Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-21 / 29. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Ili Történetek. gf| Rovatvezető: Nt. Ujlaky Ferencz loraini ref. lelkész. AZ UTOLSÓ SZÓ ISTENHEZ. Karácsony szombatja volt. Tizennyolcz halász kora hajnalban bement a Bala ton jegére halászni. Szerencsét próbáltak. Délre ki jöttek volna a jégről, délután még bevitték volna a halat a városba eladni. A nagy karácsony estét még otthon ülték volna meg szeretteik körében, jó meleg szobában uj bor mellett, puha kalács mellett. Elolvasták volna a szent Írásból, Urunk Idvezi- tőnk, Jézus Krisztus születésének szent történetét, e! is énekelték volna, a karácsonyi szent éneket s azután át engedték volna magukat annak a kegyes örömnek és vidám ságnak, mely megtölti a sziveket azon a napon, melyen a világ megváltója megszületett. így cselekedtek volna, a hogy illett akkor s illenék ma is szegény kálvinista jámbor emberhez. A viz már december közepén beállott. Teljes szélcsendben állott be s még hó se még dér se szitálta be a fényes jeget. Mozdulatlan jég borította az óriási sik mezőt. Határtalan tükör, melyben nappal a nap, éjjel a hold és csillagok, sugaras jó kedvvel nézegették magukat. Közelről távolról fény lett a jég. Vastag még nem volt, de az embert megbirta már. Sőt az előző napon már kocsit is láttak rajta. Jól tudja azt a halász ember, mikor mehet a jégre. Karácsony szombatjának hajnalán is tiszta volt az ég, s bár enyhébbre fordult az idő, nem volt aggodalomra semmi ok. A tizennyolc halászból öt hat volt élemedett, egy kettő közép idejű, a többi fiatal. Húsz év alatti legény. A lékelés háló eresztés meg is történt rendesen, békességben. Mikor bevégezték úgy napkölte után, mindegyik húzott egyet a kulacsból s réggé lire ropogtatták a tarisznyában hozott tepertős pogácsát. Tizenegy óra tájban akartak hozzá fogni a húzáshoz. Akkorra beborult az ég. Sötét szürke szennyes felhők tornyosultak s jöttek előre irtóztatógyorsaság- gal. Egy perc alatt fölöttük volt, másik perc alatt körül vette őket, a napsugártalan nappali szürke s ötét- ség. Megjött a vész. Balaton parti ember vésznek nevezi a vihart. Eltalálta jól. A kit a vi har a vizen, vagy a jégen talál, azt már a vész találja meg. Isten legyen ahhoz irgalmas kegyelmes. Megjött a vész. Zúgva, bömbölve, sivitva nyargalt előre a vihar, mint a neki vadult ménes a pusztán. A mesgyétlen jégen, a határtalan síkon nem volt akadálya s első rohamára abba kellett hagyni a háló húzást. Szemközt vele megnem áll hatott vele senki. Havas esőt hozott magával s mintha súlyos ököllel csapkodott volna az emberek szemébe és arcába, dacolni vele nem lehetett. Hátat fordított neki mindenki, halat hálót, szerszámot ott hagyva, előre hajtott fejjel menekültek előle a part felé. A menekülők egyszer csak .borzasztó csattogást hallanak maguk mögöt. A vihar súlya alatt megrokkant a jégmező s darabokra szakadozott a jég. A neki bőszült szélvész felverte a hullámokat s kergette maga előtt a szét tördelt jégtáblákat. Imitt amott torlaszokat emelt, másutt meg épen maradt egész jégtelket hajtott előre. Szegény halászoknak még imádkozni még Istenhez fohászkodni sem maradt idejök. Tíz halász csak hamar eltűnt. Jég eltemette hullám elnyelte, vihar ragadta é el ? Mikor szép kikeletkor enyhe tavaszi napon, a tiz halász holt testét megtalálták, egyik sem tudta elmondani, hogyan esett hirtelen jött szomorú halála. Nyolc halász véletlenül öntudatlanul egy nagyobb jégmezőre mene kült. Ezt a mezőt nem törte össze a vihar, hanem hajtotta maga előtt éppen hazafelé. Alsó kőrös felé, annak a foknak irányában, mely a falu a- latt be könyököl a Balatonba. Ha a viharban lesz kis szivóság, ha útközben mást nem gondol, ha rossz indulata e rőt nem vesz rajta, akkor a nyolc ember meg menekül. Három öreg öt fiatal. A jégmező partjain forr, habzik, zuhog a hűl lám tajtéka s torlódnak a jégdarabok kőröskörül, maga a jégmező, csöndesen úszik előre. Csak a vihar táncol rajta, csak nyolc halálra szánt ember imádkozik rajta. Fönt a fokon, a domb tetején, száz ember, asszony, gyermek, rokon, jó bar át áll, néz, vár int, kezeit felemeli, zokog, jajgat, imádkozik azok fölött, a kik már csöndesen nyugosznak a vizek mélyén és azok fölött, a kiket felejök hajt a jégmező. Minden hiába! Alsó őrs a magaslaton fekszik, jó ezer ölnyire vagy messzebbre a viz partyaitól. Mikor meglátták az emberek, hogy Szomogy felől beborul a láthatár s gyor san tör előre a vihar, keserű jajkiáltásban tört ki a nép aggodalma. Mi lesz azokból, kik ki mentek a jégre? Higgadt emberek csitiitgatták a zokogókat. Jó az Isten Segíteni. Segíteni. Rögtön össze szedtek minden csáklyát, minden hosszú kötelet, s ki gyalog, ki kocsin siettek le a partra. Csónakot, lélekvesztőt leakasztottak láncáról s e- rős bátor ifjak, vihar biró férfiak vaskézzel, kemény aggyal siettek megkísérlem lehet e menni a veszendő lelkekért ? Lehetetlen. Ott volt már a vihar, összetört jégen halandó ember meg nem állhat. Jégtor laszon csolnak előre nem mehet. Minden hiába. De jött a nyolc halász a jégmezőn. Mindig közelebb, mindig közelebb. Jól látták hogy nyolcán vannak: jól tudták, hogy tizennyolcán voltak. Ki az a nyolc? Fölismerni nem lehetett. Az én apám! Az én jegyesem! Az én fiam! Az én testvérem!
