Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-05-03 / 18. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. magát. Épen az öngyilkosság szól az áruló jelleme mellett. Nagyobb volt a bűne, de ő nem volt elég erős, nem volt elég megátalkodott arra, hogy hordozza is azt. Nem volt ura bűnének, mert összeroskadt a lelkiismeret vádja alatt. Mielőtt megölte volna magát, ő maga vallja be: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Érző szive, meggyötört lelke nem engedte, hogy mint áruló éljen. Nem volt bátorsága a bűn-bánatra. Az ő ereje már csak a kétségbeeséshez volt elég. Az embert egy-egy következményeiben kiszámit- hatlan súlyos tett elkövetésére rendesen nem egyetlen inditó ok, hanem az okoknak halmaza kényszeríti. Általánosságban úgy tartják, hogy Judást az ő szertelen fösvénysége vitte erre a nagy istentelenségre. Tagadhatatlan, hogy a pénz szerelme is nagy szerepet játszott, mert elfogadta az ezüstöket, de hogy nem csak ezért tette, azt részben a vérdij csekély volta, részben pedig épen a pénztől való megiszonyodása bizonyítja. De hát vájjon mi hatott még reá ezen kívül?! Nem lehetetlen, hogy lelkében áthidalhatatlan ür tátongott a régi hit s az új szellem között. Tán attól félt, hogy ha még tovább működik Jézus, megsemmisül az egész zsidóság, vagy talán csalódott, mivel azt várta, hogy Jézus az eget a földre hozza? Az is lehet, hogy Jézus hiúságát megsértette s a tanítványok között nem volt megfelelő tekintélye....Ezek közül az okok közül azonban önmagában egy sem elégséges arra, hogy rettenetes tettét megmagyarázza. Mint olyan sokszor az életben, itt is az ember titokzatos mélységével állunk szemben, melynek sötétségét semmi féle magyarázattal sem tudjuk megvilágositani. A legragyogobb fény mellett a legfeketébb árnyék. Jézus és Judás, egyidőben születtek s egy napon haltak meg. Egymás mellett üdvözítő és áruló. Egyik Istennek a másik a Sátánnak a kijelentése. Nem lehet őket szétválasztani s ahol csak szó lesz Jézus haláláról, ott mindig fog hangzani a sóhaj is: Aki kenyeremet eszi, lábbal tapos engem. Naumann után:— Nagy Lajos. «esf-isr. A magijar ^intt fa Utániját Ladies’ Society Rovatvezető: Nt. Kovács Andor leechburgi ref. leik. “ÉS....TI NEM AKARATOK!” Asszonyoknak sokaságok kiséré öt, sírván és jajgatván az ö megaláztatásán. Igen. A golgotára vezető utón siratták Jézust az asszonyok, AKI igy szólott: “Én miattam ne sírjatok, Jeruzsálemnek leányai! De inkább ti magatok és a ti magzataitok felett bánkódjatok. Hiszen emlékeztek reá, hogy hányszor akartam egybegyűjteni a ti fiaitokat és leányaitokat, mint a tyuk az ő fiacskáit az ő szárnyai alá, és ti? “És ti.... nem akarátok!” Bár könnyező asszonyokkal állott szemben és ö is könyezett, Jézus és az Ö kísérete nem egy gondolaton voltak és nem egy és ugyanazont siratták. Az asszonyok Jézust látván, hogy roskadozik a kereszt alatt siratják öt, a férfiakról csak annyit, hogy senki aki segítene Néki a kereszt emelésben, azért egy a mezőről hazafelé igyekvő ciréniabeli Simon nevű embert kény szeritettek, hogy vinné a Jézus keresztjét. Nem tudjuk, hogy meddig vitte, de azt tudjuk, hogy nem szívesen cselekedte, mert akkor nem kellett volna őt kényszeríteni. Hű képe ez a mai világnak! Ma is sokan simák jagatnak s még többen űvöltenek a faj szeretet és izzó hazafiasság hazug köpönyegébe burkolódzva, minden áron megakarják menteni a magyar fajt tengeren innen és tengeren túl..-no meg szerte a világban., de egyet elfelejtenek és pedig amit Jézus mondott “Nálam nélkül semmit nem tehettek!” Radikálizmus, legitimizmus vagy turánizmus? Mind megannyi átok! Kedves olvasó! Hányán vannak ma az édesanyák közzűl akik elhiszik egészen, hogy a legnagyobb hazafi és faj szerető maga volt az Ur Jézus Krisztus? És ha volnának ilyenek, azok mindenkor hivatkozhatnak arra; Jézust éppen azért ítélték halálra az akkori vak vezérek mert attól féltek, hogy a földi hatalmat kezébe veszi és őket egy szempillantásban megsemmisítheti, Bizony, hogy azt hitték! Mégis tehette volna, de nem azért jött, hogy nemzetét elveszesse, hanem hogy megtartsa azt. Kűlömben nem omlott volna szemeiből az őszintesség forró könnyáradata. Bizony pedig ömlött! ömlött mert szerette népét mely Öt nem ismerte és azért gyűlölte. Ez ma is igy van. óh! ha Budavár falán megjelent volna az Ur az elmúlt nagypénteken: és megtekintette volna a magyarok kedvencz Jeruzsálemét, mely a fajmentésre a turánizmust látja legalkalmasabbnak? Igen, azt a tu- ránizmust mely fehér lóval áldozott a legfőbb Hadúrnak és tánczot járt az áldozatra gerjesztett tüzek körűi, a táltosok üvöltését hallgatva, az ellenség párolgó vérét kívánta inni melegen! óh, azok a fajmentő hamis próféták nagyon közelről érzik bűneik rettenetes voltát, amikor azt állítják, hogy “a magyarságra káros volt a keresztyénség felvétele!” Igen? Talán a fel nem vételét kellene értenünk. Hiszen a mai nyomorúságos állapotoknak nem a mi keresztyénségűnk az okozója, mint azt az elveteműltebb agitátorok hangoztatják, hanem egyenesen az, hogy az a nép a mely az ö nevéről neveztetett valóban hűtlen lett hozzá! Kedves olvasóm. Ne sirasd te, ne jajgasd te az Id- vezitőt, hanem imádd az Istent, hogy öt elbocsáj tóttá imhozzánk való szerelméből. Nyíljanak meg a ti szemeitek és lássátok meg, hogy a hitetlenség által ütött résen hogy szökdösnek ki s be, abba az akolba melyben sok a prédára való bárány! Lássátok meg, hogy a legitimizmus csatlósai rikító színű köntösökbe bújva szomjuhozzák az ellenségnek vélt testvérnek vérét, meghajolván a fenevadak előtt s életűket arra szentelik, arra áldozzák az áldozatra szántakat. Végre pedig képzeljétek el, hogy micsoda elvetemültség kell ahoz, mikor a vezetők közzűl igy szól valaki...“én sem Istent sem embert nem ismerek....csak magyart!” mig a másiknak nyelvezete csiszoltabb, de szive ugyancsak a pogány isteneknek oldalán harczol, mint a szélmalom olyan sebesen hadarja: “igazi fajmagyar és fajvédő csak az lehet, aki a keresztyénséget megveti, a Krisztus keresztjétől elfordulva az ősmagyar pogánysághoz
