Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-03-29 / 13. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. PITTSBURGH, PA. Lelkész: Nt. Vasváry Ödön. Sorrend. Vasárnap, március 30-án délelőtt 10 órakor vasárnapi iskola, 11 órakor istentisztelet. A lelkész a husvét előtti időkben Jézusnak a keresztfán mondott hét szaváról elmélkedik. A vasárnapi beszéd tárgya a második szó: Ma velem leszel a paradicsomban. Hétfőn este a konfirmáltak klubja, kedden az énekkar, szerdán a biblia tanulmányozó kör, csütörtökön a színdarabra készülő műkedvelők serege jön össze, szombaton délelőtt magyar iskola. Pénteken este 8 órakor árvaházi ünnepély a hazel- woodi könyvtárban. Árvaházi ünnep. Pénteken, március 28- án este 8 órakor ritka ünnepség helye lesz a hazelwoodi könyvtár nagyterme. Kalas- say Sándor árvaatya vezetésével az árvaház nagyobb növendékei jelennek meg és szép programra keretében mutatják be, hogy milyen szellemben nevelik őket. A ritka alkalom előre is nagy érdeklődést váltott ki Pittsburgh magyarsága körében. A beléptidij felnőtteknek, 35 cent, gyermekeknek 15 cent. Az estélyt az állandó árvaházi bizottság rendezi. Ugyanekkor lesz kisorsolva Simon Jánosné gyönyörű munkája, egy nagyon szép és értékes ágyteritő. Egyházi bazár májusban. Az egyhazta- nács legutolsó gyűlésén elhatározta, hogy a már tervbe vett bazárt május 29, 30 és 31-én fogja megtartani, még pedig az építendő uj iskola javára. A bazárt előkészítő bizottságban képviselve vannak úgy az egyháztanács, mint a nőegylet és az ifjúsági kör, valamint az énekkar is. A három napig tartó bazár befejezése után junius 2-án pedig a gyermekek fogják előadni a “Hófehérke és a hét törpe” című nagyszabású és látványos gyermekszinda- rabot, amelynek jövedelme szintén az iskola alapra megy. Sikeres evangelizáló napok. Az evange- lizáló napok, amelyeket a pittsburghi egyház a mckeesporti testvér egyházzal karöltve rendezett, a legteljesebb sikerrel folytak le. Mindkét templomban összesen hat tanítás hangzott el, mindegyik más vendéglelkész szájából, akiket minden este szinültig meg töltött templom hallgatott végig. Kedden a pittsburghi lelkészlaká- son tizenhárom lelkész volt jelen, még pedig: Kalassay Sándor árvaatya, Tóth Sándor lancasteri tanár, Melegít Gyula mckeesporti, Hankó Gyula columbusi, Kiss Endre springdalei, Bogár Lajos toledoi, Székely Sándor brownsvillei, Urbán Endre buffaloi, Azary János daytoni, Tóth Mihály detroiti, dr. Herczegh József clevelandi, Borsos István unontowni és Vasváry Ödön pittsburghi lelkész. A vendég- lelkészek, akiknek evangéliumi szellemű tanításai mély hatást tettek az egyház népére, ittlétük alatt mindenben az egyház vendégei voltak. Temetés Rankinben. Rankinben nagy részvét mellett tették örök nyugalomra Nyíri Károlyt, aki a Zemplén megyei Ág- csernyő községben született s 27 esztendei boldog házasélet után 60 esztendős korában meghalt. Gyászolják: özvegye, született Mészáros Zsuzsámra, itt élő gyermekei, Berta és Erzsébet és Ilona leánya Magyarországon, vejei Lengyel János és Kosztyu András és kiterjedt rokonság. Temetés Treveskynben. Az itteni magyarság nagy részének részvétele mellett temette el Vasváry Ödön pittsburghi lelkész Kanócz Mihályt, aki 48 esztendős korában halt meg. A megboldogult a Zemplén megyei Kisráska községben született s hosszas betegeskedés után halt meg. Gyászolják: felesége, Bánki Eszter, négy mostoha gyermeke és több testvére. Esküvő. Tarpay Károly (Csakholcz, Szatmár megye) zelienoplei lakos a pittsburghi templomban házasságot kötött Mól nár Helénnel, Fekete Ignácz özvegyével. A szertartást Kalassay Sándor árvaatya végezte. Tanuk voltak Blizmán Bálint és neje Schuller Erzsébet. Keresztelés. Vincze Lajos (Csaholcz, Szatmár megye) és neje