Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-06-30 / 26. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 Hírek a magyar ref. árvaházból. Árvaházi Nap. Ha megfigyeljük az amerikai árvaházaknak a munkálkodását, azt tapasztaljuk, hogy mindenik Árvaházban meg van az úgynevezett árvaházi nap. Ezen a napon az Intézeteket felkeresik azok, akik barátai ögyik-vagy másik Árvaháznak. Sok helyre egész csapat ember megyen el s nem ritkán külön kirándulóvonatok viszik a látogatókat egyik-vagy másik intézetbe. Magyar református Árvaházunk is bevezeti ezt a szép szokást. Mikor lehetne ennek az árvaházi napnak a megtartására alkalmasabb az idő, mint Julius negyedikén, amikor az Egyesület, amely az árvaházat megalapította megalapításának a jubileumát ünnepli ? Ez a nap a legalkalmasabb azért is, mert ezen a napon szentelték fel ezt a nemes intézményt s ettől a naptól kezdődik ennek az intézménynek is a munkálkodása. Ez az első alkalom, amikor ilyen árvaházi napot tartunk. Széles körben hirdettük ennek a napnak a megtartását. Legyen szabad azonban itt is megkérnünk ■ a közelben lakó magyar testvéreket, hogy jöjjenek el minél többen. A közel levő nagy városokból ez lesz a legszebb kirándulás, a közeli kisebb telepek magyar sága pedig adjon itt találkozót egymásnak. Az összejövetel alkalmával természetesen istentisztelet is lesz s aztán a gyermekek is tesznek valamilyen vizsgát s bemutatnak egy-két gyakorlatot. Kint a fák alatt lehet szalonnát sütni, picniket tartani. Miután nem tudjuk hogy hányán jönnek el a magyar testvéreink, nem készülhetünk bankettel, de hozzon magával mindenki kosarat és enni valót. Vizünk jó van. De gondoskodunk “soft-drinkről,” fagylaltról és sandwichről. Bizony felemelő dolog lesz, ha egy százan eljönnek ezen a napon Ligonierbe. A helyi vasút ezen a napon többször kime- gycn Latrobeba s igy vonaton is kényelmesen lehet bejönni és estve felé eltávozni! Isten hozottal várjuk a szives látogatókat! A Nyári Mindennapos Iskola. Nyári minden napos iskolánk teljes erő- Tel Julius 5-ikén kezdődik meg. Itt ugyan minden nap van magyar iskola, de azoknak a kedvéért, akik egyes helyekről későn jöhetnek: julius ötödikén kezdjük meg a teljes két hónapi tanfolyamot. A tanfolyam Augusztus 26-ig tart. Ekkor lesz az ünnepélyes vizsga, amelyre előre felhívjuk a figyelmet. Különösen a konfirmálóra készülő gyermekeknek ajánlatos, hogy a mi szünidei iskolánkba iratkozzanak be! LTjabb adományok az árvaház javára. Jeleztük, hogy a south-betlehemi Ló rántffy Zsuzsánr.a nő egylet picniket rendezett az árvaház javára. Td. Nagy Emil lelkész ur a lelkészi konferenczián, amikor az árvaatya előadást tartott átadta ezt á szép adományt, bizonyságául annak, hogy Intézetünk mind jobban s jobban összeforr népünknek a szivével. Ugyancsak picniket tartott a Verhovay Segélyegylet columbusi fiókja az árvaház javára. Ennek a jövedelme gyanánt 25 dollárt küldtek be. Az idő nem volt alkalmas a picnicre. Mi nem is azt nézzük, hogy milyen nagy a jövedelem, hanem a kész szivet és jóakaratot. A trentoni református egylet szintén 25 dollárt küldött. Ez a régi egyletünk ezzel a cselekedetével mutatta meg, hogy vezető szerepet fog vinni abban az árvaházi mozgalomban, amelynek Trentonban előbl)- utóbb el kell következnie. A Verhovay Segélyegylet southbendi osztálya 19 dollár 50 centet, a 341-ik fiók 19.25 centet küldött, mig a detroiti magyar református nők clubja 42 dollárt adományozott árvaházunknak. A Verhovay Segélyegylet 71-ik fiókja 25 dollárt 234-ik fiók 20.