Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-28 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 16 “Élénk figyelemmel kisérem a harczot, amit oly keményen álltok, különösen az Episoopálisokkal szemben. Hullámai hozzánk is elcsaptak, azonban sikerült kellő időben lokalizálni. Egy pár emberünk vigyázatlansága és félreértése miatt úgy volt beállítva a helyzet, mintha mi is e- piscopális unióval foglalkoznánk. Sikerült azonban kétségtelenül meggyőzni az illetőket, hogy ezzel a gondolattal a hivatalos egyház sohasem foglalkozott, s ahogy én látom a helyzetet, nem is fog soha foglalkozni. Mi az episcopálisoktól elfogadjuk az ÖNZETLEN testvéri támogatásnak erkölcsi segedelmét, melyet az, mint egy másik nagy protestáns egy másik nagy protestáns egyház nekünk a legsulytottabb egyháznak nyújtani képes, történelmi traditiói- hoz híven, DE EGY PERCIG SEM HAGYHATUNK SENKIT SEM KÉSÉGBE AZIRÁNT, HOGY UNIÓ RÓL, MÚLTÚNK ÉS HITÜNK MEGTAGADÁSA NÉLKÜL BESZÉLNI SEM LEHET.” Egyenes beszéd, kommentárt fűzni hozzá nem kell. FŐT. DR. SOUDERS SUPT. UR ÁLLAPOTA. örömmel jelentjük, hogy Főt. Dr. Souders Supt. Ur állapotában lassú bár, de biztos javulás állott be, a mi Isten kegyelme után főleg szeretteinek odaado ápolása és orvosainak kitűnő kezelésének köszönhető. Magyarságunk e legbensőbb barátja áldozata annak a munkának, melyet ő oly feláldozó hűséggel és odaadással végzett húsz esztendő óta mi közöttünk. Supt. Ur még több héten át arra van ugyan kényszerítve, hogy minden munkától tartózkodjon, — s evégből egy üdülő helyre fog, — mint értesültünk, — félre vonulni, mindazonáltal hálát adunk a jó Istennek azért, hogy e derék férfiú e- gészségét visszaállította és életét megtartotta számunkra. —o—o— LAPUNK TANÁCSADÓ GYŰLÉSE Minthogy a Jun. 26-án tartott Adv. Com. gyűlésről maga Mr. So- memdike miss. Superintended irt volt a REFORMÁTUSOK LAPJA részére azonnal a gyűlés után kimerítő tudósítást, — nem láttuk szükségét annak, hogy már egy külön czikkben is elmondjuk ugyanazokat, amiket egész világosan elmondott a Supt. ur az ő általa Írott czikkben. Röviden mégis visszatérünk a gyűlés egyes határozataira azért, hogy teljes bizodalommal megkérjük a Nt. lelkész urakat magunk részéről is arra, hogy a hozott határozatoknak megfelelőleg szíveskedjenek a lehető legjobb segítséget megadni a- hoz, hogy a REFORMÁTUSOK LAP JA az uj beosztás keretei között az eddiginél is hatékonyabban szolgálhassa református egyházi közérdekeinket. A szerkesztő bármilyen közleményt, a mely megüti a mértéket,— szívesen fogad, bármely rovat számára. Az egyes közlemények, értve a czikkeket, predikácziokat stb. egy nyomtatott oldalnál többre ne terjedjenek. Különös örömmel vennénk a Bibliai Körök, — Ifjúsági és Nőegyletek köréből való híreket és lelkesítő közleményeket a bel és kül missio mezejéről. Ezeket a rovatokat csakis úgy tudjuk fenntartani, ha az ezekhez szükséges közleményekkel a Nt. lelkész urak vagy egyházi tudósítók ellátnak bennünket. Az Adv. Com. igyekezett mindenben kielégíteni és honorálni a lancasteri conferenczia kívánalmait s most már magukon a lelkészeken áll, hogy a REFORMÁTUSOK LAPJA tartalmilag és egész összeállításában minél jobban kielégítse a hozzá fűződő várakozásokat. DR. SOUDERS SUPT. UR MEGAJÁNDÉKOZÁSA. A REFORMÁTUSOK LAPJA vetette fel az eszmét és indította