Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-29 / 52. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. MI A HÍR CANADÁBAN? FÉNYES CSILLAG. Sötétség és bizonytalanság, Uralkodott szerte széjjél, A bűn s nyomor ülte világát, Fényes nappal úgy mint éjjel. A választott nép is elhagyta, Erős Jehova Istenét, A pogány meg semmit nem ismert. Csak a pénznek szerelmét A királyt imádták Isten gyánánt A Nérókat s Heródeseket, A tömeg az csak zabszolga volt, Szegény lenézett emberek. A korbács ütés csattogását Megsokalta már az ég is, A keserű pohár megtelve, A földön egész sziműltig. De az idő teljességében Ki csattant az ég kapuja, Egy csillag tartott onnan 6elénk, Az égeket által úszva. Oly dicső volt e fényes csillag, Oly szokatlan Isteni, Hogy a nap keleti bölcsek is Elindultak vele menni. És jöttek a keleti bölcsek, Az üstökös fénye után, Utat mutatta ez a jászolhoz Melyben Jézus nyugva. Oh Jézus Isteni Megváltónk, Földre szált égi onosunk, A körűlted álló bölcsekkel, Mi is áldunk imádunk. Meg született az Idvezitő, Utat mutatni az égbe Megszületett a Jézus Krisztus, Az emberek örömére, Megszütetett a te királyod, Hogy megfogja a káród Mig ama menyei Jeruzsálemben Helyedet elfoglalod. Szakács Gábor a Békévári ref. egyház kurátora. A REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK Nt. szerkesztőjével időnkénti levelézésben lévén, többször kaptam felhívást arra nézve, hogy mi canadai reformátusok is vennénk kissé melegebb pártfogásunkba ezen egyetlen amerikai magyar református újságot, melyet nekünk is pártolnunk annyivei is inkább kövelességünk, mivel ez a mi érdekeinket is szolgálja. Megvallom fel is buzdultam többször arra, hogy ez irányban itteni hittestvéreink körében mozgalmat kezdeményerek, — nem is a jóakaratomon, hanem más mellék körülményeken múlt, hogy a campaignet el nem kezdhettük. Előre kell bocsatanom, és a felől biztosítom a Nt. Szerkesztő, urat, hogy nálunk a Reformátusok Lapja nagyon kedvelt és várva várt lap minden hittestvérünk hajlékában. Szeretjük a lapot, mert tartalma vallásos közleményekben gazdag és építő, — hírrovata változatos és lelkesítő. Hogy is ne volna lelkesítő azt látni és tudni, hogy az E. Államokban oly sok és oly virágzó magyar ref. gyülekezetek vannak és e gyülekezetek buzgó lelkipásztorai legnagyobb részben mindnyájan ott állanak jó példaadással a vallásuk, egyházuk lapjának pártolása mellett! Ha vannak is egyes kivételek, az ilyen kivételes magatartásé lelkészeknek a maguktartását bizony minden igaz jó ref. egyén elitéli, és dicsérettel nem illeti. No de én most csak sáját magunkról, canadai magyar reformátusokról akarok pár sort írni. Ez őszön számítottan a telepeken a mi szép egyházi lapunk érdekében a telepeken nagyobbszabású korútat tenni, — de a hirtelen bekösztött erős tél keresztül húzta számításimat. Mert figyelembe kell venniök a lapok kedves olvasóinak, hogy Canadában nem olyan ám az időjárás, mint az E. Államokban, mivel. A csaknem égész hit hónapon át tart sokszor a tél. És a tél itt igázán tél! így hát én is, mire észre vettem magamát, — elszalaj- tottam az alkalmasabb időt a campaign kezdésére. No te a mi késik nem múlik az. Aztán meg megtaláljuk mi az útját módját annak akárhogy is, hogy legalább a mi békevári gyülekezetünkben a lehető legtöbb egyháztagnak kezeibe adjuk a Reformátusok Lapját. A vonatkozó tervet én is meg- irtám múlt levelemben és szeretett lelki- pásztorunk is közölte a Nt. szerkesztő Úrral. örömömre szolgál azt tudni, hogy a felvetett eszme és terv a szerk, úh helyeslésével találkozik. A lapban mi megtaláljuk s minden egy- házias érzésű egyén meg találja azt, a *) Szakács curátor testvérünk és Nt. Kovács J. békevári derék lelkipásztor úr 15 pld. Ref. Lapot és 15 Gyermekkert egy csomagban való küldetését kérték azon Ígérettel, hogy ó'k maguk, személyes fáradozással biztosítják a 15 pld. lapnak példányonkénti elárusittatását a gyülekezet tagjai körében. Valóban praktikus módja az egyházi lap megked- veltetésének és elterjesztetésének. Vajha több gyülekezet körében is kísérletet tennének ezzel a módszerrel! Szerk.) mire lelke táplálása végett szüksége van. Nem is hiszem, hogy bármely más nemzetiségű felekezetnek Amerikában tartalmasabb es tetszetősebb heti lapja legyen, mint a mi nekünk magyar ref. oknak van a Am. Magyar Reformátusok Lapjában! A lápban minden héten ta1 álunk eszmél- tető vezetőczikket, mely gondolatokat ébreszt lelkűnkben és megerősíti hitünket. Aztán áhítatra serkenünk, ha a Családi Kör — rovatban megjelenő tanitő szép pre dikácziot olvassuk. Hányán család körében használják e rovatnak imádságát és pre- dikáczioját arra, hogy a hol nincs templom, vagy mikor nem mehetnek a templomba: elvégzik az istenitiszteletet odahá- za, úgy a mint arra a vezetést megadja a Családi Kör rovata! A Bibliai Osztály rovatban emlékeztetve vagyunk állandóan legfőbb ref. kötelességeink egyikére: a Szentirás állandó és nincsen szükség? Ki állíthatná, hogy mi-den ref. család körében állandó lelki erősödés eszköze a Biblia? Bizony nagy szükség van arra, hogy figyelmeztetve legyünk a Szentirás buzgó olvasására. Továbbá ott van a Sión Leányai rovat. A ki olvassa az érdékes közleményeket, melyek e rovatban Nt. Kovács Andor leechburgi kitűnő tollú lelkipásztortól származnak: az okvetlen gondolkodóba esik a felett, hogy gyermekeinek vallásos, a családi körben megadandó nevelése körül elvégezte é a maga tennivalóját ? A nők, az anyák befolyása, íéldáadása kitörülhetlen emlékű a gyermek életiben és döntő ha-