- SQ centet küldött be. Traugerben e hé napban 24.95 cent volt az adomány és persely. Isten áldása legyen minden adományon! Iskolaépítésünk Ügye. * _ Vezértestületünk határozatához képest az általunk elfogadott tervet beküldtem Philadelphiaba s a mint értesültem, pár nap alatt a terv és az úgynevezett spe- cificatio készen lesz. Ekkor a tervet ismertetni fogjuk a legszélesebb körben, különösen az egyesület osztályaival. Élőbe is kérjük testvéreinket, hogy ezt a kérdést a legkomolyabban vegyék. Ezekért a gyermekekért felelősek vagyunk s ezt a felelősséget nagyon könnyen be lehet töltenünk, ha komolyan akarjuk. Legyen szabad már itt megemlítenem, hogy egyesületünknek minden tagja megtehetné azt, hogy az iskolaépítésre egy dollárt küldene be. Milyen szép volna, ha ebben a nagy és fontos kérdésben mindnyájan egy akarattal volnánk s lehetővé tennénk azt, hogy az iskola hirdesse a magyar református egyesület tagjainak áldozatkészségét és buzgósá- gát. A többi testületek aránylag szépen kivették a maguk osztályrészét már eddig is ebből a munkából. A Verhovay Se- gélyegylet és tagjainak adománya erre a célra már közel van a kétezer dollárhoz. Igyekeznünk kellene arra, hogy ezt az épületet úgy emeljük fel, hogy mikor- talán az egyesület nagygyűlése alkalmával megnyitjuk-ne legyen adósság ezen az épületen! Megtehetjük, ha akarjuk! És én tudom, hogy sokan vannak, akik akarják! A'z én bizalmam és reménységem a mi népünkben véghetetlen! Minden tégla egy-egy dollár. S tervrajzon minden erre a célra szánt adományból annyi téglát jelölünk meg az adakozók nevével, ahány dollárt beküldenek.! Hiszem, hogy minden téglát megvesz az áldozatkész és a nevelés ügyével számot- vető magyarság! Nagyon régen volt az, amikor én New Brunswickban jártam. Valamikor 1898- ban. Még akkor csak elvétve találtunk egy-egy magyart. Most ez a legnagyobb magyar telepek egyike, amelyben ha együtt volna a magyarság, akkor sok minden dolgot másképen végezhetnének. Én épen azért tartózkodtam attól, hogy bemenjek New Brunswickba, mert itt volt a legádázabb a magyar református testvérek között a küzdelem. Most azonban amikor már némileg tisztázódott a helyzeti, amikor az egyes árnyalatok mind élesebben válnak külön: kötelesség szerint el kellett mennem New Brunswickba, hogy ott az Árvaháznak a munkáját ismertessem s azt képekben is bemutassam. Hálás vagyok Laky lelkésztársamnak a kellő előkészítésért és az elöljáróknak, a tagoknak a szives fogadtatásért. Azt hiszem, hogy az árvaház közel fog itten állani a szivekhez mindenkor s a gyermekek már is kijelentették, hogy ezután minden gyermek napon erről az Intézetről emlékeznek meg! Árvaházi Hét. A nyugaton levő egyházmegyék elhatározták, hogy julius első hete Árvaházi hét legyen. Ezt az jelenti, hogy ekkor az árvaházról megemlékeznek a mi testvéreink s adományokat gyűjtenek, hogy igy az árvaház feltartásához aranylago- san minden testvérünk hozzájárulhasson. Óh bárcsak minden egyházunk megtartaná az árvaházi hetet, ahol még nem volt ezen a cimen nagyobb szabású gyűjtés, ott gyüjtenének! A Gyűjtésnek ki kellene terjednie pénzre, ruhaneműekre, élelmiszerekre. Boldogok volnánk, ha azt lehetne mondanunk hogy ez a hét bizonyság volt ami testvéreink mellett! Kalassay Sándor, árvaatya. Imakönyvek Ifjak Részére. Confirmáczioi ajándékúl szülők részéről a legszebb ajándék és emlék egy imádságos könyv, mely a buzgóságot éleszti, a hithűséget erő siti az ifjak szivében: Sántha K. őrangyal, — gyönyörű imakönyv tokkal 1.25 REFORMÁTUSOK LAPJA MAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Filth Ave. McKeesport, Pa. Gőz s villanyos gyógyfürdők, kénes fürdők és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalmikat és elgyengült izmokat. KUlön gyógy-és kádfürdő osztály nft részére minden Csütörtökön d. e. 8-tól este 8-ig. A magyarság támogatását kéri: Halász János tulajdonos.