Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-28 / 30. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA gyog az arcán, hat az idegrendszerében s a külső világban is le lehet mérni. Betegek, megbomlott idegrend- szerü emberek kezdenek egyensúlyba jönni, megrögzött alkoholisták, akiknek az életéért már az orvos sem adna két fillért, kezdenek megint emberek lenni, kigyógyulni. A Krisztushoz tért ember öröme nagy és határtalan az Úrral való boldog találkozáskor. De soha alább nem hagy, sőt minden nappal teljesébb és boldogabb lesz, mint mikor a templom csendes félhomályában az orgona halkan szólni kezd. Mintha angyalkezek suhannának rajta végig, először szelíd és édes dallamok zendülnek felénk. Először csak egy enyhe változat zeng. Aztán egymásután megszólalnak az összes sípok s végül a hatalmas, a felséges dallamoktól reszketni látszik még a boltozat is. A keresztyén ember öröme igazi, teljes öröm. A keresztyenség poharában nincs üröm egy csepp sem. Oh boldog, ezerszer boldog, aki ezt az örömet megtalálja. Annak nem kell fejtegetni, magyarázni, hogy érde- mes-é keresztyénnek lenni. “Érdemes!” Zendül erre a kérdésre a szív minden húrja. “Érdemes! Sőt semmi mást nem érdemes.” S a Krisztus nélküli öröm? A világ öröme? “Az igazi öröm”, ahogy a világ fiai nevezik? A dús földi jóllét, a rakott kamra, a dagadó erszény, a magas rang, az érzéki gyönyörűség, a világ becsülése, a lángész ragyogása? Oh, mik ezek a keresztyén ember belső, mély, örök és igaz öröméhez képest? Pipacsok az örökélet mezőinek lilioma mellett. Mindezekben a földi örömökben hol a béke, a csend, a jövő felőli nyugalom? Aki a világ szerint örül: fiatalságnak, szépségnek, gazdagságnak : annak a szive tavaszi kert könnyen hervadó virágokkal. Mikor e kertben minden bokor, minden fa, minden virág díszben áll, akkor csap le rá távoli jéghegyek fagyasztó viharja. Akkor suhan át a leiken a halál sejtelme s az ember látja magát kiterítve, halottan, ki- fosztottan, félig rothadtan a koporsó fenekén. Az ember lelke megnyerte a világot — oh, dehogy a világot: annak csak egy kicsiny, nyomorult töredékét: lelkében pedig helyrehozhatatlan károkat vallott. Bűnös lakomájáról kilökte a koronás vendéget, aki jött és bebo- csáttatást kért, a Krisztust. Hát a világ fiainak az öröme, ez az igazi öröm? Ez az, amiért érdemes élni? Keressétek az igazi örömet. Hol van az igazi öröm? Sehol, csak a Krisztusban. A Krisztus által az Istenben. Lehet-é szebbet, boldogabb állapotot elképzelni, mint mikor lelkünk hajója, amely a világ viharaitól anynyit szevedett, a hit, remény, szeretet lobogója a- lat már itten a földön beevez az örökke valóság kikötőjébe, ahol a Krisztus vár reá s mikor kiérünk az isteni lét örökkévaló fehér sziklájáig, boldogan énekeljük el a gyönyörű éneket: “Az én lelkem szép csendesen Nyugszik csak az Ur Istenben.” Érdemes-é igy élni? Ezt keresni? «Igen» — feleli a te szegény szenyedő, üdvösségre, békére, mennyre sóvárgó lelked. Eredj el és akképpen cselekedjél! Ha megszerveztük a bibliai osztályt, arra kell törekednünk, hogy az valóban munkálkodjék is. Ennek a munkálkodásnak időhöz szabottnak kell lennie és a tisz tikárnak meg kell találnia azokat az utakat és módokat, amelyek lehetővé teszik a bibliai osztálynak a fejlődését. Az amerikai protestáns gyülekezetekben a bibliai osztály a maga összejöveteleit vasárnap a vasárnapi iskolával együtt tartja. A felnőttek osztálya tulajdonképen nem egyébb, mint a vasárnapi iskolánák osztálya A hol ilyen módon lehetséges beosztani az időt: mindenesetre igy kell cselekedni. De én azt hiszem, hogy ezt csak kevés helyen lehet megtenni. Az hogy a vasárnapi iskolával kapcsolatban tartsuk a bibliai esz- tálynak a tanítását is, nálunk első sorban azért ütközik nehézségekbe, mert a lelkészre vár a tanítás munkájának az elvégezése. Másodsorban pedig a mi testvéreinknek a munkaviszonyai, háziasszonyaink munkaköre olyan, hogy nem igen lehet még csak remélni sem, vasárnap az istentisztelet előtt olyan hallgatóságot tudjunk összehozni, aminőre valóban szükségünk van, hogy a munka eredményes legyen. Épenazért én azt ajánlom, hogy minden gyülekezetünkben szerdán estve tartassanak a bibliai osztálynak az összejövetelei. Azt hiszem, hogy minden gyülekezetünkben van legalább egyszer hétköznapi istentisztelet. Ennek az óráját kell vonzóvá tenni. Ezt pedig nem azzal érjük el, ha egyszerűen elolvasunk egy könyörgést, hanemugy, ha a bibliát tesszük ezekben az órákban is tanításunknak a tárgyává. Én a bibliai órákat nem a templomban, hanem az iskolában tartottam. Itt tartottam pedig azért, mert igy közvetlenebb hangot használhattam a tanításban s alkalma volt az osztály tagjainak arra is, hogy kérdéseket intézzenek hozzám s ezekre a kérdésekre, ha lehetett mindjárt meg is feleltem s ha a kérdés olyan természetű volt, hogy mélyebb tanulmányt igényelt: úgy a másik órára készültem el a felelettel. Föltétlenül arra kell törekednünk ezeken az órákon, hogy a leg- szeretetteljesebb kapcsolat álljon a bibliai osztálynak minden tagja között. Mindenkit egy gondolatnak egy érzésnek kell áthatnia. Ez az érzés pedig nem lehet más, mint az, hogy felelősek vagyunk egymásért. Meg kell osztanunk talentumainkat egymással, mert ez a reánk bízott talentumoknak a valódi gyümölcsöztetése. Az osztály összejöveteleinek mindig a szeretet jegyében kell lefolynia. Itt nyilvánvalónak kell lennie annak az igazságnak, hogy az erősebb a gyengébbet támogatja. Csak igy lesznek a bibliai osztályok azzá a kovásszá, amely megkeleszti a tésztát! *) Mindeneknek imádságos figyelmébe és gondolkozó szere- tetébe ajánljuk lapunk illustris munkatársának, amerikai ref. lelkészikarunk vezérének Nt. Id. Kalassay Sándor árvaatyának e rovatban megjelenő, s közelebbről mostani közleményét, mely szivére köti lelkészeinknek a BIBLIA OSZTÁLYOK és Körök alapítását.
