Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-06-16 / 24. szám
Kgg "r.‘ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 pete is mindig ott találjuk az ő szelíd, szeretetteljes és barátságos jelenlétét. Ott van az Isten a szélvészben és viharban, az árvízben és földrengésben, a nyomorban és háborúságban egyaránt, de nem mint ezeknek szerzője, hanem mint az ezekben megnyilvánuló gonoszságnak a büntetője. A gonoszság diadala csak látszólagos diadal. Egészen más vihar-vertnek lenni és egészen más teljesen elveszni. Ha a mi isteni kormányo sunk ott van életünk hajóján: a háborgó hullámok nem nyelhetik azt el. Minden korban és minden éghajlat alatt voltak nagynevű költők és tudósok, akik keresték magyarázatát az emberiség szenvedésének és nyomorúságának. Szent tudásszomjjal kérdezgették: miért nem teremtette Isten a világot bűn nélkül? Miért kell télnek és fagynak, viharnak és árvíznek, földrengésnek és vérontásnak lenni? Nem jobb volna az, ha az ember megszakítás nélkül élne a boldogságban ?! A régi pogány bölcsek úgy vélték, hogy megtalálták ezekre a kérdésekre a feleletet. Elismerték ugyanis, hogy van Isten, de úgy néha-néha, itt is, ott is, egy-egv vihar, árvíz, tűzvész kisiklik a kezei közül. Majd ismét a világ mintegy megszökik az Istentől, amikor aztán felfordúlnak rajta a békés állapotok és dühöng a vérontás, a pusztítás minden oldalon. De azután a jónak Istene fokozatosan visszanyeri erejét és legyűri a gonoszt. Ez a pogány bölcselkedés a mindenhatóságnak ideiglenes elveszítésével akarja megmagyarázni a világ nyomorúságát. Hát pogány ennek a magyarázatnak minden porcikája! Később az úgynevezett epikm*sanizmus más alapon vélte megoldani a kérdést. Ezek a görög bölcsek azt mondották, hogy van ugyan ezen a világon igen sok nyomor és szenvedés, de van igen sok jó is'. Éppen azért élvezd a jót. Szerezz, amenynyit tudsz és úgy, ahogy tudod. Kaparits magadhoz mindent, amit tudsz. Egyél, igyál és élj fényűzésben: holnap úgy is meghalhatsz. Szerintük a világ egy nagy kincses ház. Az élet vándora pedig akkor tesz jól, ha könyökig belenyúl és kifosztja és annyi kincset szerez magának, hogy csak úgy roskadozik alatta. Hát bizony ez igen veszedelmes okoskodás! Egy másik görög bölcselkedés, az úgynevezett •toicizmus meg éppen a másik szélsőségben ment. Ez azt mondotta, hogy a nyomor, a szenvedés, a megpróbáltatás általános. Nem lehet oly falat építeni, mely az embertől elzárja a veszedelmeknek háborgó és folyton emelkedő hullámait. Éppen azért vágd össze fogaidat, kezedet szorítsd ödölbe, szemeidet hunyd be, szivedet keményítsd meg és engedd, hogy tetszése szerint végezze borzalmas munkáját a gonosz! Szegény bölcselkedés! Hát hiszen igaz, hogy a téglatetőt nem töri össze az eső, a palatetőt nem rongálja meg a hó és a teknősbéka kemény hátának nem árt a vihar verése. De ami a tenősbékában jö: az már az emberben nem jó. Az életnek jele az érző szív. A megkövesedett érzés már meghalt szívnek a jele. Az ilyen emberben pedig megkövesedett az érzés és kihalt a szív és éppen azért cinikusan, egykedvűen szemléli a gonosz rombolását s még egykedvűbben néz elébe a saját elkerülhetetlen pusztulásának is. Szomorú bölcselkedés ! Végezetül jött aztán az úr Jézus Krisztusnak mindeneket megtisztító tudománya, amit Pál apostol ekképen magyaráz: az Isten szeretet, tehát szeret, de akit szeret, azt meg is látogatja. Pál mosolyogva mondja: ami szenvedésünk könnyű és csak pillanatnyi. Fáradság, vereség, börtön és halálos veszedelem: mindez csak csekélység. Megostoroztak, megköveztek, hajótörést szenvedtem s éjtnapot a mélységben töltöttem: a Krisztus evangyéliomáért. Forogtam veszedelemben a gyakori utazásban, a folyóvizeken, a rablók között, népem között, pogányok között, városban, pusztán és hamis atyafiak között: dicsekszem vele. Jártam az utakat fáradságban és nyomorúságban, éhségben és szomjúságban, hidegben és mezítelenségben: ez — Pál szerint — mind csak olyan csekélység, de ami “igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk.” Mint szerető édes atya, Isten elhatározta, hogy megengedi a megpróbáltatásoknak és szenvedéseknek létezését ezen a világon csupán csak azért, hogy ezek álal által tökéletesítse az embert, ő együtt használja az éjszakát a nappallal, a vihart a napsugárral, a küzdelmet a szerénységgel, a szükséget a bőséggel, a nyomorúságot az örömmel, a könnyeket a mosolygással, de ezeket úgy használja, hogy együtt véve javát és boldogságát munkálják azoknak, akik szeretik az Istent. És semmi ezen a világon el nem választhatja az embert az Isten szeretetétöl, melyet megmutatott az úr Jézus Krisztusban. Éppen azért Pál viselte az életütötte sebeket, mint olyanokat, melyek őt az ő szenvedéseiben felemelik és felmagasztalják, ő a megpróbáltatásoknak fölibe emelkedett, amiképen a madár fölibe emelke dik a viharnak, mely véle szembe közeledik. “Aki -bölcs, az eszébe veszi ezeket és meggondolja az Urnák kegyelmességét!” Ámen! UTOIMA. Magasztalunk téged, mindenható Isten, mert örökké való a te kegyelmed! Szorongattak -bennünket az élet nehézségei és te megváltottál minket a nyomorúságból. Bujdostunk a kietlen bölcselkedés pusztaságain és nem találtunk kivezető utat. Éhesek és szomjasok valánk: lelkünk már-már elepedt bennünk. És amidőn szorongattatásunkban hozzád kiáltottunk: megmentettél bennünket a sanyarúságból. Mutattál utat és elvezettél az örök élet kutforrásához és meg- elégitetted éhező és szomjúhozó lelkünket szent fiad tudományával. Hálát adunk néked a te kegyelmedért és irántunk való csodadolgaidért. Töredelmes szívvel esedezünk hozzád: tarts meg bennünket ezután is, ha a veszedelmek sötét fellegei tomyosúlnak fejünk fölött, Add értésünkre, hogy te még akkor is velünk vagy, amikor minden besötétűl körülöttünk és nekünk nincs kihez folyamodnunk s menthetetlenül el kell vesznünk. Nyisd meg ami szemeinket, hogy a megpróbáltatásokat, a szenvedéseket úgy lássuk, mint eszközöket, amelyekkel te ami javunkat és boldogságunkat munkálod. Add nékünk, óh Isten, a szent lélek ajándékát, hogy az megvigasztaljon, megerősítsen, bátorítson és vezéreljen életünknek még hátralevő minden órájában.
