Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-06-14 / 24. szám
10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. NILES, OHIO Lelkész: Nt. Csépke István. Keresztelés. Istentisztelet keretében lett megkeresztelve Fülöp Sándor és Pandi Mária szülők gyermeke Jolán névre. Keresztszülők: Móricz Albert és özv. Tóth Pálné, szül. Pi- rigyi Eszter voltak. Vasárnapi iskola. Múlt vasárnap megnyílt az egyház kebelében a vasárnapi iskola. Mintegy 40 gyermek jött fel az első alkalommal, hogy a vallásban, éneklésben is oktatást nyerjenek. Reménység van azonban hogy ez a szám a következő vasárnapokon még növekedni fog. Közgyűlés. Istentisztelet végeztével közgyűlést tartott az egyház, melyen több fontos dolog nyert elintézést. Állandó istenitisztelet helyéül a south-sidei Welsh templom lett elfogadva. Nyári mindennapos magyar iskola lesz julius és augusztus hónapokban s ennek helyéül a régi High School lesz elkérve s a tanítást a lelkész és ha több tanítóra lesz szükség, a lelkész neje fogják végezni. Ugyancsak ez a közgyűlés véglegesen is megválasztotta Nt. Csépke Istvánt egyhangú lelkesedéssel lelkészének s az egyházmegyei gyűlésre rajta kívül Sorbán József gondnokot és Sáfrány Fe- rencz jegyzőt küldötte ki, kik a lelkész mielőbbi megerősítését és beiktatását fogják kérni. örömmel vette tudomásul közgyűlés, hogy a lelkész idáig a presbiterek vezetése mellett már 119 egyháztagot irt össze. *) A REFORMÁTUSOK LAPJA szerencse kivánatait küldi mind a megválasztott, jeles képzettségű lelkipásztornak, mind a jó választást eszközölt, újonnan szervezett gyülekezetnek, melyet Nt. Ge- renday László űr buzgó lelkipásztori tevékenysége létesített. ELYRIA, 0. Lelkész: Nt. ifj. Kalassay Sándor. Pünkösd. Alig egy pár nappal a lezajlott orgona szentelési ünnepély után ismét ünnepelt a ref. gyülekezet. Pünkösd alkalmából újból megtelt a templom és 75-en vettek részt a szent vendégségben. Bár népünk a szentelési ünnepek alatt kiköltekezett, semmi kívánni valót nem hagy fenn az adakozás. E napon befolyt adományok megközelítik, ha felül nem haladják a 100.00. Istenitiszteletek tartattak első és másodnap d. e. és d. u. Újabb lámpa adomány. Amikor a Női Egylet elhelyezte a középen a díszes lámpát az orgonaszentelési alkalomból, ideiglenesen kicserélték a négy meglevő függő lámpát is. Ideiglenesen tették fel — de alig voltak ott egy óra hoszA REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK előfizetési díjjá az ó hazába rendelve ia CSAK KÉT DOLLÁR egy évi*. szat, meglátta egyik régi jó egyháztagunk, Baksa Gyula, Nagyiéta Bihar, Megye,ill. testvérünk és azonnal kész volt az elha- tározása....az uj lámpák megmaradnak. Nem törődött költséggel, hanem csendesen kijelentette, hogy ez az Ő és családja emléke a templomban. Vajha megsokasitaná az Isten az ilyen buzgó emberek számár minden egyházban. Orgona szentelési ünnepről az anyagi jelentés. Örömmel tudatjuk mindazokkal akiket öröm tölt el e hir hallatára, hogy 1,100 dolláron felül volt az ünnepi bevétel és a tiszta jövedelem 875 dollár körül lesz. Még egynéhány apróbb bevételi forrás nem merült ki — de nagy a remény, hogy 900 dollár tiszta hasznot is el érjük. Adósság törlesztést is eszközölünk, a- menyiben a félévi kamat fizetés alkalmával 500 dollárt a 6000 dollár adósságunkból lefizetünk. Marad 5500 dollár amelyet lefogunk törleszteni, Isten segítségével, két esztendő alatt, hogy a tiz éves jubileum teljesen adosságmentesén találjon bennünket. Boldog volt a pünkösdünk, mert megértük, hogy nemcsak kifizettünk 3500 az orgonáért és a beállításért, továbbá a templom festésért — hanem még hat hónap alatt 500 dollárt is törlesztettünk. Mindezt nem 100-800 egyház taggal, hanem csak 125 egyénnel tettük Isten szent Lelke segedelmével. Orgona és Templomavatási ünnepély az Elyriai Református Egyházban. Decoration Day napján, mikor az Egyesült Államok