Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-10 / 45. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA gazságait és a szentirás gyönyörködtető történeteit. De nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is kötelességük a szentirás tanulmányozása. E czél- ból alakítsuk hát meg mindenütt a Bibliai Kört és vegyük e munkánál használatba azokat a kitűnő összeállítású Bibliai Leckéket, a melyek kizárólag felnőttek osztályai részére vannak szerkesztve. E folyóirat eddigi számjai Jézus életét, a mostani és az ezután következő nehány szám az ős kér. egyház életműködését tárgyalják. Fél év múlva átmegyünk a rendszeres vasárnapi iskolai tananyagra, úgy hogy e kiadványt a rendes vasárnapi iskolákban is használat- ják majd a lelkipásztorok és a vas. iskolai tanítók. Lapunk szerkesztősége szívesen szolgál bizonyos mennyiségű ingyen folyo irat példánnyal azon gyülekezetek ré/zére, a hol Bibliai Kör megalapításának gondolatával foglalkoznak. A magyar Ü>tmt h banyai Ladies’ Society A kálvinista magyar nők, koruk és állapotuk szerint tartoznak hálaadással a Teremtőnek, Megtartónak és Gondviselőnek. így is volt az az első időkben, s igy képzelte ezt el Szikszai is, a ki a keresztyén tanítások remekének nagy mestere volt. A gyermek nőkről most nem szólunk. Szándékosan kívánjuk mellőzni még a felnőtt hajadonokat is. Teszűk ezt azért, mert a mi ta- nitásainknak is csak akkor lehet foganatja, ha példaképet állítunk fel, élő példa gyanánt mutathatjuk be. A magyar kálvinista édes anyákról s azoknak múlhatatlan kötelességéről ejtünk itt pár szót. Ezt pedig azért választottuk legelsőnek, mert az a mi meggyőződésűnk, hogy az édesanya korlátlan hatalmat gyakorolhat gyermekei, de kiváltképen leánygyermekei felett. Ha a magyar kálvinista édesanyák társasága tiszta lesz és szívok a Krisztus iránti hálaadásnak melegségétől lesz fűtve, akkor a serdülő vagy felneve- kedett leánzókat nem lesz nehéz dolog a keresztyén nők nagyfontosságu elhivatására megtanítani. Addig azonban munkánk is sokszor háládatlan lesz. Minden édesanya tapasztalatból ismeri Mózes Iső könyvének 3 ik rész 16 ik versében foglaltakat, “fájdalommal szülöd magzatidat.” Tudott dolog hogy az áldott állapotban levő asszonyoknak igen sok olyan gondolat fordul meg agyában, a melyek másoknak nincsen hántására, de nekik csaknem legyőzhetetlen az a kisértésszerű sötét gondolat, hogy “vájjon nem jön é el a nem várt végóra a szülés nagy fájdalmaival?” Sok esetben szomorú nyomokat hágy a halál megjelenése ilyen alkalomból. Itt már a családfő nem egy, de két sőt több élet megmaradása vagy alászállása felől reménykedik. Ennek a nyomasztó időszaknak megszűnése még a gyermekszüléssel sem ér véget, mert igen gyakori az eset, a hol az édesanya már épen akkor szén derűi örökálomra, a mikor már túl van a szülés fájdalmain. De mégis a legtöbb esetben a nők szerencsés szabadulása és felépülése bekövetkezik. Ha valaki a Rákhel és az Éli pap menyének sorsára jut, az már nem intheti, nem taníthatja az élőket, csupán félelemmel veheti körül. Az a nő azonban a ki az Isten kifürkészhetetlen gondviselése folytán megszabadul és felépül, tartozik jó keresztyén nőhöz illő példát mutatni a többi előtt. Úgy is volt ez a régi időben, hogy a magyar református édes anyának legelső dolga volt a felépülés után a templombavezető utat megsepemi maga előtt. Mig ezt meg nem tette és a Mária példájára hálát nem adott a felépülésért, addig semmiféle nyilvános helyen nem jelenhetett meg. A ki ezt nem tartotta be, arra volt gondja aztán a tisztes öreg nőknek s nem kűlöm- ben a tiszteletesnek is. Ritkaság számba ment az, hogy valaki ilyen szép keresztyéni szokást be nem tartott volna. Most azonban hogy idegenekkel jöttünk érintkezésbe, többé-kevésbé jobban is megy sorsunk, mint az elhagyott haza földén, tiz meggyógyult közzül ha egy visszatérne is hálaadással, nem teheti meg mert itt ez már teljesen kiment a szokásból. Pedig ez nem is annyira szokás volt régen...mint szent kötelesség. Úgy is vigyáztak az ilyen esetekre. Némely felekezeteknél házavatásnak is nevezték ezt a szertartást, nyilván azért, mert annak az asszonynak az asszonynak házát, barátnői csak abban az esetben látogatták meg a szokott módon, hogyha nyilvánvaló lett ő róla, hogy nem háládatlan, és úgy házát mint házanépét újból csak egyedül Istennek oltalmába ajánlotta. Ilyen alkalmakkor soha sem hiányzott a tiszteletes ur sem, mert hiszen ő mégis csak az Ur szolgája és jobban is tudott az Ur kegyelmességéről szólani a jelenlevőkhöz. Ez ma sem változhatott meg, csakis abban az esetben, ha valaki olyan területen talált családi tűzhelyet, a hol sem templom sem lelkész nincs. Ezekről azonban régen is és ma is lehet és kell gondoskodni, az Ur Jézus ígérete ott is beteljesülhet, a hol nincs jelen a lelkész. — “A HOL KETTEN, VAGY HÁRMAN ÖSSZEGYŰLTÖK AZ ÉN NEVEMBEN, OTT VAGYOK TI KöZTETEK.” Ha tehát nem lehet jelen a szolga, ott van az Ur bizonnyal. Ilyen helyeken az imádkozó nők jöttek össze. Énekeltek zsoltárokat, olvasták a Szikszai féle keresztyén tanításokat — imádságokat, letörölték a kicsordult örömkönnyeket, vig kedvvel és nagy örömmel kiki ment az ő utján. Nagyanyánk igy beszélte ezeket el. így is volt. Hogy állunk ma, itt az idegenben szétszóródott magyar kálvinista édes anyák hasonnemű ügyével? Ti tudjátok magatok is, melegszívű édes anyák, hogy ennek a fent említett intézménynek még akkor is fel kellene támadni, ha megholt volna, akkor is elő kellene kerülni, ha elveszett volna: mert ettől függ a serdűlő és már felnevekedett leányoknak sorsa is, a kik még ma ezekről fogalommal sem bírnak ugyan, de holnap már anyákká lehetnek. Mi lesz akkor, ha a magyar kálvinista nők az igaz Isten imádásán kivűl mindenre képesek lennének ? Oh, nem, ez nem lehet. Jertek el hát a szeredán estveli haragszó hívására és beszéljük meg e dolgot alaposan és állítsuk vissza a ledűlt piramisokat. “Csak annyit élűnk, a mennyit abból Istennek dicsőítésére fordítunk, azonkívül való időnk nem érdemli, hogy életnek tartassék!” Kovács Andor, leechburgi ref. lelkész.
