Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-27 / 43. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 r? Református lelkészeink helyzete Canadában. A Reformátusok Lapja számára Irta: Nt. Kovács János békevári ref: leik. Több oldalról halljuk, hogy mihelyt a körülmények megengedik, több magyar ref. theológust vagy lelkészt hozatnak az ó-hazából vagy Amerikából Canadába. Az ügy intézője Rev. Dr. Colin G. Young, kire az idegen bevándorlók közötti misz- siók (kivéve a. francziát,) vezetését a prezsbitériánus egyház bízta. Magyarokról lévén szó, a kérdésben levő dolgot senki sem ismeri annyira mint e sorok Írója, ki az összes, bármilyen vallásu magyar papok közt a legrégib lelkész Canadában. Kevéssel az első telepes magyarok után érkezve meg, átélte ő mindazokat a küzdelmeket, mikről mint az úttörők munkájáról, könyveket fog majd írni az utókor. Wakaw még akkor a bölcsőjében ringott. Otthon már megerősödött ifjú volt, Békevár akkor hurczolkodott ki Whitewoodról, a canadai magyar telepedés apai házából s Eszter- házy már 13 tojást olvasott egy tucczat- ~ba, ha netalán 1 eltörne, akkor is njlalg legyen a dozon. A többi magyar helyek még le sem verték egészen magukról az • ó-hazai port, részben még azután 'alakultak meg. A Canadában megfordult ref. lelkészek és missionáriusok nevei a következők: Kovács János (elhalt), Csekes Béla (eltávozott), Kovácsy Kálmán (eltávozott), Kováchy Lajos Ernő (elhalt), Fejér Károly (eltávozott) Kovács János (ma is itt van), Pásztoky Vilmos (eltávozott) és dr. Hoffman Ferencz (ma is itt van.) Mintegy 10 esztendeig egyetlen egy ref. lelkész volt Canadában t. i. a béke- váriak népszerű, lelkésze Nt. Kovács János úr. Ez az időszak természetesen a háború idejére valamint az azt követő időre esik, •amikor érthetőleg Canada figyelme más irányban volt lekötve. Lassan azonban sikerült az ország érdeklődését a bevándorlókról való gondoskodás nemzeti fontosságú kérdésére ismét ráterelni. Ennek az eredménye a mostani mozgalom, melynek czélja az itteni reformátusokat magyar lelkészekkel újra ellátni. Mielőtt a missió ezt megtenné és a múlt tanulságain okulna, e sorok írójának czélja feltárni az esetleges vállalkozók számára a" helyzetet úgy, amint az van, és ahogy ő azt 16 éves tapasztalatból megismerte. Az, hogy valaki canadai papságra határozza el magát, tényleg nagy vállalkozás, és igazán Krisztusi önfeláldozásra vall. Máskülönben azt mondanám, hogy ide fiatal magános vagy családos lelkészek ne jöjjenek, mert a csüggedés, szenvedések és bizonytalanság sziklaszirtjeit mindenféle hit nem volna képes kiállani. De miután tudom, hogy kivált fiatal emberek közt s a mai megpróbáltatásokkal járó világban akadnak lelkészek, kik készülnek Canadába jönni, — azért megkísérlem leimi ( mint fentebb jeleztem) az itteni helyzetet. Hadd tegyek némi összehasonlítást a baptislfi egyházzal. Nekik is kevés számmal vannak a híveik, mint nekünk, sőt sokkal kevesebben vannak. Mégis az ő esetükben könnyebb a megoldás. Az ő híveik buzgóbban s mondhatni rettegtetve adakoznak, mert máskép kicsapják őket. Az ő missiójuk semmiféle áldozatot nem sajnál csakhogy az egyházuk terjedjen. Az ő papjaik közönséges iskolázatlan emberek. Ezzel szemben a ref. papok befektetett szelemi tőkéje igen magas. Sok, költséges és törődéssel járó iskolát kell végezniük mire rájuk adják a palástot. Műveltségük a legműveltebb osztályok műveltségével egyenlő. Sokszor első rendű vagy éppen irodalmi Írók. Tudósok. Vezérek. Honfiak. Humánizmus zászló vivői. Reformtorok. Stb. Ez olyan dolog, mint mikor én szegény ember vagyok s egy drága bundát akarok venni, de nem megfizetni az árát és nem is tudom hova tenni, ahol meg ne ázna vagy egyébb kár ne esne benne. A canadaiak nincsenek abban a helyzetben, hogy nekik olyan ref. lelkészeik legyenek, mint amilyeneket az ő-hazából ismerünk s akikben a ref. egyház történeti tradíciói fentartas- sanák. Pedig