Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-06-02 / 22. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. a Széchenyi Társaság működése is csak a második félévre korlátozódik. Hadd számoljak be egyenként az if jakról, azután meg a tanárjukról. Böszörményi István volt az idén az egyedüli diákunk a theológián. Szép kitüntetések érték: osztálya elnökének választották a jövevény magyar fiút. Elnöke lett úgy a Széchenyi Társaságnak, mint a Bethlen Gábor Körnek. Március 15-iki ünnepélyünkön már ebben a minőségében mondott megnyitó beszédet ünnepélyiin kön. Társaságunkban ismertette a bloomfieldi iskolát, nagyon rokonszenvesen; felolvasásban ismertette Vég vári verseit. A Christian Endeavor Societyben a magyarországi egyházak helyzetéről tartott előáadást. Karácsonykor a bridgeporti első egyháznak volt a lé- gátusa. Vizsgái is jól sikerültek; most boldogan megy nyári iskolai tanitónak a duquesnei egyházhoz. Most Bethlehemben van, otthon. Becske István ez éven végzi el kollégiumi tanulmányait; lancasteri lelkészi értekezletünk zárünnepély kor őt látja majd a diplomásak csapatában. Orvosi pályára megy; tanulmányait becsülettel végezte el itt. A Sigma Pi Fraternity tagjául vette be, a második félévben már e diákegyletben lakott. A Széchenyi Társaságban, melynek alelnöke volt, a dubuquei iskoláról tartott ismertető előadást, és egy párszorszavalt is. Clevelandi fiú. Kovács János másodéves kollégiumi növendék, a mi nagy vegyészünk, a Széchenyi Társaság pénztárnoka volt, s ennek egyik estéjén Jókai Mórról tartott felolvasást. Szintén Clevelandból való, s boldog, hogy iskolánkba került. Szorgalmasan tanult, napokat töltött a laboratóriumban. Villamossági mérnök akar lenni. A kollégiumban az első éven három magyar fiú is van; mindegyik csak a második félévre került be. Kalassay László, az esperes fia, a közélet emberének készül: ügyvédi pályára. Első félévén is igazolta rátermettségét. Tagja lett a Diagnothian irodalmi társaságnak is, és abban a vitatkozó csoportnak is; nyilvános vitában is vett részt, úgyszintén az első — és másod — évesek szónoki versenyében, a hol a Monroe tanról tartott ügyes előadást. Beszédet tartott a Christian Endeavor társaságban; úgyszintén a Széchenyi társaságban, a hol árvaházunkat ismertette; március 15-iki ünnepélyünkön felolvasást tartott. Iskolai lapunkba is irt cikkeket. A clevelandi első egyházban tanít a nyáron. Oláh Zoltán a messze Michiganból, Detroitból jött; szintén mérnöki pályára készül. Fiatalsága folytán ő volt a magyar csapat dédelgetett bébije. A Széchenyi Társaságban Luther életrajzáról tartott előadást, több ízben szavalt is. A nyár folyamán a detroiti egyház iskolájában tanít, Tóth Béla, pittsburghi fi, szintén tagja volt a Diagnothian irodalmi társaságnak, a hol több Ízben előadást tartott, egyszer a magyar irodalomról is. Az első- — és másodévesek ez évi szónoki versenyén hét szónok közül ő vitte el az első dijat, beszédének tárgya volt Pennsylvania állam szerepe az amerikai történelemben. Két Christian Endeavor társaságban is tartott beszédeket, egy Ízben pedig a magyar nőkről beszélt a Y. W. C. A. női előtt. Cikkeket irt iskolai újságunkba. A Széchenyi Társaság jegyzője, a Bethlen Gábor Kör alelnöke volt. Társaságunkban szavalt is két Ízben, és egy felolvasást tartott Anonymusról. A medinai egyháznak lesz nyári lévitája. Az akadémián négy magyar ifjú volt ez éven, illetve kettő közülök csak a második félévre érkezett. Farkas József köztük az egyedüli, a ki ez éven már végez is, még pedig kitüntetéssel végez, s mint Honor Man kerül a kollégiumba. Tagja a zárünnepélyt előkészítő bizottságnak is. Mint futó, kiváló helyet töltött be az iskola versenycsapatában, kitüntetést is kapott. A Széchenyi Társaságban is tartott beszédeket, egy ízben a villamosságról, melynek szakembere akar lenni. Karácsonykor a mc-keesporti egyháznak volt a légátusa. Clevelandi fiú, ott is tanít majd a nyáron. Bogár Károly speciális kurzust végzett az akadémián, az angol nyelv elsajátítása érdekében. Magyar- országról jött, s lelkészi pályára készül. A Széchenyi Társaságnak könytárhoka és krónikása, a Bethlen Gábor Körnek jegyzője. Beszédet tartott március lóikén a nap történelméről, és három előadásban ismertette Madách Imre életét és működését. Karácsonykor a johnstowni és windberi egyházaknak volt a légátusa, most a nyáron a new-brunswicki egyházközségben és South-Rivérén fog tanítani. Bogár Lajos toledói lelkész öcscse. Lajos Mihály Duquesneből jött a második félévre, és tevékeny részt vett a sportot nagyon szerető akadémia csapatainak munkálkodásában. Sulydobásból dijat is nyert, a basketball-csapatnak is tagja volt. A Széchenyi Társaságban szavalgatott. Ő is mérnöki pályára készül. Varga Zsigmond a clevelandi négyes-csapat tagjaként jött még az ősszel. Lelkészi pályára készül. Az a- kadémiai angol önképzőkörnek alelnöke volt és több Ízben vett részt programmjában. A Széchenyi Társaságban előadást tartott a tavaszról, a márciusi ünnepélyen szavalt. A Bethlen Gábor Kör pénztárnoka. Beszédeket tartott a Christian Endeavor Társaságban is. A nyár folyamán a Uniontown környékén lévő egyházak közül kettőben fog magyar iskolában tanítani. Hát nem csupa öröm, ilyen fiukról imi ?! De hadd számoljak be tanárjuknak is a működéséről. A földrajzban átvettük Magyarország hegy — és vízrajzát, néprajzi, és főként történelmi vonatkozásokkal; úgyszintén a közigazgatási beosztással. A nyelvtanban a helyesírást, szótant és a beszédrészeket tanul tűk; a kollégiumba csak a második félévben hoztuk be a nyelvtant. Irodalomtörténetben eljutottunk a nagy megújulást megelőző nemzetietlen kor ismertetéséig, vagyis csaknem teljesen elvégeztük a kitűzött anyagot. A magyar klasszikusok közül — ezte a tárgyat is csak a második félévben vettük fel — életrajzokkal és müveikből vett bő szemelvényekkel ismertettem Tinódi Sebestyént, Balassi Bálintot, Pázmány Pétert, Zrínyi Miklóst, Gyöngyösi Istvánt, Mikes Kelement, Gvadányi Józsefet, Fazekas Mihályt, Csokonay Mihályt és a ku- ruczvilág költészetét. Ezekkel a szemelvényekkel nem