Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-12-15 / 50. szám

2

AMJ^llKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

mint a bel, — és külmissioi munkát, a vas. isk. tanács munkáját, az árvaházak, nevelési intézetek fenntartását stb. Az ilyen tanácskozások rávezetik a gyülekezetek tagjait annak érzésére, hogy nemcsak önmaguk, hanem mások iránt is vannak kötelességeik, mivelhogy mindnyájan a Krisztus testének tagjai vagyunk és az erősebb tartozik hordozni a gyengébbnek terheit.

E sorok iroja már több évvel ezelőtt készített volt egy közgyűlési tartási formulát, a melyet több magyar gyülekezetben használatba is vettek és pedig jo eredménnyel. Nemsokára elkészül e mintának javított kiadása, a mit elküldök minden magyar ref. lelkipásztorhoz abban a reményben, hogy annak hasznát veszik a gyűlések tartásánál.

Ismételten hangsúlyozom, hogy minél jobban felvilágosítjuk híveinket az egyházi közszükségletek felől, annál szívesebben fognák ők adakozni a kívánt czé- lokra, mivel hogy fogják tudni azt, hogy mire adnak és hogy mire lesz elhasználva az a pénz, a mit az elöljáróság minden egyes gyülekezeti tagtól kér s megvár.

TORONY AVATÁSRA.

t

A Johnstown, Pa., magyar ref. egyház uj tornyának 1923 Nov. 23-án tartott felavatási ünnepsége alkalmából irta: Porzsolt Ernő ref. lelkész elszavalta: Takács Erzsébet.

Tisztelt Gyülekezet, Keresztyén Testvérek! Engedjétek nékem, hogy néhány szót kérjek.... Hálától buzog ma, kebelünkben a szív:

Minden jó érzésünk bölcs Alkotónkhoz hiv.

Harangok kongása tölt be völgyet, hegyet S térdre borul ez a nagy, hatalmas nemzet;

Imádja az Urat, az áldásért s jókért,

Miket tőle öröm s bus napjaiban kért.

Mi szivünk is dobban, arcunk: örömtől ég:

Irgalmas volt hozzánk, a magasságos Ég.

Hitünk, fajunk, hazánk védvára e hajlék S annak is marad itt, mig magyar szó hangzók!

Elődök s a jelen buzgó, hivő népe Áldozott, fáradott kitartóan érte;

Ha tépte a vihar, rágta idő foga:

Hite, bizodalma soha el nem fogya.

E hit bizodalom emele uj tornyot,

Melyre Ur szolgája buzgó áldást mondott.

Időtlen időkig Isten dicsőssége Hirdettessék itten, népről — nemzetségre.

A keresztelt kis ded nyerjen örök üdvöt;

Vigaszt, enyhületet a sorstól üldözött;

Ifjú lelkek ajkán áldott legyen a szó,

A fogadott eskü: boldogságot adó.

Szeretet, békesség, egyetértés lelke

Mind nagy mind kicsinynek a szivét ihlesse:

Addig él az egyház és áll fenn a haza,

Mig e Háromságot minden hivő vallja.

Jó Atyánk, Nagy Isten! hintsd ránk kegyelmedet, Majd negyed század már, hogy az béfedezett; Lelked ihletése egyedül oltalmunk:

Attól erősítve: mi le nem roskadunk.

Dobbanjon hát szivünk, arcunk lángtól égjen, Hogy kegyes volt hozzánk a jóságos Isten;

Hitünk, fajunk, hazánk vára lesz ez addig,

Mig e szent hajlékban egy magyar .szó hangzik.

KÜLMISSZIóI SEGÉLYRŐL.

A Reformátusok Lapjában Újlaki Fe- rencz loraini lelkésztől egy érdekes és felkarolásra méltó cikk jelent meg, a kül- misszió segélyéről. Ezen a téren egyházaink vajmi keveset, vagy éppen semmit sem tesznek, parlagon, terméketlenül hagy juk éppen azt a területet, a mely legdrágábban és leggazdagabban fizetné meg munkálkodásunk fáradalmait. Az amerikai protestáns egyházaknál, a külmissziót egyházi munkájuk legszebb gyümölcsének tekintik. Sokat, nagyon sokat áldoznak erre a célra, hogy az evangyélium fényét a pogányok sötét világában is meggyujt- sák s közelebb vigyék Istenhez azokat, akik még nem ismerik krisztusi kijelentésben a szerető mennyei Atyát.

Ebben a nemes, igaz keresztyéni munkában nekünk sem szabad félreállani. Nem szabad elhitetni a müveit világgal, hogy mi nem vagyunk képesek ilyen nagy feladatra, hogy a mi keresztyénieskedésün- ket nem érdemes terjeszteni, hirdetni, hogy mi reánk nem bizta Isten szent országa terjesztését. Igaz, közös jelvényünk darabokra ff ve hever a föld porában,

mint Mózes kőtáblája, nem emelhetjük fel a pogány nép előtt eme csatakiáltással: In hoc signo vinces. De mindenesetre össze kell raknunk jelvényünket, amit felemelhetünk, összetartva a szeretet erejével, beragyogva a hit fényével, felékesitve reménységünk lombkoszorujával, hadd lássák, hogy mi is a Krisztuséi vagyunk.

Csakhogy mi egy ilyen nagy arányú munkára egy non possumust szoktunk mondani. Nemrégiben, amikor Dr. Good visszatért európai körútjáról, körlevelet küldött minden magyar lelkészhez, a melynek a bekezdése igy hangzik: During my visit to Budapest this summer, I was called upon by from five to six members, young gentlemen and ladies, members of the Reformed Church in Hungary, wishing to go into Foreign Mission work and wanting to know, whether they could go under our Board, as their Church had no Foreign Mission. Among them was a young man, Kálmán Molnár, with whom I as very greatly impressed as to his ability and piety. If we were to send him to China as a doctor (we greatly need

doctors,) our Board of Foreign Missions is wondering whether the Hungarian Churches in this country would aid us financially. Of course, I know that your churches have never been developed along the lines of Foreign Missions, but evidently the Hungarians in Hungary are becoming interested in that work. If we could send this young man out, I believe it would be a connecting link ith that large Reformed Church and help to connect their future work for Foreign Missions with ours, but our Board feels that they need the financial help of your congregations.

Ugy-e bár milyen fenséges volna, ha ezen sorokban foglalt kérésnek eleget tudnánk tenni, ha küldenénk egy magyar misszionárust a pogány népek közé s az ezzel járó csekély költséget vasárnapi iskoláink, ifjúsági körök és nőegyléteink fedeznék. Meg is tehetjük, ha lelépünk a régi tradicionális mellék vágányról és a cselekvés terére lépünk, ha nem elégszünk meg egyházunk szűkén szabott kivetéseivel, és minden más mozgalomra a “ne plus ultra” bélyegét nyomjuk.

A mai időben vannak hatalmas vasár-