lelkész. 1734 Wisconsin ave., So. Hill Sta. Tel. 0273 M. Locust PITTSBURGH, PA. Előfizetési árak: iárhova küldve egy evre: — két dollár, fhia Churchpaper is owned and pubhsüed lointly by the Sunday School and Publication Boards of the Presbyterian Church znd of the Reformed Church in the U. S. Subscription rates: Two dollars for a year sent anywhere. Rev. Alex. Harsány!, Editor 1234 Wisconsin ave., So. Hill Sts. Tel. 0273 M. Locust PITTSBURGH, PA. Advisory Committee: Rev. J. Azary, Rev. Andr. Szabó, Rev. Andor Kovács, Rev. A. Kalassay, Rev. Frank Ujlaky, Rev. A. Székely, Dayton, O. Alpha, N. J. Leechburg, Pa. Ligonier, Pa Lorain, O. Brownsville, Pa. Publication office: 501 Manufacturer’s Bldg., Pittsburgh, Pa. ASHTABULA-CONNEAUT-ERIE. Lelkész: Nt. Vécsey Jenő. Istentisztelet. Ashtabulán folyó hó 20-án d. e. 10 s d. u. fél 3 kor fognak tartatni istenitiszteletek. Ezen fennevezett egyházközség kebelében a d. e. istentisztelet után, a szokásban levő évi egyházközségi közgyűlés leend megtartva. Vasárnapi iskola reggel 9-tól 10-ig. Évi gyűlés. Az ériéi magyar református egyház kebelében dec. hó 30-án volt megtartva az évi egyházközségi közgyűlés, amely gyűlésnek főbb határozatai voltak a következők: 1.) A tagság megállapítása, amely magános részről $10.00 és a családok részére $20.00 dollárban állapíttatott meg. 2.) Az állami engedély, vagyis p.z egyház hivatalos bekebeleztetése, egyhangúlag elhatároztatott és már az elmúlt napokban az egyház beszolgáló lelkésze, Farkas János gondnok és Palágyi Miklós pénztárnok ez irányban a hivatalos lépéseket meg tették. 3.) Az egyház évi számadása, amelyet Palágyi Miklós pénztárnok terjesztett a közgyűlés elé, amely kimutatás szerint az egyház 1923 évi bevétele volt $1393 dollár és 21 cent, ezzel szemben a kiadás volt $483 dollár és 50 cent, ? igy az egyház tiszta maradványa, vagyis áthozat az 1924 évre $909 dollár és 71 cent. Ezen pénztári jelentést a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Majd elhatároztatott, hogy az áthozatból az egyház tisztviselősége $850.00 dollárt helyezen el egy vagy két megbízható bankba a legmagasabb kamatláb mellett. 4.) Majd a tisztviselők választása következett és a közgyűlés a régi kipróbált s minden tekintetben megfelelő tisztviselőket egyhangúlag ismét megválasztotta. Több tárgyalni való nem lévén, az elnők- lelkész a gyűlést bezárottnak nyilvánította. Nem mulaszthatjuk el itt megemlíteni azt, hogy a fennevezett napon az egyház fenntartására a következő női testvéreink adtak kegyes adományokat: $10.00 Farkas Jánosné; $5.00 özv. Abaházy András- né; $2.00 Czap Istvánná, amely összegek a napi perselyei kapcsolatosan már az 1924 évre könyveltettek el, — úgy szintén a társasvacsora tiszta jövedelme is. Társasvacsora. Az ériéi egyház saját pénztárának gyarapítására dec. 30-án, a rendes istentisztelet után társasvacsorát rendezett, amely en nemcsak az egyház tevékeny tagjai hanem a Verhovay Segélyzőegylet 6-ik kerületének összes delegátusai is részt vettek, és az ériéi magyarság valláskű- lönbség nélkül. Ezen társasvacsora úgy anyagilag mint erkölcsileg fényesen sikerűit. Az ünnepélyt az egyház agilis gondnoka Farkas János nyitotta meg, mélyen szántó üdvözlő beszédével és ő volt a toast mester is, aki a vacsora alatt a következő egyéneket szólította fel: Vécsey A. Jenő az egyház szervező s beszolgáló lelkészét; Samu György-öt a farralli egyház gondnokát és a Vei’hovay Segélyzö- egylet 6-ik kerületének jelenlegi elnökét, aki hatalmas beszéd keretei között vázolta a református egyház hivatását; majd Pásztori Pál a kér. jegyzője beszélt a verhovaistákat összetartásra búzditotta; Suszter Ferenc a 67-ik osztály elnöke, Lőrinker Ferenc a Munkás B. S. 10 osztály elnöke az együttes munkálkodás búrjait pengette, amelyre természetesen Erie ben ez idő szerint nagyon is nagv szükség van, mert nem szabad elfelednünk azt, hogy összetartávsban rejlik az erő, nem pedig széthúzásban!?