Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-24 / 47. szám
« AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Isten ma is küldene még angyalokat a földre! És ha ő hozzá is küldene egyet. (S nem tudta, hogy már útban is van egy! ? óh, milyen szép volna, hogyha most, épen most — belépne az angyal! Megállna ott az ajtóban, fehér ruhában, tündöklő szárnyakkal, s igy szólna: “Ne félj!” Ezt szokták mondani az angyalok. Itt ugyan nem volna erre szükség, mert hiszen ő semmiesetre sem félne. “Isten hozott, te kedves angyal.” igy szólna inkább hozzá, és... De hallgat! Nem jön-e valaki a folyósón? Nem zörgeti-e már a kilincset?... Az ajtó fölpattant; a küszöbön, a napfényben egy négy-öt éves szőke göndörfürtü fiúcska állt, vesszőparipáját a hóna alatt szorongatva, s nagy, bámuló szemeivel a szobában körültekintgetve. A beteg megmozdult. A “helyettes” kis angyal ott a küszöbön ijedten összerezzent és félénken nézett az ágy felé. “No ne félj” szólt a beteg és mosolygott. “Hogy hívnak?” — “Ferkónak.” — “Jöjj csak ide egy kicsit, Ferkó.” A gyermek csendesen közeledett. “Hát te miért nem kelsz föl? — “Mert beteg vagyok.” — “Hát holnap fölkelsz” — Nem, holnap sem,” szólt a beteg fájdalmas sóhajjal, s eltakarta szemeit a kezével. "No, ne sírj” szólt a kis fiú ijedten. A vesszőparipára nézett aztán lassan, egészen közel lépett az ágyhoz. Kis keble gyorsan emelkedett, súlyos harcot vívott. “Én, én...neked adom a lovamat!” kiáltott s erős elhatározással odatette a takaróra. “Igaz, hogy a farka el van törve, de ha jó erősen belekapaszkodol a sörényébe, még egészen jól lovagolhatsz rajta.” A beteg nagyon csodálatosan érezte magát. Egyik kezével cirógatta az ágyára tett játékszert, a másikkal pedig megfogta a kis adományozó gödrös kezecskéjét. “Köszönöm Ferike, nagyon, nagyon köszönöm. De neked most már nem lesz lovacskád, amin lovagolj ?” “De igen, a hintalovam! Egy nagy, nagy ló, biztatta a kis fiú s amilyen magasat csak mutatni tudott kis karjával, olyan magasat mutatott. “Ilyen nagy! Látod? Csakhogy még nincs kipakolva. “Elhozzam? El?” — “Nem, nem, csak maradj itt,” szólt a beteg sóvárgó hangon, s körülnézett, hogy micsoda vonzerővel tarthatná itt a kis napsugarat. Nézd csak, van egy szép képeskönyvem. Hozd ide csak a zsámolyt onnan a sarokból, s ülj ide mellém, majd mesélek a képekről!” Pár perc múlva Ferkó lángoló arccal bele volt mélyedve szent Genovéva képének szemléletébe, amely élénk szinekkel ott pompázott a kalandárium tábláján, a beteg pedig halk hangon mesélgetett. A napsugarak körültáncolták a szobát, s a megható régi rege titkos szálaival körülfonta a két uj barátot. A nap már magasan állott, mikor a folyosóról egy ijedt női hang kiáltása hallatszott be: “Ferkó, Ferkó! Hol vagy ?” "Itt” kiáltott a gyerek, anélkül, hogy megmozdult volna a zsámolyról. Az ajtóban egy feketeruhás, halvány fiatal asszony vékony alakja jelent meg. “De Ferkó? Hát mi ez!” “Szent Genovéva!” kiáltott elragadtatással Ferike “nézd csak anyuskám, nézd csak!” A fiatal asszony habozva közeledett, “óh kérem, ne vegye rossz néven! Rendezkedés közben senki sem ért rá a gyerekre ügyelni, s olyan szilaj a kis fickó...” “Olyan pompásan elűzte tőlem a magányosságot!” szólt a beteg vidám arccal. — “Oh, áldja meg az Isten, hogy vigyázott rá! De hát engedelmes volt-e? Ferkó, jól viselted magadat?” “Nagyon jól anyuskám.” “De most már gyere ebédelni. Mondd szépen: Isten áldja, köszönöm szépen.” “De ugy-e szabad visszajönni? ugy-e szabad?” kiáltott a két jó barát egyértelmüleg. A fiatal asszony mosolygott. “Ha terhére nincs...?” “Nincs, igazán nincs.” Ferike még egyszer visszafordult az ajtóból. “Délután elhozom a hintalovamat, jó?” Az ajtó már régen becsukódott. A beteg behunyt szemekkel feküdt. A szoba olyan csendes volt, mint azelőtt. Gondolatai visszafelé vándoroltak. Csakugyan! ő maga kívánta, hogy egy angyal látogassa meg. És akkor, épen akkor lépett be a szőke kis fiú, Úgy van, csakugyan itt volt, vagy...csak álmodott talán, szép, kedves álmot egy kis angyalról ? Gyorsan felnyitotta a szemeit. Nem, a töröttfarku vesszőparipa kézzelfoghatólag ott feküdt az ágyon; igazi földi jelenség volt. De Ferike azért mégis úgy jelent meg, mint egy kis angyal; mint egy valódi vigasztaló angyal, a kit maga Isten küldött. S egyszerreeszébe jutottak a Ferike anyjának szava: “Az Isten áldja meg, hogy vigyázott reá.” így hát a kis vigasztaló angyalnak ő maga olyan őrangyal-félévé vált, s angyali szolgálatot tehettek egymásnak! Újra behunyta a szemét; arcán boldogság fénye ragyogott, mialatt az angyalokról szóló leckén gondolkozott, a melyet ma kapott. S ezt a nagy leckét mi is mindnyájan megtanulhatjuk, hogy Isten ma is küld angyalokat az elhagyottakhoz. S ha az ég küldötte nem fehér ruhában, tündöklő szárnyakkal jelenik is meg, ha talán olyan is a külseje, mint egy egyszerű emberi lényé, aki azonban halkan lépked, a kinek a keze, érintése lágy, 3 a szemei mély és vidám tekintetüek, az ilyen is tehet angyali szolgálatot. Mert nem a külső, hanem a szolgálat az, ami az angyalt igazán jellemzi. Ma is vannak mindenütt szomorúak, betegek, elcsüggedtek, gondterheltek, bátortalanok. S azért olyan fontos és becses dolog a bátorítás! Becses dolog, ha bennünket .bátorítanak, de még becsesebb, ha mi bátoríthatunk másokat! Ez angyali szolgálat, amelyet elfogadnunk szabad, s amelyet gyakorolnunk kell. Nagel Vally után németből Vargha Gyuláné. JÉZUS ÉLETE. A BIBLIAI LECKÉK FELNŐTTEK RÉSZÉRE ez bibliatanulmányozó évnegyedes folyóiratnak ÖTÖDIK FÜZETJE megjelent. Tartalmazza az ó's kér. egyh. életműködését. Ez érdekes bibliai folyóirat egész évre csak 60 cent. Rendelje meg a REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL.
