Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-14 / 28. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE Jul. 15-re. Rovatvezető: Nt. Vasváry Ödön pittsbughi ref. lelkész. SIMON PÉTER. Olvasandó: Mát. XVM3-18, Ján. XXI:15-17. Péter neve. Péter a legelső volt azok között, akiket az Ur elválasztott a munkára. Nemcsak időrendben volt első, de első volt hitére, ragaszkodására és a Jézus iránti szeretetére nézve is. Pétert tulajdonképen Simonnak hívták. Nagyon általános név volt ez, az Uj-testamen- tomban kilencz embert találunk föl jegyezve, akinek Simon volt a neve. Úgy látszik, hogy a Péter nevet maga a Jézus adta nékie. Ez a szó: Péter, magyarul azt jelenti, hogy kőszikla. És amikor Jézus ezt a nevet adta nékie: bizonyára az ő hitének szilárdságát akarta jelezni. Ez a szikla-szilárd hit volt az, amelyre azt mondta Jézus, hogy azon fogja megépiteni az ő anya- szentegyházát. A fundamentomnak erősnek kell lennie. Ez a fundamentom azonban nem Péter, az ember, akinek meg voltak a gyengeségei is, hanem az a szilárd hit, melyet Péter mutatott. Ha mi, emberek, gyöngék vagyunk is, — csak hitünk legyen erős, és a Krisztus anyaszentegyháza győzelmesen halad előre! Péter hite. Hogy milyen erős volt Péternek a Jézusban vetett hite, igazolja Mát. XVI :16. Jézusról a legkülönbözőbb felfogások keltek szárnyra. Egyik egynek, másik másnak mondta. De amikor Jézus közvetlenül kérdezte tanítványait: hát ti kinek gondoltok engemet? Péter a többiek nevében is, minden habozás nélkül mondotta, hogy “Te vagy ama Krisztus, az élő Istennek Fija!” “Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom” — mondja Mát. XXVI :33- ban. “Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak tégedet.” Mát XXVI :35 stb. Péter volt az, aki a Jézus elfogatásakor fegyvert ragad a Mester védelmére. Péternek ez a hite annál tiszteletre méltóbb, mert hiszen ő előtte ekkor még nem volt ott a bizonyosság. Ekkor még nem látta a föltámadott Jézust, nem látta azt a bizonyságot, amelyről Pál apostol igy szól: “Hogyha a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló kétségnélkül a mi prédikálásunk, hiábavaló a ti hitetek is.” I. Tim. XV: 14. Erre a hitre van nekünk is szükségünk, amely nem tanácskozik sem testtel, sem vérrel, nem igyekszik az Isteni igazságokat a gyarló és véges emberi értelem korlátái közé szorítani, hanem átadja magát minden fenntartás nélkül a Jézusnak és éli azt a hitéletet, amelytől egyedül függ az üdvösség. Péter gyöngesége. Mindazonáltal Péter ember volt s mint ilyen, nem volt tökéletes. A gyarlóság az ő fejéhez is hozzá volt köttetve s ez ismételten is meglátszik szavain, sőt cselekedetein is. Amikor Jézus megjelenti tanítványainak az ő eljövendő szenvedéseit, Péter esengve kéri: “Kedvezz Uram magadnak, ne légyen ez tenéked;” Mát. XVI;22. Gyöngeség volt ez. Ha Péter tökéletes lett volna: neki tudnia kellett, hogy az áldozattól Jézus nem riadhatott vissza s hogy az áldozattól senkinek sem szabad visszariadnia, ha kötelességének teljesítéséről van szó. Tudnia kellett volna, hogy az eljövendő események Isten akaratából történnek és hogy az Isten akarata ellen tiltakozni bűn. Másik gyöngeségét is ismerjük Péternek, amikor t. i. ama bizonyos éjszakán háromszor megtagadta Jézust. De ha meggondoljuk, hogy ő is ember volt, aki egyfelől maga is csak tükör által látta az igazságot, másfelől pedig az emberi természetet ő sem vetkezhette le: nem kárhoztathatjuk adjon az Isten nekünk is olyan hitet, a Jézushoz való olyan ragaszkodást, amilyen a Péter volt. Péter szeretete a Jézus iránt. Péter ember volt, a földi világon élt s mint ilyen, végezte a földi élet munkáit is. Mint halász, többed magával elmegyen halászni, de egész éjjel hiába fáradá- nak. A reggel eljöttével megjelenik a parton Jézus, szól hozzájuk és az ő utasítása szerint megtelik hálójuk gazdag zsákmánynyal. (Ján. XXI :6) Péter és a többi tanítványok ekkor ismerik föl Jézust s amint megismerik őt: Péter semmi egyébbel nem törődve, még a hajó megindítására sem várva, türelmetlenségében beugrik a tengerbe s úgy siet, csakhogy minél hamarabb köszönthesse az Urat, mig a többiek a hajóval követik őt. Jézus tisztán olvas a Péter lelkében, mégis mintegy próbára téve őt, megkérdi tőle, hogy “szeretsz-é engem ezeknél inkább?” Nem látjuk tisztán, hogy mire vonatkozik ez a kérdés ? A halak sokaságára, a gazdag zsákmányra-é avagy a többi jelen levő tanítványokra? Bármelyikre gondolt is azonban Jézus, Péter habozás nélkül adja meg a választ: “te tudod, hogy szeretlek téged!” Mert Péter jobban szerette Jézust, mint a világi gazdagságot, jobban szerette, mint a többiek szerették őt. Vajon ha mi hozzánk intézné Jézus ugyanazt a kérdést: tudnánk-é a Péter készségével és határozottságával felelni reá? Vajon jobban szeretjük-é mi az Urat, mint a világi gazdagságot? összehasonlítva a Jézushoz való ragaszkodásunkat a másokéval: vajon megállanánk-é ő előtte a versenyt? Törekedjünk arra, hogy legyen drágább, legyen kedvesebb előttünk a Jézus minden világi gazdagságnál és a hozzá való ragaszkodásunk diadallal állja ki a versenyt másokkal szemben is. Jézus ismét és ismét megkérdezi Pétert s amikor harmadszor is hangzik a kérdés: Péter egészen elszomorodik, és magát a Jézust hívja tanubizonyságut: “Te mindeneket