Rigó Julianna leánykája Piroska névre kereszteltetett, Zelienoplen. Keresztszülei Kati Károly és neje zelienoplei lakosok. UNIONTOWN, PA. Lelkész: Nt. Borsos István. Keresztyén Ifjúsági Kör. Szimelőadás 1924 Április hó 20-án, Husvét első nap délután 3-tol 4 óráig a DIXI theaterben, Uniontown, Pa. A Fotográfus. Vígjáték egy felvonásban. Irta Dezső József. Történik Füreden. Személyek. Lombyné, fiatal özvegy, Bányai Erzsiké. Berky Károly, Body András. Nina, ko- moma, Elek Mária. Pincér, Tencs Ferenc. Szavalnak Bányai Erzsiké és Horváth Róza, ongorazik Borsos Erzsiké a szüneHOL A HOZOMÁNY Bohózat, Két felvonásban. Irta Dezső József. Személyek Málnás Imre, orvos, Ifj. Szűcs Mihály. Stand, felesége, Bányai Erzsiké, Emma, leányuk, Juhász Anna. Bátkay Jenő, Kovács Pál. Blanka, felesége, Juhász Mária. Feri a fiuk, ügyvéd, Body Andrási Gazsi Bácsi, Ifj. Elek János. Vera szobaleány Elek Zsuzsika Zsófi szakácsnő Málmási- nál Sipos Elza, Zsuzsa, Bátkaiék cselédje, Horváth Róza, Vadász, Körmöcy Erzsiké. Főpincér, Szűcs Gyula, Szolga, Tencs Imre. Néger, Szerecsen fiú, Elek Anna. Történik az első felvonás Málnás doktornál, a második felvonás Bát kainál. Idő jelenkor. Belépti jegy ára $1.00, 75 és 50 cent. Gyermek jegy ára 25 cent. Jegyek előe kaphatok a szereplőknél és az egyházi elöljáróknál. A tiszta jővedelem a ref. temlom adósságára fordittatik. A darab sugo nélkül lesz te adva. A jótékony cél érdekében kérjük a magyar testvérek pártfogását. Tisztelettel A Rendezőség TOLEDO, O. Lelkész: Nt. Bogár Lajos. Esküvő. A toledoi magyarságnak egyik rokonszenves tagja, lapunknak régi hü pártolója és mindenkor meleg érzésű barátja, KaduR János hittestvérünk esküdött örök hűséget Febr. 23-án templomunkban az ő szive választottjának, Szőr Erzsikének. A kedves ifjú párt a jobarátok és ismerősök csapatnia kisérte fel az Ur hajlékába, és a szertartás végeztével a lakadalmas házhoz, hol a vendégsereg jókívánságokkal halmozta el őket. Legyenek is boldogok mindenkor! Tanuk Pető Pál és Molnár András voltak. Böjti úrvacsora osztás Volt a múlt vasárnap templomunkban tartva, mely sz. alkalomhoz a kenyeret és bort Nagy János buzgó testvérünk adományozta. Áldozási ófferánk 97 dollárt tett ki. A szép összeg beszélő bizonyság egyházunk hü tagjainak áldozatkészsége felől. Még mindég vannak nehányan, kik az urvacsoraosztás elől kimennek a templomból. Reméljük el fog következni az a kívánatos és boldog idő is, a mikor mindnyájan buzgó szívvel és lélekkel részt ve szünk a kegyelmi szent vendégség áldásában Énekkarunk tagjai. Nagyon szorgalmasan járnak a gyakorló órákra. Ez a szervezet egyházi életünk egyik legerősebb oszlopává nőtte ki magát már is a hozzáértő és lelkesítő vezetés alatt. A tagok száma ma már haladja az ötvenet. Egyházunk tagjai a legszebb reménységgel vannak eltelve az Énekkai fejlődése és jövendő további működése felől. YOUNGSTOWN, O. Lelkész: Nt. Gerenday László. Március 15. Nemzeti életünk nagy ünnepét, a szinültig megtöltő hívekkel egyetemben, megünnepelte a ref. egyház. Világi ünnepséget nem tartottunk, miután az egyletek Nagybizottsága a Kossuth körben tartott március 15-iki ünnepélyt. Egyházmegyei gyűlés. A Mahoning Presbitery gyűlésen egyházunkat a lelkész képviselte. A legnagyobb, u. n. tavaszi gyűlést amerikai testvéreink a mi templomunkban fogják megtartani és pedig Április 21 és 22-én, azaz Husvét hétfőjén és keddjén. Ez az első eset, mikor az Egyházmegye templomunk ban végzi közgyűlését. Nagy tisztesség ez a gyülekezetünkre és nagy tisztesség a lelkészre. Illő magyaros vendégszeretettel várjuk őket. ***************************** * HUNTER & EDMUNDSON * * temetésrendezők. £ * Bell Phone 654 P. & A. 161 * * 600—602 Market st., McKeesport, Pa. í **f**************************