Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-28 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 afc $ ajK Megfigyelések. ^ ^ # Rovatvezető: Nt. Laky Zsigmond Itt van a nyár. A téli mindennapos skolák ajtajai bezárultak, s helyet- tők megnyíltak a nyári iskolák ajtajai. Majdnem kivétel nélkül minden magyar református egyházban tartanak nyári mindennapos iskolát, a- hol a gyermekek hasznosan tölthetik nyári vakácziójuk egy részét. A kis diákokat majdnem mindenütt nagy diákok tanítják. Megfizethetetlenül értékes munkát végeznek a nyári iskolai tanítók. A gyermekek szülői csak a legritkább esetben méltányolják a jó igyekezetét s az elért sikereket. Ha minden szülő méltányolná a tanítók igyekezetét s az iskolák értékét, nem volnának olyan gyermekek, akik nem járnak a nyári iskolába. Pedig mennyi gyerek nem jár! Gyakran halljuk a panaszt: “rósz szak az amerikai gyerekek”, “Sokkal rosszabbak mint az Óhazában”. Nem akarom vitatni, hogy hol rosz- szabbak a gyerekek, mert az óhazában is van szükség szülői szigorra, ott is jutnak gyerekek a javító intézetbe, viszont az amerikai gyerekek között is nagyon sok példás ma- gaviseletü gyerek van. Annyi azonban bizonyos, hogy nagyon sok rósz fiú nem volna rósz, ha a szülők több gondot fordítanának gyermekeik nevelésére. A gyermek ritkán szokott jobb lenni, mint a környezete. Veszekedő természetű a gyermek, ha a felnőttektől, talán épen a szülőitől tanulja a rósz példát. Megtanul káromkodni, hazudni, stb., ha azt látja a felnőttektől, hogy ők is teszik. Nem megy a gyerek a vasárnapi iskolába, ha nem küldik, nem megy a templomba, ha a szülői sohasem nem járnak. Keres magának szórakozást, foglalatosságot az utcán, nagyon gyakran idősebb, vásott gyermekek társaságában. A gyermeknek nevelés, tanítás, útmutatás kell. Ha nem kapja meg a szülőitől, vagy ha a szü lök nem engedik, vagy nem küldik az egyházi iskolákba, ahol oktathatják a szépre, jóra, nemesre, lehet e csodálkozni azon, ha a legjobb anyag ból való gyermek is vásott lesz. Bizony, nagyon gyakran szeretném kérdezni, amikor hallom hogy milyen rosszak az amerikai gyerekek, hát a szülők milyenek? Milyen példát adnak? Egy szót a templomról a fentiekkel kapcsolatban. “Ha agyon verem ezt a gyereket, akkor sem akar templomba menni” mondta elkeseredett boszusággal egy apa. Magamhoz hívtam a fiút, beszéltem vele. Egyenesen felelt. “Apám se jár, miért menjek én”. Bizony, bizony, sokszor itt a hiba. new brunswicki ref. lelkész. “A bölcseségnek kezdete az Urnák félelme”. A példabeszédek könyvének e kijelentését nehéz volna megcáfolni. Keresztyén szempontból semmi esetre sem lehet. Ha valaki bölcsnek tartja magát, s foöl- csesége szerint ki akar oktatni bennünket vizsgáljuk meg előbb, hogy szándéka ama böleseségiből ered e, amelynek kezdete az Urnák félelme ? Vizsgáljuk meg, hogy az Ur törvényei szerint el e? Ha magán életéből cselekedeteiből azt látjuk, hogy bár ajka szólja a bölcsességet, de szivében nincs az Urnák félelme, — forduljunk eltöle, ne vesztegessük időnket vele. Még ha az angyalok nyelvén szól is, csak zengő érez és pengő cimbalom, azaz lélek nélküli az ő beszéde. Lehet tudós ember, bölcs ember, de nem igazi az ő böl- csesége. Egy óhazai egyházi lap egy régebbi számában megkülömböztetést tesz az iró a Tudós Kálvinista és a Kálvinista Tudós között. Ép igy külömbséget tehetünk a keresztyén tudós és tudós keresztyén között is. Fontos az, hogy melyik szóra tesz- szük a hangsúlyt. Ha a tudósra, veszedelmes vizekre megy hajónk. Sok ember elveszítette tudásának értékét emiatt. Fontos az, hogy a tudós első