ilyenekre vágyik a canadai nép is s hiába van kevés számmal s mint egyház hiába szegény, — azért azokat, kik ha lehetséges, ha nem lehetséges a ref. egyház tradícióit nem tudják fentar- tani: megítélik. Azzal nem gondolnak, hogy ennek részben ők maguk részben pedig az ő helyzetük és a viszonyaik az okai. Lelkészlakok Canadában nincsenek s amennyiben vannak, azok hiányosak 's nyomorúságosak és újabbak építésére valamint e tekintetben bárminemű változásra nincs is kilátás. A canadai lelkészekről a múltban el lehetett mondani, hogy a rókáknak barlangjuk vagyon s az égi madaraknak fészkük, de az tjr szolgáinak nincsen, holott fejőket lehajtaniok! A gyengének igy természetesen segítségére ment a missió s most is a missió kezdeményezéséből és teljes felelősségéből kifolyólag jönnek, ha jönnek ide magyar Sión őrei. Ebből a két forrásból kell összejömi a fizetésnek s mindennek, mi egy papi család eltartása — s jövőjéhez szükséges. A dolog azonban úgy áll, mint mikor 2 fencz drótat akarok összekötni s sehogy- se akar egymáshoz érni. Huzom előbb ezt a végit, azután amásik végit s huzom egyszerre inindakettőt, de csak nem akar összeérni. A missió sarkalja a népet, hogy fizessen, a nép ráhagyja a missióra, hogy fizesse s a 2 vég bizony néha nem akar összeérni, sőt kisiklik a reszkető kezekből. Egy párszor már beigazolódott, hogy a canadai lelkész is megör egszik s hogy gyermekei vannak, kikről szeretne Isten után mint szülő gondoskodni. Ilyenkor, lehet gondolni, hogy mi a vég ?! A magyar iskolázott ember itt semmihez nem kezdhet. Méltatlanság, szenvedés és megaláztatás az osztályrésze. Iránta senki sem érez, felelősséget. Isten a pártfogója. Siratja Hazáját, siratja Egyházát, de azt senki nem érti, nem hallja. Krisztus az egyedüli meghallgatója. A legtragikusabb emberi sírba száll alá! Nem talál kárpótlást és vigasztalást a saját népénél sem, mert — csodálatos — a magyar nép! bár szivében őrzi, de a valóságban és a tettek terén hamar el tudja felejteni az övéit, valamint a nemzeti, faji és vallási múltját. Ez persze a fájdalomnak a legélesebb tőre egy nemes érzésű és hazafias lelkészre nézve. Minden magyar lelkész egy-egy nagynevű angol egyházfő lelkesítése folytán jött Canadába. Egy részük a nemzeti nagyságszámba menő dr. Robertson alatt, más részük a szintén Canada szerte ismert emlékű Dr. Cava- nichael alatt jött Canadába, mig jelenleg dr. Young tör előre a nagyok ösvényén, — magának nevet, s a reá bizott dolgoknak előmenetelt munkálva. A baj reánk nézve az, hogy az angol egyház de- mdcráticus lévén, ellentétben, az ó-hazai történelmi és institutionális egyházzal, sokszor megváltozik, mégpedig emberek szerint és fenekétől fogva a tetejéig. Amit dr. A. csinál, azt dr. B. másként csinálja s dr. C. ismét máskép! S bizony e sokféle csinálasban szerepel a személy és a név. Az individualisztikus angol nem törődik mással, hanem úgy cselekszik, ahogy ő legjobbnak gondolja, s a szintén individualisztikus kartársak ehhez lévén szokva, beleegyeznek. Múlt, érdem, tisztesség vagy becsület vagy plane rideg történeti tények itt nem motoszkálnak senkinek a fejében. A demagóia törvénye és ismeretes szerepe uralja a helyzetet, persze finomabb és jobb értelemben. Ez azt jelenti, hogy egy ref. lelkész, ki ma Canadába jő, nem tudhatja, hogy mi lesz belőle 10 év múlva éppen úgy mint az nem tudhatja, hogy mi lesz ő vele, aki idehozatja? Az ellenkeznék az angol de- mocrácia s a democraticus, angol egyház valamint a haladás egész szellemével, hogy megtudja. A közös felelősség érzetet az egyházban a külmissionáricsok iránt tapasztaltam de az ideháza levők tekintetében rosszabbul és másképpen áll a helyzet. Az üzleti mint az egyházi életben a fő a reklám, a hirdetés. Évi jelentések, statisztikák jelennek meg. Hangzatos szavak, honmentő kijelentések. Hivatkozás a nem zeti becsületre, érdekre, jövőre, nagyságra! Mennyi pásztor nélkül való elszéle- dett juh van,
