Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-05-19 / 20. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. ifi ■ íegyházi élet és munka különleges­ségeit, mint az evangélizáló moz- galmakat, a Stewardship szolgála­tot, stb. | A Convenntel elvégezve dolgain- : kát, meglátogattuk az egyes egyház kerületekben levő tanintézeteket. Megismerkedtünk a tanárokkal, lel­készekkel és növendékek sokaságá­val Budapesten, — Sárospatakon, Debreczeniben és Kolozsvárott. Pá­pára, a mely szintén fontos ref. köz­I A Kolozsvári ref. Collégium. pont, már nem .juthattunk el. Na­gyon elszomorító anyagi viszonyok között találtuk a lelkészek és taná­rok legtöbbjét. Némelyiknek havi fizetése alig 5 dollár, a mi 60 dollárt tesz ki egy évben. Könyveik nincse­nek, lapokra nem fizethetnek elő és ruházata soknak siralmas. Részt vettünk a diákok gyűlésén, mely közel Budapesthez volt megtartva egyik kiránduló helyen. Több mint száz diák vett részt a gyűlésen. Az amerikai Students Volunteer Moz­galom vezetősége áldásos befolyást gyakorol a magyarországi ifjúság egy részére. Többet közzülök ruhá­val és pénzzel segélyez. Magyarországból átmentünk Ro­mániába is. Kolozsvárott 5 napon által Nagy Károly püspök vendégei voltunk. Megjelentünk az egyház ■kerületi közgyűlésen, melyet a mi tiszteletükre hivtak össze. Körül­belül 300 lelkész és világi képviselő volt jelen a gyűlésen. Mi is tartot­tunk beszédeket. Ép akkor szentel­tek fel 12 ifjú llelkész jelöltet is. kikhez én is szólottám pár szót. Ko­lozsvárott szemeinkkel láttuk, hogy a magyar elemnek minő szenvedé­seken kell általmennie a román ura­lom alatt. Erdély a magyarság kö­rében a legmagasabb műveltséget képviseli. Az egyh. kér. az öt egyh. kerület között a legnagyobbak és leggazdagabbak egyike volt. A ro­mánok elfoglalták a magyarságnak összes iskoláit, kikergették a tanu­lókat, tanárokat s kórházaknak ren­dezték be a collégiumot. Mélyen el­szomorító a lelkész özvegyek és ár­vák helyzete is. Debreczenben négy ven özv. lelkészpapné jött hoz­zunk deputáczióban kérve segítsé­get a megélhetéshez. Évi járadékuk talán egy dollár összesen. Kolozs­várott szintén jött hozzánk 12 lel­készözvegy. Magyarországi utunk­ban Dr. Ifj. Szabó járt velünk. Ő maga is Erdélyből menekült család­A Sárospataki ősi református főiskola. A debreczeni hires öreg Collégium. jával és több hónapon át vasúti te­herkocsiban lakott. Abban a meggyőződésben jöttünk el Magyarországból, hogy látogatás unk és az ennek közvetkeztében lé­tesített személyes kapcsolatnak meg teremtése áldást s üdvös eredményt fog létesiten mindkét részre. Mi jobban megértjük a magyarok­nak gondolkozását, szellem világát és kielégítendő igényeit, miután megismerkedtünk velők és láttuk egyházi berendezkedettségüket, tár sadalmi, politikai és gyülekezeti életjüket. (Pictures published of the Courtesy of the Ref. Church Messenger Phila. Pa.) BIBLIÁK. Ó és Uj Testamentum, teljes Bib­lia vászonkötés $1.00 Kis Uj Testamentum, vászonk .20 ZSOLTÁROK. Magyaroszági legújabb Reformá­tus Énekeskönyv, tartalmazza mind a régi énekeket és számos gyönyö­rű alkalmi, hazafias, vas. iskolai és temetési éneket, — ára párnázott •diszkötésben, p. költséggel 1.25 PÁLYÁZATI HIRDETÉS. A Presbyterian Church fennhatósága alatt levő Farrell, Pa.-i Magyar Reformá­tus Egyház Elöljárósága pályázatot hir­det a lemondás folytán megüresedett lel­kész! állás betöltésére. A lelkész fizetése évi 1500 dollár, mely*, bői jelenleg az Egyház 900 dollárt fgpE Lakás és a szokásos stóla. Kötelesébe: az Istentiszteletek végzésé, a vasárnapi iskola tanítása, a nvjrri min­dennapos magyar iskola tanítója külön dijazás mellett, és az általáno|| lelkészi teendők végzése. Ének és zeneértés előnyös. % A pályázatok: Magyar ReformetraChurch 1118 N. Darr Ave., Farrell, Pa. Ilimére küldendők. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A lemondás folytán megüresedett diakonissza-óvónői állásra pályáza­tot hirdetünk. Fizetés évi egyezer dollár. Kötelessége a mindennapos óvoda vezetése, a szombati, vasár­napi és nyári iskola tanítása, és egy háztársadalmi munka irányítása; különösen az ifjúság, a serdülő leá­nyok és asszonyok köréten. Pályázati kérvényeket junius 1-ig kérjük. A Clevelandi Első Református Egyház Elöljárósága. 2854 East 79th Str., Cleveland, O. KÉSZEN A MUNKÁHOZ. Columbus, O. ban lapunk ügyeinek kép­viseletére, az onnan munkaviszonyai kö­vetkeztében más városba költözött derék hittestvérünk, Dienes Géza helyett Boros István hitbuzgoatyánkfia, a ref. egyház jeles orgonistája vállalkozott. Hisszük hogy az ő buzgó tevékenyke­dése következtében abban a virágzó szép gyülekezetben meg fog sokasodni az egy­házi lapot pártolóknak és illetve előfize­tőknek tábora. Adja - Isten hogy úgy legyen! Boros testvérünket ajánljuk nemes munkálkodásában az összes ottani hit­testvérek jóindulatú figyelmébe. Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden or­gona, teljes egészében a mi gyárunk­ban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgá­lati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért és mintarajzokért. M. P MOELLER orgonagyáros— HAGEAtöTOWN. MD. Imakönyvek Ifjak Részére. Confirmáczioi ajándékűl szülők részéről a legszebb ajándék és em­lék egy imádságos könyv, mely a buzgóságot éleszti, a hithűséget erő siti az ifjak szivében: Sántha K. őrangyal, — gyönyörű imakönyv tokkal 1.25

Next

/
Thumbnails
Contents