Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-01-12 / 2. szám

12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Végül Melegh megáldotta templom épi- tés rövid történetét jelző emlék táblát. Úrvacsorát 63-an vettek, a persely és kegyes adomány $346.92 centre rúgott. A szent jegyeket Jadlocki János presby­ter, egyház jegyző adományozta. Az uj orgonán, melyet a Homesteadi és McKees- porti egyház adományozott, az énekeket a 13 éves Borsos Erzsiké a lelkész leánya kisérte. Isteni tisztelet' után Vura Ferenc és Farkas Máriát megeskette Melegh Gyula lelkész. Tanuk voltak Borsos István és Lefkovics Lajos pénzküldö, hajó jegy ügynök. Közebéd. A közebédet, amely a Vura féle ma­gyar vendéglőben volt megtartva, Vurá- ék nász lakomával kapcsolták össze és vendégül látták Horváth, Melegh, Borsos lelkészeket és Dr. Fényes Lajost. Asztal bontás előtt pohár köszöntőket mondottak Dr. Fényes Lajos, Horváth Sámuel ,Melegh Gyula, Borsos István, Kiss András, Bradyböl, Lefkovics Lajos indítványára gyűjtést rendeztek a Ligo- nieri Árvaházra, mely $13.50-et eredménye zett. Lefkovics Lajos az uj házas pár fel­köszöntése alkalmából megígérte, hogy a jövőben a morgantowni ref. templomban megtörténő esketések után mindenkor $5.00 ad a morgantowni egyház javára. Az Árvaházra pedig minden évben $5.00 adományoz. A nemes áldozat készségnek ez a példája átragadhatna minden ma­gyarra, akiknél a közintézmények fenn tartása, a magyar becsület dolga. 2. Uniontown, Pa. A karácsonyi szent ünnepet, szent áhí­tattal, nagy buzgosággal ünnepelte meg az anyaegyház, Uniontown és vidéke ma­gyar reformátussága. A templom egészen megtelt, pót székeket is kellett beállítani a tágas, nagy templomba. Az urasztalá- hoz 136-an járultak a hívek 175 konfir­mált egyház tag közül. E szám teljesen kielégítő, bizonyos mutatója a bányász népünk igazi vallásosságának, Persely és kegyes adomány volt $204.42. Az urasz- talához a szent jegyeket ez évben kon­firmált Borsos Erzsiké adományozta. 3. West Leisenring, Pa. Karácsony másod napján December hó 26 ikán a West Leisenringi Compánia Hallban a Ligonieri Árvaház javára tar­tott bál fényesen sikerült. A tiszta jöve­delemből több mint $100.00 jut az Árva- háznak. Gyarapította a jövedelmet Szűcs Mihályné és Kovács Miklósné dívány párna adománya. 4. Clarksburg — Fairmont, W. Va. Fairmont és vidéke magyar református­sága Dec. 30 án az év utolsó Vasárnap­ján ünnepelte meg Karácsony, Ó év és Uj Év ünnepét. Úrvacsorát a rósz utak, — nagy távolság miatt csak 12 en vettek ez alkalommal a hívek. Perselyben begyült $18.73. A hármas egyházban azonban aranylagosan feltűnő szép számmal já­rultak a hívek a szent asztalhoz 211-en. A három egyház persely pénze pedig ösz- szesen befolyt $570.07. cent. Az Istennek szent nevére térjen érette dicsösség, tisz­tesség és hálaadás. Templom telek választás. Isteni tisztelet után a templom telek hely kiválasztására kiküldött bizottság tette meg javaslatát, amelyet a jelenlevők elfogadtak. Templomot Clarksburg W. Va. ban építünk. Jobb vasúti központ, jobb utak a környéken. Az egyház neve lesz Clarksburg — Fairmont, W. Va. ref. egy­ház. Isteni tisztelet is ezután a Clarks- burgi uj központon lesz, minden ho 3-ik Vasárnapján d. e. II órakor. Délutánon­ként felváltva Riveswille, W. Va. és Ida May-n lesz isteni tisztelet. Nyári mindennapos iskola lesz Ida May-n, Riveswillen, de a d. e. isteni tisz­teletekre