Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-10-27 / 43. szám

14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. A PITTSBURG SYNOD GYŰLÉSE. A Pittsb. Egyházkerület, melyhek fenn­hatósága alá ez idő szerint két magyar e. m. énk, u. m. a régi és a nyugati e. m. •tartoznak, — a múlt héten Oct. 15-én kez­dette el és a folytatolagos napokon tar­totta Greensburgban őszi nagy gyűlését, melyen mintegy 150 lelkészi és világi kép­viselő vett részt. Kellemes benyomást tett mindenkire, hogy magyar lelkészeink köz- zül is többen jöttek el a gyűlésre és annak tárgyalásait több napon által élénk fi­gyelemmel kisérték. A gyűlés lefolyásáról lapunk egyik jeles tollú főmunkatársa ál­tal részletes tudósítást is fogunk hozni a jövő heti sz. ban. Itt csupán anyit emlí­tünk még meg, hogy a magyar elkészek közzül Nt. Id. Kalassay, Horváth, Me- legh, Urbán, Vasváry, Borsos és Bakay voltak jelen a gyűlésen. AMERIKAI MAGYAR SEGÉLYZŐ SZÖVETSÉG. A Szöv. tisztikára Dezső Jánis elnö­klete alatt havi gyűlést tartott oct. 8-án, melyen elintézték az összes folyó ügye­ket Walkó János titkár és Koletár József pénztárnok gondosan összeállított havi jelentésben tárták fel a szövetkezet mai állapotának megnyugtató és örvendetes képét. Szept. hóban bevétel volt az Aug. ma­radvánnyal együtt 46,528.77, kiadás pedig 22,631.52. így maradt 23,897.25. A Szept. ben felvett 51 uj taggal a Szöv. taglét­száma: 8245. Szept.-ben 15 tag halálozott el. Az Ifj. o ban: 1630 a létszám. A két tagság együtt véve. 9840; — vagyis majdnem tízezerre megy. A fennti adatok fényes bizonyságát szolgáltatják a Szöv. iránt megerősödött bizalomnak és annak is, hogy a Szöv. meg is érdemli e bizalmat minden tekintetben. -----o—o---­Debrecenből jelentik: A református kollégium kötelékébe tar­tozó tanintézetek szeptember 12-én meg­tartott tanév nyitó ünnepségén Baltazár Dezső református püspök beszédet tar­tott, melyben többek között megemléke­zett református tanintézetek súlyos anya­gi helyzetéről s kijelentette, hogy hama­rosan ismét kiutazik Amerikába s az ot­tani magyarok között gyűjteni fog a kol­légium céljaira. A debreceni orvosegyetem felavatása. Szeptember 23-án, avatták fel ünne­pélyes keretek között a Tisza István kir. magyar tudományegyetem nagyerdei kli­nika-telepét. Az avatás alkalmával Tóth Kálmán kultuszminiszteri állatitkárt, ki­nek nagy érdemei vannak a klinika léte­sítése körül, tiszteletbeli doktorrá avatták. A SZENVEDŐ MAGYAR GYERMEKEKÉRT. Egy amerikai születésű és neveltetésü, — de nemes jó szivének érzésében szen­vedő Hazánk ügyének minden érdekével egybeforradt, fennkölt gondolkodású nő, Gróf Széchényi László washingtoni nagy követünk áldott lelkű neje, Vanderbilt Gladys, a magyarországi szenvedők, nyo­morának enyhítésére, főként a pusztulás­ra Ítélt ártatlan gyermekek megmentésé­re nagyszabású jótékonysági akcziot in­dított, melyhez ő maga járult első sorban tízezer dollárnyi hatalmas összeggel. A nemes szivü grófnő méltán kéri ez irgalmassági segítő akcziohoz az ameri­kai magyarság és az egész amerikai tár­sadalom hozzájárulását. JJól eső érzéssel jegyezzük itt fel, hogy a hatalmas Ver- hovay Seg. Egyesület 500 dolláros hozzá­járulással öi'ökitette meg e segítő moz­galomban az Egyesület nevét. A Felhiváfst egész terjedelmében aláb­biakban közöljük;— SZÉCHÉNYI LÁSZLÓNÉ GYER­MEKSEGÉLYAKCIÓJA, NEWPORT, R. I. October 6, 1923. Kedves Honfittársaim! Majd egy éve már, hogy Magyar- országon jártam és igy bizonyos vagyok benne, hogy az