Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-27 / 4. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. McKeesport, pa. McKeesport-Duquesne-Monongahela. Lelkész: Nt. Melegh Gyula. Évi közgyűlésünket az elmúlt vasárnapon folytattuk, amikor is a lelkészi jelentés meghallgatása és annak tárgyalása került sorra, az egyháztanács kisebb javaslataival együtt. Ezek közt szerepelt az is, hogy a költségvetésbe a lancasteri diákok támogatására évi 50 dollár vétessék föl. A közgyűlés elfogadta azzal a hozzátétellel, hogy ezt a megajánlást becsületes lélekkel igyekszik teljesíteni mindaddig, amig azt az ereje megengedi. De fent tartja magának azt a jogot, hogy szükség esetén ezt az ajánlatot visszavonja. Isten segedelmével reméljük, hogy erre sohasem fog sor kerülni. A múlt vasárnap történt meg az uj tisztikar eskütétele, amikor is az elöljáróság nevében Révész Elek gondnok szép szavakban köszönte meg a választást és ígérte a leghívebb munkálkodást. A gyülekezet részéről cs. Farkas Károly válaszolt szépen sikerült, tartalmas beszéddel, Ígérve mindnyájunk nevében a legteljesebb támogatást. A gyűlés a jövő vasárnapon tovább folyik. A még hátralevő tárgy: a szervezeti szabályzat. Ifjúsági Körünk. Február 10-én az A. O. H. hallban álarczos bált rendez, és pedig a Nőegylet támogatásával. Nőegyletünk viszont Márcziusban Petőfi estélyt rendez a gyülésteremben, az Ifjúsági Kör támogatásával. A testvéries együttmunkálkodás igy fog teremni áldott gyümölcsöket. MONONGAHELA, PA. A tisztujitás eredménye. A monongahe- lai egyházban Január 14-én volt megtartva az évi tisztújító közgyűlés. Ennek a gyűlésnek érdekességet adott az a körülmény, hogy a lelkész nem lehetett jelen és igy az egész gyűlés Bodnár József gondnok elnöklete alatt folyt le. Tudjuk, hogy ez eddigelé nem lett volna lehetséges, mert egyházi gyűlést lelkész nélkül tartani nem lehetett, mert az nem volt törvényes. A Reformed Church egyházalkotmánya szerint azonban, ha a lelkész akadályozva van, vagy nem akarna megtartani egy gyűlést: a gyülekezet bármely választott egyénnek a vezetésével törvényes és jogerős gyűlést tarthat. Ez is ékesen mutatja azt, hogy menynyíj valósággal bimak azok a mesék, amelyeket a lelkiismeretlen bujtogatók a gyülekezet “szabadságának” eladásáról koholtak. A választás eredményeként gondnok lett if j. Muntyán Sándor, pénztámok Nagy István, egyházfi Pócs András, presbiterek id. Muntyán Sándor, Azari András, Bodnár József, Lénárt Károly, Lénárt Áron, Lukács István, ELramaról Nagy András, Kelemen János. Az Isten áldása nyugodjék meg az uj, de kipróbált erejű vezérembereken, akiknek legnagyobb része az elmúlt évben is helyet foglalt az egyháztanácsban. Keresztelő. E hó 21-én kereszteltük meg Karikás Géza és neje Trefszker Regina testvéreink fiú gyermekét. Géza-János névre. Keresztszülők voltak Jáger János és neje Ilucz Juliánná mckeesporti lakosok. SPRINGDALE, PA. Lelkész: Nt. Kiss Endre. Ránk jövő vasárnap az az Január 28 án a délelőtti Isteni tisztelet végeztével egyházi közgyűlés fog tartatni, melynek tárgya az egyház elöljáróinak megválasztása az 1923 ik évre, kéretnek azért a egy ház tagjai, hogy e gyűlésen teljes számmal megjelenni szíveskedjenek. Felhívom a szülők figyelmét, hogy gyerekeiket szombat délölőtt és délután az évközi magyar iskolába küldeni szíveskedjenek. És vasárnap délután 2 órára pedig a vasárnapi iskolába. A felnőtt fiatatlok figyelmébe ajánlom, hogy a kik az angol nyelvet óhajtják tanulni, kik az angol Írást és olvasást szeretnék elsajátítani e szándékukat jelentsék be az egyház lelkészénél, ki angol esti iskolát fog tartani az iskola helyiségben. LANCASTERI HÍREK. Második félév. A theológiai szeminárium második féléve január 3-án vette kezdetét, a College második féléve pedig a január végi félévi vizsgák után február 5-ikén kezdődik. A magyar tanár folytatólagosan adja elő a theológiai