Nemzete a múlt nagyjainak emlékére csillagos lobogóját meghajtja, mi kor a jók és igazak életének történetét követendő példaként a jelen nemzedék elé állítja, mikor a tudás és tapasztalatokban öregbült bölcsek hirdetik e nemzet rétegeinek, hogy csak annak az államnak a polgárai lehetnek boldogok, amelynek tagjai munkás életök idejét két félre osztva, egyiket az önboldogulás, másikat a közös javak munkálására használják, akkor tartotta uj orgonája és újonnan festett templomának felavatási ünnepélyét az Elyriai Ref. Egyház Gyülekezete. Nem a munkaszünet kedvéért választották ezt a napot, hanem azért, mert mél- tóaknak tartják magokat e napon való ünneplésre, mert az ön és egymás boldogi- tására idejűket okosan felezve használják. Kicsiny gyülekezet, alig számlál száz családot. Hat esztendővel ezelőtt alakult. Négy év óta önálló egyházközség. Ma már mindene, mi az egyházi életképességhez szükséges, eszköz és élőszervezet meg van. iSzelidemelkedésü halmon, selymes pázsittól keretezve áll a magyar stilü templom, melette csinos papiak. Tiszta, ízléses minden. Az ember szeme jólesőleg pihen meg rajta. A templom belseje is hasonló a külsejéhez. Alul tágas terem összejövetelek, világi ünnepélyek céljaira, felül a templom helyiség góth stilü berendezéssel. Most festeték ki. Most állították be a modern technika minden Kellékével felszerelten az orgonát,' mely nemes összhangzatal olvad össze a környezetével, teljessé-tévén a belső berendezést. Nem csoda, ha e Kettős ünnep jelentőségétől áthatva, márkora reggel óta ott nyüzsög a gyülekezet kicsinyje nagyja ünneplőbe öltözötten. Kíváncsian lesik, várják a vendégeket, hogy az örömüket megoszthassák, megsokasitsák. Délelőtt 10 órakor megkondultak a harangok. A közönség a templom előtt ösz- sze gyülekezett. Mintegy 600 magyar ajkról zengett a zsolozsmás ének “Oh seregeknek Istene.... Az én lelkem fohászkodik .... Te hozzád élő Istenem....” Utána a temlom tornácából az amerikai magyarság között immár 25 éve apostoloskodó ősz lelkész, Csutoros Elek érces hangon, hála érzésétől átitatott beszéd kíséretében megnyitotta a temlom ajtót, hová az ujor- gona hívogató hangjai mellett vonult be a közönség. Ez egyszer nagyon kicsi volt a temlom a megjelentek befogadására, az alsó terem is megtelt. így kettős Ünnepélyes Isteni Tisztelettel avatták fel az orgonát és a templomot. A templomban Nt. Csutoros Elek, Kalassay Sándor és tisztele tes Tóth Kálmán lelkészek, a gyűlés teremben Vécsey Jenő lelkész végezték a szertartást. Annyi megelégedett, boldogságtól sugárzó arcot, mint e gyülekezetben, ritkán láttam együtt. Egy kicsiny magyar falu szelíd világa elevenedett fel lelkemben, az önmagámmal való megbé- külés érzése hullámzott át szivembe. Egy pillanatra otthon éltem, a szülőföldemen. Az isteni tisztelet befejezése után átvonultunk a szomszédságban levő Garfield Park éttermébe, hol a fehér asztalok 500 terítékkel készen vártak. Az egyházközség nevében Pénzes Ferenc gondnok szives szavakkal köszöntötte az érkezőket, jó házi gazdának igérta a gyülekezetét. Ezt valóra is váltották, mert magyaros, Ízletesen elkészített ételekkel, az engedélyezett amerikai szomjúság csilapitókkal bőven ellátták a sokaságot. Elmondhattuk, hogy nem voltunk szegény háznál, pedig 500-nál is többen voltunk. A fehér asztalnál a következők üdvözölték ez örömünnep alkalmából a gyülekezetei. A Cleveland West Sidei Ref. Egyház nevében, mint anyaegyház, melynek kebelében szerveztetett e virágzó gyülekezet Nt. Csutoros Elekné asszony, a Ref. Temlomsegélyző Nőegylet elnöke egylete részéről. Ibos István az egyházközség részéről, Tóth József A Clevelandi W. S. Férfi és Női Bs. Egylet részéről tolmácsolta szóval és a szokásos testvéri támogatásról tanúságot tevő borítékba helyezett adomány átnyujtásával az anyaegyház szervezeteinek őszinte örömét, valamint a Cleveland W. S. Ifjúsági Egylet is,