Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-11 / 32. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. három éves fiúcska is csendesen viselte magát, mintha templomba volna. Én is felállottam velük együtt tisztesség tudásból, de a lábaim reszkedtek a belső felindulástól. Keveset ettem, bár a házigazda állandóan kinálgatott. Mikor vége volt az ebédnek ép olyan tiszteletetparancsolóan fel állottak, mint előbb, a családfő elmondta az asztal u- táni áldást s aztán mindenki ment a maga dolgára. Csendesen s magamba mélyedve egy sarokba ültem. A kis fiú hozzám jött, mellém állt, térdemre támaszkodott s kedves nyájasággal igy szólt: “mesélj nekem valamit a Jézusról!” Zavaromban mesélni kezdtem neki bárányról, farkasról, törpékről, óriások ról, mert bizony Jézusról nem sokat tudtam. De a kis fiú állhatosan azt követelte, hogy a Megváltóról meséljek neki. Végre meg kellett vallanom neki, hogy én nem sokat tudok a Jézusról. “Te ilyen nagy vagy és nem tudsz a Megváltóról?!.... akkor te sem jutsz a menyországba!”.... mondta a gyermek. Persze a menyországgal nem sokat törődtem addig, de mégis kínos volt egy gyermek szájából hallanom az Ítéletemet. Elmentem a faluba, felkerestem baj társaimat, de nem leltem nyugalmat sehol. Elérkezett a vacsora ideje. Elhatároztam, hogy csak akkor megyek haza, ha a házigazdámék már megvacsoráltak. Végre nyolc óra tájban haza tértem. A háziak már régen elköltötték a vacsorát, de eltették a részemet. Evéshez láttam. Ekkor hozzám jött a kis fiú, aki már ágyba készült, komolyan rám nézett s igy szólt: “Előbb imádkozz és azután egyél!” Ez egy újabb, még keményebb ütés volt. Nem tudtam imádkozni s a kis fiú összetette a kezét és imádkozott helyettem: “Jövel Jézus légy vendégünk, áldj meg minket s áldd meg amit adtál nékünk! Ámen. így imádkozz!”, seólt a gyermek és aludni tért. A falat majd a torkomon akadt. Lefekvés előtt újra összegyűlt a ház népe és esti áhítatot tartott. Előbb énekeltek, azután a Bibliából olvasott a gazda s végül imádkoztak bűneik bocsáná- táért, szeretteikért, az Isten oltalmáért az éjszakában. Én egészen beleszédültem. Elszégyeltem magam, hogy szemeimet sem mertem felemelni és mégis olyan jól éreztem magam. Jó éjszakát kívánva egymásnak aludni mentünk. Szobámba érve az ágyra borulva igy imádkoztam: “Isten! e háznak Istene! légy az én Istenem is!” Döntő volt rám nézve a legközelebbi vasárnap, mikor mindenki templomba ment, kivéve egyet, akinek a házra kellett vigyázni. Olyan istentiszteletben volt részein a mit sohasem fogok elfelejteni. Ettől kezdve meg is változtam és most szeretem is a Megváltómat teljes szivemből, tudom is, hogy az ő érdeméből ott leszek, a hol ő van és meglátom ő az ő dicsőségében! Eddig tart a katona elbeszélése. Most még ezt kérdem tőled Kedves Olvasóm: ha ez a katona éppen a te házadba került volna megtalálta volna e nálatok a Megváltót?! Gyertyatartóban áll e a világosságtok, vagy véka alá rejtettétek e? *******-****************#*#*****-X-*tt***tf****** A nők az egyházban. Irta: Nt. Azary Jánosné. *************x-****************************** Most, amikor ami magyar egyházaink is fölébredtek annak a tudatára, hogy milyen fontos a nők szerves munkálkodása az egyházi életben, amely eszmével- tudomásunk szerint — úgy a két magyar egyházmegyénk, valamint a közelmúltban Lancasterben tartott lelkészi Konferencia is behatóan foglalkozott: alkalom- szerű lesz talán rövid méltatása annak a nagyszerű Konvenciónak, amelyet az összes amerikai (angol nyelvű) református gyülekezetek női egyletei tartottak két hónappal ezelőtt Daytonban, Ohio államban. Nagyon sok tanulságot meríthetünk mi magyar nők, akik a' Krisztus anyaszentegyházát és népünk jólétét a szivünkön viseljük, — ebből a konvencióból. Mielőtt azonban magát a konvenció lefolyását röviden méltatnánk, hadd mondjuk el röviden a történetét ennek az egyetemes nőegyletnek, amelynek hivatalos neve: “The Woman’s Missionary Society of General Synod of the Reformed Church in U. S. A.” Ugyanis negyven évvel ezelőtt Ohio állam egyik kicsiny falucskájának, Xenia-nak, áldott lelkű, nemes szivű református papnéja Mrs. S. B. Yockey, arra kérte férjét, hogy az akkor ülésező zsinati gyűlésen terjessze be az ő kérvényét, amelyben kérelmezte a zsinatot, hogy hatalmazzák fel őt, Mrs. Yockeyt, arra, hogy alapítson egyházi nőegyleteket az egész országban és tömörítse ezeket egy egységes táborba. S a kérvényt a zsinat teljesítette is. Sok nehéz harcot kellett ennek a “pionier” nőne> megvívnia, amig magasztos eszméjét diadalra tudu. vinni. A saját egyházában is sok nehézséggel kellett megküzdenie és csak nagy nehezen tudta megalapítani a nőegyletet. Mert bizony 40 évvel ezelőtt még sem a nők, sem pedig a férfiak nem látták be, hogy mi haszna is lehetne akárkinek is abból, ha valamely egyházban a nők egyletet alakítanak. Csak nem akarják — úgymond — a nők átvenni az egyház kormányzatát és vezetését!? Minek is az? De a jónak előbb-utóbb győznie kell. És ez a kicsiny kezdet ma már hatalmas egyetemes nőegyletté lett, amely 84,207 tagot számlál munkásainak a sorában. Mily hatalmas tábora a Krisztus anyaszentegyházának! A nőegylet konvencióját minden három évben egyszer tartja meg. Ez a legutóbbi konvenciója, amikor is 40 évi fennállásának a jubileumát is megünnepelte az egylet, a 13-ik volt a többi konvenció sorában. Mintegy 300 delegátus sereglett össze erre a jubiláns konvencióra Daytonba az ország minden részéről, sőt még Kínából és Japánból is voltak jelen küldöttségek. A konvenció az itteni angol nyelvű első ref. templomba... május 14-19, vagyis egy teljes hétig tartott. A meg-