szemináriumban a magyar protestáns egyháztörténelmet, a kollégiumban és akadémián a magyar nemzet oknyomozó történelmét, a magyar irodalom és művelődés történelmét, a magyar irodalom müveinek szemel- vényes ismertetését, a magyar nyelvtant és Magyarország földrajzát. A Magyar Alap intéző bizottsága január 12-ikén fontos gyűlést tartott, melyen főként a magyar diákok segélyezésének ügyét intézték el. A kollégiumban most a legnevezetesebb esemény annak a gyűjtésnek a lefolytatása, melylyel a főiskola Lancaster város lakóit kéri az iskola bővítésére vonatkozó tervek kivitelében. Nagyobbitják a sportpályát és hozzáfognak a bentlaká- si épületek egész rendszerének kiépítéséhez. Az iskola fejlesztését diákjainak mindig növekvő száma teszi szükségessé. Az első magyar diák kitüntetése. Valóban a legszebb kezdettel indul a magyar felsőbb nevelés munkája Lan- casterben. Az első magyar diákot az első amerikai magyar református egyház viszi el lelkészének, mindjárt félévvel a lancasteri magyar munka megkezdése után. Nagy kitüntetés ez és egyúttal biztos bátorítás a jövendőre nézve, örömmel adunk hát hirt róla, hogy dr. Herczegh Józsefet a clevelandi első egyház lelkészének kiáltotta ki. Hosszú és keserű küzdelmek előzték meg ezt a választást, minek viszontagságai súlyos károkat okoztak az egyházközségnek. Mikor azonban dr. Her- czeghet megismerték az első egyház tagjai a karácsonyi légáció alkalmával: a helyzet azonnal kitisztult és ennek a kiváló egyéniségnek megválasztása csaknem egyhangúlag történt. Legyen az uj lelkésznek gyülekezetével való együttműködése is ilyen egyhangú és hozzon áldást munkája legnagyobb egyházunk jövendőjére! A lancasteri magyar diákok ez utón is szerencsét kívánnak neki és egyházának! (Mi is. Szerk.) A magyar diákok szaporodása. Az uj félév megkétszerezi a magyar diákok számát Lancasterben. A kollégiumba öt, az akdémiára egy uj diák érkezését jelezték e hónap végére, a szemináriumba pedig az őszi félévre már is kiváló egyéniségek jelentkeznek. Lassan — nem is olyan lassan — kiépül a lancasteri kis magyar kolónia. A jövő héten Quarryvillebe megy ki a diákcsapat, a magyar tanárral együtt, hangverseny tartására. Hogy pedig az amerikai magyar intézmények támogatására csakugyan komolyan készülnek: ennek az is bizonysága, hogy most van alakulóban közöttük az Amerikai Magyar Református Egyesület lancasteri osztálya. Valóban kívánatos is, hogy amerikai magyar református közéletünknek e jövendő vezérei minél hamarabb tagjává legyenek ennek a hatalmas testületnek, mely amerikai magyar reformátusságunknak méltó büszkesége. Követésre méltó szép példaadás. Borsos István szervező-lelkész elolvasta a magyar tanár beszámolóját decemberi körútjáról. Nem várta, hogy neki is levelet Írjon, hozzá is elmenjen, őt is kérje. Saját kezdeményezéséből előterjesztette a Magyar Alap ügyét a uniontowni egyház- község közgyűlésén, és e derék egyházközség évi 25.00 dollár hozzájárulást szavazott meg, társegyháza a morgantowni egyház pedig nyári tanítót kért a lancasteri diákok közül. Bár mindegyik lelkész ilyen magyar és ilyen keresztyén volna! Áldja meg az Isten! Lelkésztestvéreimhez. Szeretettel értesítem lelkésztestvéreimet, hogy lancasteri főiskolánk magyar növendékeinek nagyobb részét már is elhelyeztem különböző egyházközségek nyári iskoláiba tanítóul. Még mindig van egy pár növendékünk. Nagyon kérem azokat a lelkész-testvéreket, a kiknek a nyáron tanítóra lesz szükségük, hogy ne késsenek erről engem lehetőleg azonnal értesíteni, hogy igy a helyi igényekre is tekintettel lehessek az ilynemű kérések teljesítésénél. Tudatom továbbá azt is, hogy a húsvéti ünnepekre is van még légátusjelöltünk. A melyik egyháznak tehát ünnepkövetre van» szüksége husvétra: erre vonatkozó igényét is szíveskedjék nálam minél hamarabb bejelenteni. Postacímem 914 Columbia Avenue, Lancaster, Pa. Tóth Sándor tanár.