Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-01-05 / 1. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. A képen középen a széken ülve Nt. Azary János daytoni ref. lelkész látható, a ki az ifjakat a magyar theol. tantárgyakra oktatja s egyszersmind segíti őket, hogy az átmenetet az otthoni tantárgyakról s papnöveldéi életről megtalálják az ifjak az amerikai tanintézetben. Egy esztendő pergett le felettünk az idők nagy óráján. Áteveztünk az 6-éven s révedezve állunk az újnak küszöbén. Az elmúlt év már sírjában szendereg s mint elsülyedt hajóval az óceán mélyén, mellette pihennek ragyogó, dúsgazdag kincsei. Ezeket a kincseket magának gyűjtötte s martalékul vitte az enyészet sötét szellemének, — reménységnek letört virágai, csalódás ábránd képei, hírnév, dicsőség és sok előszámlál- hatatlan nagyságok emladékai. És mi, akik megmenekültünk, akiknek élete nem pusztult ugyan el a sűlyedő hajóval, kétség s remény között tépelődünk: — mit hoz a jövő? Megvalósul-e a sok jó kívánság, mely újév reggelén az emberek ajkairól elhangzott: Boldog uj évet? Az idő a mi nagy tanító mesterünk. Könnyekkel szerzett tapasztalatok páloájával áll előttünk és mi hiába igyekeznénk elszakítani magunkat a múltnak reánk árasztott nyomásától, nem lehet, mert az idő egy végnélkűli láncszem, mely egygyé kapcsolja a múltat a jelennel, a jelent a jövővel. Ezzel az átmenetellel vál- lainkra rak egyet-mást, amit át kell hoznunk, amit gyarapitanunk és gyümölcsöztetnünk kell. A múlt esztendő egyházi közéletünk gazdagon termő gyülésezése volt. Mindenféle formában volt módunk gyülésezni és konferenciázni. Ezeken a hivatott fórumokon izzott a kar a nagy eszmék papírra vetítésé tői, mázolásától. Szépen hangzó, csillogó szavakban volt előadva a nagy problémákat megoldó kérdés — csakhogy mind, és mind egy terméketlen fügefa maradt. Egyházi életünk egy lépéssel sem haladt előbbre, nem növekedett, nem gazdagodott s ez elhangzott nagy témák nem verődtek elég mélyen a földbe s igy terméketlenül hányódtak el az idők nagy hullámain. De hát mi idézi elő ezt a végtelen meddőséget ? A tanító mester, a múlt idő megfelel e kérdésre: Azért mert a legtöbb ember önmagát bálványozza, azt hiszi, hogyha ő nem volna, helye üresen maradna, nem volna más ki őt pótolni képes volna. Innen aztán az örökös harc, a békételenség, mely a személyes érvényesülés képében dúl ember és ember között. Mesterkélt bálványozás, test nélküli jelszó, kiformált kép az irigység gyötrelméből és nagyravágyásból. A Krisztus szeretet —oltára helyett a gunyolás, fenyegetés, megsemmisítés égő kemencéjének épitgetése. Az érvénye sülés, az előre törekvés harcában nemtelen fegyverek használása. Beképzelt betegség, hogy ő az egyedüli tudós, igaz és becsületes ember az ember világban. Milyen áldás volna, ha az újév megújítaná lelkünket. Vajha le tudnánk rakni eme nagy terhet az újév kapujánál s azon keresztül úgy lépnénk mint Istennek követei, szent országának terjesztői. Az uj idő uj kötelességgel röppent be hozzánk, de ha le vagyunk láncolva a múlt gyászos sírkövéhez, nem érinthet az idők nagy szellemének lehellete. A múlt terméketlen fügefája elszáradt, helyén uj sarjadás törtet fölfele. Ezen isarjadásban találjon önmagára minden egyházi munkás, legyen csak egy levelecske.ékes szirmú bimbócska, vagy ha úgy tetszik, legyen egy erős törzs, mely dacoljon minden viharral. De ez a sarjadás égrevető szépségével, duzzadó erejével, virágzásával és gyümölcsö- zésével legyen szimbolikuma uj munkálkodásunknak. Temessük el a múltat összegyülemlett roncsaival, s ragyogjon fel előttünk a szent cél mely felé közös erővel, közös eszközzel törekedjünk. Legyen egyházunk tündöklő egén ez uj esztendő a boldogulás hajnalhasadása s mindnyájunknak boldog uj esztendeje. Isten adja, hogy úgy legyen. *) Lapunk összes olvasóinak gondolkodó figyelmébe ajánljuk Szokat a vezérczikkeket, melyek lapunknak, e fő helyén Nt. Horváth Sámuel illustri, főmunkat ársunk tollából meg fognak jelenni — tárgyalván egyházi életűnk problémáit és egyes égető bajait. Szerk. Azokból a jelentésekből, melyek az utóbbi hónapok folyamán hozzánk érkeztek és több lelkésszel folytatott személyes beszélgetésünk során meg kell állapítanunk azt az örvendetes tényt, hogy gyülekezeteink körében általános érdeklődés észlelhető Biblia Körök szervezése dolgában. A lelkek ébredésének jele ez, a mely érzést minden hivatását, kötelességét igazán átérző és komolyan teljesíteni kívánó lelkipásztornak észre kell vennie és ki kell elégítenie. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy ma már az egyháztagokat nem elégíti ki az az egy prédikáczio. mit egy héten egyszer vasárnaponként hallanak a templomban. Az embereknek a lelke rendszeres és erősítő táplálékot kíván. Vannak igen sokan egyházaink tagjai között, a kik magasabb hivatás betöltését várják meg az egyháztól, mint a minek eddig sok helyt bizonyságát látták. Több derék lelkészünk nem érzéketlen az ilyen megnyilvánuló vágy kielégítése irányában s elébe megy készséggel a hívek óhajának. Sok helyt tudjuk hogy meg van szervezve a Felnőttek Biblia Olvasó Köre, — hol imádsággal, énekléssel kezdik az esti gyűléseket, a melyeken meg jelenik a lelkipásztor is, és egy rövid félóra van szentelve a Biblia tanulmányozásának. Lehet é eléggé dicsérni azt a nemes törekvést, mely az ekként működő Ifjúsági Körökben tapasztalható? Az ilyen gyülekezetek tagjairól elmondhatni, hogy jól körül bástyázott várban vannak, hol az ellenség támadásai el nem érhetik őket. Vajha minden gyülekezetünk körében meg volna szervezve mihamarabb a Bibliai Osztály! Ismételten hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a