legalkalmasabb környéken Clarksburg, W. Va. 5. ö Év Uniontown, Pa. Az ó évben a hármas egyházak anya egyházában volt isteni tisztelet. Befolyt $20.00 a perselyben és kegyes adomány­ban. hallgatóság figyelmét. A játék után pe­dig teát, süteményt, kávét, ice creamot szolgáltak fel a Kör leány tagjai. Bár belépti dijj nem volt, csak tetszés szerinti adomány, mégis $20.00-al növekedett az Ifjúsági Kör zongora alapja. Uj év után. 16 szereplővel egy 2 felvohásos vígjáték betanulását kezdik el a Kör tagjai. Pursglove, W. Va. Szomorú Karácsonya volt Bakó Lajos­nak és feleségének Papp Karolinának,, amennyiben 16 éves fiokat Bakó Imrét a Pursglovei posta hivatal előtt egy auto­mobil, mely lámpa nélkül menekült a Sheriff elöl, — este 11 órakor, amidőn a Pool Roomból 5-én mentek haza, — ha­lába gázolta. Vele volt 18 éves Lajos test­vére is, aki azonban csak kisebb sérülést szenvedett az arcán. Temetése épen a Mór gantowni templom szentelés előtti napon Dec. 22 én volt a szülei háztól. Gyászol­ják, szülein kívül Lajos, Kálmán, Irén, Juliska és Boriska testvére. Veszprém megyében Dáka községben élő nagyanyja özv. Szabó Jánosné, továbbá nagybátyja Bakó Mihály. Koszorút helyeztek a ra­vatalra, Veszprémi Sándor, Lambert Er- neszt, Mitzel János, Bemáth Miklós, Kle­iner Mihály, Szobonya Erzsiké, Nagy Margit, Kiss Mariska, Beeson Mária, Po- loski Mária, Szerencsi Sándor, és Imling József, A megboldogult álma legyen csen­des. Szüei talláljának vigasztalást a szent vallásban, — életben maradt Lajos fiuk­ban s abban a szent meggyőződésben, hogy. Megdorgálja az Ur akit szeret, meg ostoroz mindenkit a kit fiává, gyerme­kévé fogad.” Ugyan ekkor meghalt 2 néger, súlyo­san megsérült 2 ifjú. Az autó hajtókát keresik, de még nem fogták el. Kér. Ifjúsági Kör Sylvester estélye. A Uniontowni Kér. Ifjúsági Kör az ó esztendőt bezáró isteni tisztelet után tea és kávé estélyt rendezett az emeleti helyi ségeiben. Színre került Dezső József I felvonásos Vigjátéka. A fotográfus. Sze­replő személyek voltak. Lombiné, fiatal özvegy: Bányai Erzsiké. Berki Károly: Bodi András, Nina komorna. U.ajla Er­zsiké, Pincér: Krizsán Stella. A Kör tag­jai a saját színpadjukon élvezetes elő­adásban részesítették a megjelenteket. A szinelöadás előtt Borsos Erzsiké a kör tagja “Sylvester est” címen tartott ér­dekes felolvasása mindvégig lekötte a MENEtuf BELL CD. TROY, N.Y. AND 220BR0ADWAY, N.Y. CITY BELLS a-***********************-”**** * HUNTER & EDMUNDSON % * temetésrendezólt. ^ * Bell Phone 654 P. & A. 161 * * 600—602 Market st., McKeesport, Pa. * * * ***************************** MEGÉRKEZTEK A HAZAI REF. NAPTÁRAK. Bethlen Képes Naptár 1924-re küldéssel 40c. Budapesti Prot. Árvaházi képes naptár 40c. Református embernek — református naptár kell ANTHONY FAVERO Törvényesen bejegyzett nyilvános Bankár Hajójegyeket elad az összes vonalakra Pénzt küld a világ bármely részébe, feleló'ség mellett. A Kiski Völgy legismertebb üzletembere. Irodahelyiség: LEECHBURG FURNITURE CO’s. BUILDING, LEECHBURG, PA. P. & A. PHONE 131. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajo jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hazai és amerikai jogi ügyek pontos és lel­kiismeretes intézése. 41 éve szolgálja a magyarságot becsülettel. 401 Jerome Street. McKeesport, Pa A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat! 401 Jerome Street. McKeesport, Pa.

Next

/
Thumbnails
Contents