sorban keresztyén, vagy kálvinista legyen, s csak másodsorban tudós. Az utóbbi időkben sok egyházi vitatkozásra hívták fel a keresztyén egyházakhoz tartozók figyelmét. A- kinek kedve és ideje van, magyar nyelven is olvashat egyházi vitatkozást, mely vitatkozás majdnem minden esetben egyoldalú és sok tekintetben inkább szőrszálhasogatás, mint vitatkozás. Okulni, tanulni e- zekből a vitatkozásokból senki nem tud. Komoly ember, mély tudományosság nélkül is megállapíthatja, hogy nem az Isten félelme annak a bölcseségnek a kezdete, mely e tudós (vagy tudálékos) Íróknak kezébe adta a tollat. Ránk, magyaroki’a szomorú emlékű W. exelnök, egy Ízben azt a kijelentést tette, hogy lehetetlen az átlagos hallgató közönség tudatlanságát túlbecsülni, (it is impossible to overestimate the ignorance of the average crowd) Ha nem is nevezem meg az illetőt vagy illetőket, akik a mi református egyházi közéletünkben annyi arroganciával adják a tudóst, az igazit, a hamisítatlant, a felülmulhatatlant, ránk azt a benyomást teszik, hogy W. exelnök hűséges tanítványai. Elképzelik, hogy a- kármit imák, akármit mondanak, olvasóik vagy hallgatóik minden gondolkozás nélkül elfogadják. Nincsenek egyedül a világtörténelemben. Voltak előttük is olyanok, akik félreismerték embertársaikat. Ezekről mondotta Lincoln, az áldott emlékű elnök: “Némelyeket mindig bolondá lehet tenni, Mindenkit egy kis ideig, de MINDENKIT MINDIG bolonddá tenni nem lehet” (You can fool some of the people all the time, all the people some of the time, but you can not fool all the people all the time.) Igy van ez a mi jó magyar kálvinista magyarjainkkal is. Mindig, valamennyit félrevezetni nem lehet. A magyar ember bízik felebarátjában, de ha tudatára jön annak, hogy jóindulatú bizalmával visszaéltek, elfordul attól, akiben csalódott. A napokban kaptam meg a “Reformáció” ez évben megjelent számait. A Márciusi számban a főszerkesztője röviden foglalkozik az A- merikai Magyar Episcopálisokkal. Csak röviden, daczára annak, hogy vele oly hoszasan és kíméletlenül foglalkozott a M. E. lap. Bár nem hosszú a czikk, csak egy egy kis idézettel ismertetem. íme nehány: “Dr. Nánássy czikkének hangja ellen nem lehet kifogásom. Amint elolvastam cikkeit azt mondtam magamban: Csakhogy elérkezett az i- dő, amikor a szenvedélyek hullámai lecsendesültek, most már lehet nyugodtan és épületesen tárgyalni. Mikor azonban ugyanazon lap másik oldalát olvastam, vagy éppen Sebestyén Endre czikkeit, sajnálattal kellett megállapítanom, hogy bizony én ezekre a cikkekre nem válaszolhatok, ilyen vitatkozókkal össze nem állhatok. A Sámbár Mátyások kora lejárt. Ne kívánja tőlem senki, hogy olyanokkal vitázzam, akik azt gondolják, hogy úgy lehet félreértéseket eloszlatni, s úgy lehet valaminek az igazságát bebizonyítani és kimutatni, ha az ellenkező véleményen levő fejéhez minél nagyobb gorombaságokat vagdosunk, minél hangosabban kiabálunk, minél élesebb bicskát mártogatunk a mások meg győ- ződéseibe és minél általánosabb kiszólásokkal igyekezünk elvonni a figyelmet a témáról.” “Dr. Nánássynak különben nyu- godtabb hangon irt közleményére jellemző, hogy a “Lelkipróba” dogmatikai álláspontját hibásnak tart- * ja, holott e könyvecskében ezt az álláspontot egyszerűen a HEIDEL- BERGI KÁTÉ kérdéseinek és feleleteinek idézésével intéztük el.” Forgács Gyula Nt. Szerkesztő ur nem foglalkozik hoszasan azokkal a czikekkel, melyek hosszú lére eresztve vele foglalkoznak. Nem akarja untatni az olvasókat. Mi sem akarjuk. Rábízzuk M. E. laptársunkra, folytassa tovább is ő az untatást. Az Amerikai magyar református-