meg az akcziot arra nézve, hogy magyar gyülekezeteink ajándékoznák meg Főt. Dr. Souders missioi kerületi Supt. urat húsz éves superintenden- si működésének évfordulója alkalmával egy emlékösszegnek átnyuj- tásával. Az eszmét a Pittsb. vidéki Lelkészikör és a Lancasteri Conferenczia is magáévá tette és ennek e- redményeként Nt. Horváth Sámuel egyh. megyei elnök és Melegh Gyula lelkész ötszáz dollár adományt nyújtottak volt át nem régiben Főt. Dr. Souders Supt. urnák a magyar gyülekezetek hálájaként. Az adományért és megemlékezésért főt Dr. Souders meghatva mondott köszönetét a bizottság tagjainak és e köszönetét lapunkban is kifejezésre juttatta. KÉRELEM A NT. LELKÉSZ URAKHOZ. Ki volna oly szives a lelkész urak közzül elvállalni egy vagy két havi vasárnapi iskolai leczkének kidolgozását? A lap annál érdekesebb, minél többen dolgoznak abba a lelkész urak közzül. Különösen a kevésbé elfoglalt lelkész urakat, kik kisebb gyülekezetekben szolgálnak, — szeretnénk buzgóbb munkálkodásra ser kenteni, illetve a lap munkatársaiul megnyerni. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Nt. M. Gy. McKeesport, Pa. A czikk túl hosszú a közlésre. Az Adv. Comm. által eszközölt uj beosztás keretei között lehetetlen helyet adnunk nagyobb, mint legfeljebb másfél oldalas czikkeknek. Egyébként a tárggyal foglalkozik mai sz. ban a Heti Kritika Írója is, s igy azt hisszük, a figyelem rá van irányítva a tárgyra. Mrs. Chas. Dózsa, Indianaharbor, Ind.— Köszönjük az előfizetési megujjitást. Csodálkozunk a lap időnkénti rendetlen kézbesítése felett. Azonnal irtunk az ottani postahivatalnak, a rendetlenség megszüntetése végett. Mi pontosan küldjük a lapot. Reméljük ezután pontosan is fogja kézbesíteni az ottani posta. Küldök mu- tatv. számokat szives szétosztás végett Nagyon örvendenénk ha ismét sikerülne onnan több uj előfizetőt kapnunk az ön ismert buzgó tevékenykedése folytán. Balázs Szakács. Lynch, Ky. Meleg érdeklődő sorait jól eső érzéssel olvastuk. ‘ Köszönjük a beküldött előfizetést. Hisz- , szűk hogy később akad onnan több előfizető is. Kitartó munka meghozza mindég a kívánt jo eredményt. Nt. Bertok B. Gary, Ind. A küldött ősz- szeget a jelzett czélra elkönyveltem. Remélem a nyári iskola bevégeztével jut egy kis idő a lapunkban való munkálkodásra, meg a lap terjesztésére is. Kár a talentumokat elásni, mikor azokat többek épületére lehet használni. Boros István Columbus, O. Köszönet a beküldött uj előfizetésekért. Minden czim- re azonnal megindítottuk a lapot. Jól esik tudnunk, immár szép számmal 'vannak abban a virágzó gyülekezetben is, kik pár- * tolo szeretettel viseltetnek lapunk irányában. Elismeréssel vagyunk az elért szép eredményért az ön irányában. Dr. Raffay S. püipök: Ai Evangélikus egyh. Amerikában .40 Dr. Raffay S. püspök: Útirajzok Ara ári- kából .4« Mészáros: Márcz. 15-ik Emlékbeszéd .10 Petőfi: Kőltői elbeszélés 25 cent. HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 1«1 500—402 Market str. MeKaneport. Pa Moeller Nagy Orgonát 2800 templom részére készült mix gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden orgona, teljes egészében a mi gyárunkban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgálati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért ás mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN, MD.