Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-03-08 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 6 Érzékenyen érinti Isten szivét az, hogy mimódon becsüljük meg a nekünk adott ajándékát. Isten adta ajándékul az ő Fiát. Mi elfogadtuk ez ajándékot. Elfogadtuk, mint bűneinkből Megváltót. De ezen az elfogadáson túl miként használjuk az ajándékot? Hogy becsülted meg ez elmúlt héten?-ff- Családikor. W Family Altar. NEHÉMIÁS IMÁJA SZERENCSÉTLEN HAZÁJÁÉRT. Élőének: 65. Zsol. 1, 2 vers, Utóének 90 Zsol. 1, 2, vers. EIŐIMA. Mennynek, földnek mindenható Ura! Hozzád emeljük fel imára kulcsolt kezeinket. Hozzád, aki “tegnap ma és mindörökké ugyanaz vagy.” Körülöttünk az enyészet szele fúj és arra tanít, hogy csak Te vagy örök. Az emberek hidegsége, közönye odautasit. Tehozzád, aki meghallgatod a hozzád fordulót. Idejöttünk mi is Tehozzád, hogy bűneinket bevalljuk és kegyelmedet kikérjük, óh! mert ha sokszor megbántunk is, ha sokszor elfordulunk is Tőled, Te mindég az maradsz hozzánk aki voltál születésünk óta: a mi szerető Atyánk. Úgy jöttünk elődbe most is, mint Atyánk elé, hogy szeretetedfoen részesüljünk, hogy bocsánatot nyerjünk. Hisszük, hogy ez óra kedves lesz előtted és Te is itt leszel közöttünk. Ámen. TANÍTÁS. (Nehémiás I rész.) Messze idegenbe szakadt Nehémiás hazájától. Oh! hányszor felmerülnek leikében a gyermekkor bűvös emlékei, százszor — ezerszer át éli azokat. Ott látja maga előtt a dicső Jeruzsálemet, benne Istennek megszentelt templomát, látja az ünnepre készülő zsidók tarka tömegét. De álmodozásából hamar felébreszti őtet a gyászos jelen. Körülötte idegen szót hall és népének nyögését és sóhajtását az elhagyott haza után. Előkelő helyet töltött be a királyi udvarban, fény és jótét vette körül, de ő boldogtalan volt. Mit ér a jólét, az öröm, ha kedvesei nem osztozhatnak sorsában! Vannak növények, amelyeket ha idegen talajba ültetünk, nem virulnak. Ilyen volt Nehémiás is. Ha kicsiny szivű, kapzsi ember lett volna, akkor élt volna a jelennek és nem törődött volna népével és hazájával. De Nehémiás nemcsak a maga. de népének az életét is élte. Minden hirt örömmel hall, amely hazájából jön. Most is éppen úgy találjuk, amint honfitársai felől tudakozódik. A hir lesújtó, az otthon maradottak “nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak.” Mikor Nehémiás meghallja e hirt “sir és kesereg napokon át,” mintha maga is a nyomorultak között lenne. Testvérem! akit a sors szintén távolvetett hazádtól, miben hasonlítasz Nehémiáshoz ? Érzed-e népednek, — az otthon maradottaknak fájdalmát? Bizonyára néked is megvitték az üzenetet; hogy azok otthon “nagy nyomorúságban és gyal ázatban vannak.” És te mit tettél ekkor? Talán sírtál és keseregtél napokon át, mint Nehémiás. talán vállat vontál és kimondtad a könnyelmű ítéletet: ők voltak az okozói a romlásnak. Nekünk, magyaroknak, megvan az a rossz szokásunk, hogy a felelősséget igyekszünk elhárítani magunkról másokra. Ezt Nehémiás is megcselekedhette volna, de ő nem tette. Átháríthatta volna a felelőséget az apák bűnére, akik felidézték a romlást, pálcát törhetne nemzete fiai felett, akik még mindég rossz utón járnak. De ő nem vádol senkit. Ehelyet úgy borul le Isten előtt, mintha ő volna a bűn és összeomlás okozója, magára vette a felelősséget: “vétkeztünk Te ellened, én is s az én atyámnak háza....” Nem okoz senkit, de keze imára kulcsolódik...a többiekért, az otthon maradottakért, akik vétkeztek. Belátja a nyomorúság és gyalázat okait. Nem Isten szegte meg szövetségét, csak az emberek szive más, az fordult el Istentől. Ez az összeomlás oka. Vájjon ha mi, akik ideszakadtunk a távoli hazából, igy vizsgálnánk nemzetünk összeomlásának okait, nem e lenne könnyebb elviselnünk a terhet, amely mindnyájunk vállát nyomja?! A zsidó népet akárhová vesse sorsa, mindig egynek érzi magát vallási és nemzeti tekintetben. Mi ennek azok oka? Az, hogy megtanulták — évezredek keserves tapasztalatai után — hogy az Úr minden mindenekben, hogy minden csak az Ő dicsősségét szolgálja. Mi ezt nem tanultuk meg eddig. Előttünk ilyen magas cél nem lebegett. A mi nemzetünk fiai közziil is hányán élnek messze — idegenben és hánnyan feledkeznek meg nemzetükről és gondviselő Atyjukról?! Köztünk hordja mindenki a maga kicsinyes terhét és, ha egy nagy csapács ér mindnyájunkat, igyekszünk másokat felelősségre vonni, hogy magunkat mentsük, valójában pedig csak “én” vagyok a hibás, mert kihúztam magam a közös teher és közös cél alól. Nehémiás nem csak a jelent látja, de a diadalmas jövőt is, ha — népe Istenheztér. Talán senki sem hisz már, talán már mindenki kétségbe van esve és csak panaszkodnak, de mást nem tesznek, de Nehémiás gondja egy volt nemzete gondjával. Tudja mit Ígért Isten és ez még a romlás, kétségbeesés napján is reménységet ad néki. Testvérem! te is egy Nehémiása vagy Nemzetednek! Te is sokat hallasz a “nyomorúságban és gyalázatban” élő testvéreidről. Talán te is árvának, elhagyottnak érzed magad, mint Nehémiás, talán előtted is sokszor megjelennek a gyermekkor tarka pillangói, hallod az otthon maradottak keserves kiáltását. Ha ilyenkor elfog a bánat és honvágy, vedd kezedbe a Bibliát, olvasd el Nehémiás könyvének első részét és meg vigasztalódal. Ámen. UTOIMA. örök Isten, édes jó Atyánk! Hálát mondunk Néked ezért az óráért, amikor képzel etben ott lehettünk az elhagyott Haza földjén. Atyánk Istenünk, nekünk fáj nemzetünk gyásza, fájdalma, de érezzük, hogy a Te karod sújtott le reánk, a mi bűneink sokasága miatt és fájdalmunk enyhül, mert a Te “vessződ és botod vigasztal” bennünket. Beismerjük, hogy a múlt telve volt bűnnel, de azért bízunk a jövőben, amikor majd a Te Ígéreted beteljesül rajtunk. Áldj meg bennünket és tartsd távol a kisértőt tőlünk, hogy egészéletünket Neked szentelhessük a Te szent Fiad a Jézus Krisztus által. Ámen. Kovács Károly, ref. papnövendék.