ottani nyo­morról legalább is annyit tudnak mint én, úgy hogy nem szükséges azt részleteznem. Abból, amit eddig tettek, tudom, hogy készséggel se­gítenek, de azt is tudom, hogy minél tovább vagyunk itt és távol azok­tól, akik nyomorúságban vannak, annál kevesebbet gondolunk rájuk. Éhség és fázás szomorú részleteit közli egy levél, amelyben arról van szó, hogy a hús kilója 14,000 és egy pár harisnya 25,000 korona. Elször- nyedünk és megfogadjuk, hogy se­gíteni fogunk. Mikor a nyomor ilyen levelekből vagy egy éppen vissza­térőnek szavaiból tudomásunkra jut, mély hatással van ránk, mely azon­ban elmosódik, hogy helyet adjon a mi derűsebb itteni életünk minden­napi gondjainak, küzdelmeinek vagy talán kedvteléseinek. Ragadjuk meg a pillanatot, mikor tudatában va­gyunk az odaátlevök szenvedéseinek és mikor együtt érezünk velük, mu­tassuk ki rokonszenvünket! A gyermekek ezrei napról-napra a legkétségbeejtöbb módon szenved­nek szükséget és a három magyar- országi legnagyobb segélyzö egyesü­let kénytelen elutasítani őket pénz hiányában. A Vörös Kereszt, a Gyermekvédő Liga és a Stefánia Egylet odajutot­tak, hogy be kell szüntetniük a mun­kát teljesen. Megengedhetjük mi ezt? Az amerikaiak már annyit ad­tak minden egyes országnak, hogy az ember alig meri kérni őket több segítségért. Esetleg azt mondja erre valaki “Hát mi magyarok nem ad­tunk szintén?” De igen, nekem tudomásom van rendkívüli bőkezűségükről és ez az ok, amiért újból kérek, még pedig ez alkalommal csak egy kis összeget. Ha mindenki ad egy dollárt és megkér minden egyes másik ma­gyart, akit ismer — tegyük fel, 5 másikat, — hogy adjon egy dollárt és utánajár, hogy az azt át is adja: gondolják csak meg, micsoda kará­csonyi ajándék is lesz ebből. Kezeskedem arról és a sajátomból teszem lehetővé, hogy minden dollár és minden cent, amit nevemre be- küldenek, levonás nélkül eljusson a felsorolt három segélyegylet egyiké­hez. Dollárjaikat küldjék erre a címre: Countess Gladys Széchényi Hungarian’ Charity Fund Riggs National Bank Washington, D. C. Széchenyi Gladys. LEGÚJABB CONFIRMÁCZIOI HITERŐSITŐ EMLÉKKÖNYV. Készítette Bogdán Gyula. Tartalom: Emlékeztetés a fogadástétel megtartásá­ra, — Hiszek Jézusban. Hiszek Sz‘ Lélek­ben. Nehány komoly szó. Szentirati sze­melvények. Ima úrvacsora vétele előtt és után. A valóban tartalmas és értékes összeál­lítású, 40 lapra terjedő csinosan kiállított confirmáczioi emlékkönyv ára csupán 10c. Forgács; — Lelki próba, — papir- kötés 25c. Ugyanez díszes selyemkötésben 90c. Dr. Erdős Károly; — Az én vallásom, — keménykötés, mellény zsebbe elhelyez­hető kis könyvecske. 10c. REF. EGYESÜLETI OSZTÁLY KALAUZ. 1 Bridgeport, Conn, jegyző Baratt lit­ván 282 Bostwick ave. 2 Cleveland, O. Jegyző: Bazsó András 2773 E. 79th str. 3 Fairport, O. Jegyző: Nt. Krivulka Ká­roly 607 Plum str. 4 Sydney, N. S: Canada, osztály, Jegyzői Keller József 40 Lingen Road. 5. Hazleton, Pa. Jegyző Györffy Lajos, Audenried, Pa. 6 Homestead, Pa. jegyző: Valyik György, 60 McFarron ave., Squirrel Hill Station, Pittsburgh, Pa. 8 Johnstown, Pa. jegyző Pataky Jáno« 310% Broad str. 10 Mount Carmel, Pa. Jegyző: Posztot István, 431 North Market st. 11 New Castle, Pa. Jegyzőt György lit­ván 104 Gardner Ave. 12 New York. N. Y. Jegyző: Demeiter Gun táv, 434 East 6th st. 13 Passaic, N. J. Jegyző: özv. Németh Pálné 156 Third str 14 Perth Amboy, N. J. Jegyző: Kia Má­ria, 660 Cortland st. 15 Pittsburgh, Pa. Jegyző; Ando István 60 Frayne str.

Next

/
Thumbnails
Contents