Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-03-17 / 11. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

7

j******************#**#********************^

* ....... — ........... .........-n*

* ■***************,■

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

VASÁRNAPI

ISKOLAI

LECKE

Márcz 18-ra.

**#**•*■******•«•#*•**

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

•b

*

* . *****************

*

*

*

*

Rovatvezető:

Nt. Vasváry Ödön pittsburghi ref. lelkész.

COPYRIGHTED BY PROVIDENCE LITHOGRAPH CO.

JÉZUS KERESZTRE FESZÍTÉSE.

Olvasandó Luk. XXIII :33-48.

A Jézus szeretete. Ha figyelmesen átolvassuk a fent kijelölt bibliai részt, figyelmünket először is Jézus eme szavai ragadják meg: “Atyám, bocsáss meg ne- kiek, mert nem tudják mit cselekesznek.” íme tehát Jézus nem csak hirdette, hanem gyakorolta is a mindeneket megbocsátó szeretetet.

Amikor a hegyi beszédben arra tanított bennünket, hogy szeressük még ellenségeinket is és imádkozzunk azokért, akik bennünket háborgatnak: ez a tanítás nem puszta szó volt az ő ajakán, hanem maga az élet, maga a valóság. Közülünk senkit sem háborgatnak és üldöznek annyira, mint a Jézust. Pedig mi jobban megérdemelnénk a háborgatást, mint az, akinek szájában álnokság nem találtatott soha és aki csak jót cselekedett mindenekkel, és mi mégsem tudunk még csak távolról sem fölemelkedni a szeretetnek arra a fokára, amelyen Jézus áll előttünk eme szavaiban. Mert mi gyarló emberek vagyunk. De minden gyarlóságunk mellett is törekednünk kell arra, hogy legalább közelitsük meg az Idvezitőt az ő mérhetetlen nagy szeretetében.

A tömeg közönye. A 35. versben olvassuk, hogy “a község áll vala.” Az a tömeg, amely csak napokkal ezelőtt hozsánnát kiáltott a Jézus felé, most közönyösen nézi a Jézus megfeszittetését, nemcsak, hanem később ő maga is oda áll a csúfolok közé. Hogyan magyarázhatjuk ezt meg? Hiszen ő ellenök igazán nem vétett az Ur, sőt nem egy gyei közülök tömérdek jót cselekedett, ők még a hatalmukat sem félthették tőle, és mégis csak állnak, sőt később a főemberekkel együtt csúfolják a szenvedő Jézust. Az alacsony lelkek szomorú tulajdonsága az ma is, hogy szeretnek egy követ fújni a nagyokkal, a hatalmasokkal. A főemberek diadalában a durva erő érvényesül az ártatlanság felett, és a tömeg nem törődik az ártatlanul szenvedővel, mert úgy érzi, hogy annak immár nincsen semmi hatalma. Az erő, a hatalom ott van a. főemberek kezében

és jó dolog azokkal együtt kiáltani. Ez az alacsony lelkek tulajdonsága. Nekünk, akik az Isten-fiuság magasságán állunk, sohasem szabad ennyire lealacsonyodnunk. Az ártatlanul szenvedőkért emeljük föl mindig szavunkat, ha még oly hatalmasok is lennének azok, akik az ártatlanságot üldözik.

A főemberek kegyetlensége. Menteni nem lehet ugyan, de megérteni meglehet azt, hogy a főemberek Jézus vesztére törekedtek. De ime, ők nem elégednek meg azzal, hogy elveszítik a Jézust, hanem előbb még meg is akarják kínozni őt. A szívtelenségnek, az állatias kegyetlenségnek kiáltó példái ezek a főemberek. Tudjuk, hogy már előbb tövis koronával koronázzák meg az Urat. Ezzel nemcsak testi szenvedést okoznak neki, hanem a lelket tépő gunynyal lelki szenvedésben is részesítik. A keresztfán is csúfolják: ha csakugyan király, szabadítsa most meg magát, ha tudja. Testi szenvedését is növelik és viz helyett eczettel kinálják őt. Mily nagy lehetett a Jézus lelki fájdalma, amikor látta és érezte mindezeket. A lelki gyötrelem mindig nehesebb, mint a testi fájdalom. Jól tudták ezt azok a gonosz lelkű főemberek és éppen ezért választják a kínzásnak ezt a módját is. A szívtelen kegyetlenségnek nincs jogosultsága még a gonosztevőkkel szemben sem. őrizkedjünk mindig attól s ha szenvedést látunk, ne kérdezzük, hogy kicsoda szenved, hanem siessünk a gyötrődés enyhítésére.

A két gonosztevő. Nagy figyelmet érdemel az a két gonosztevő, akiket Jézussal együtt feszítettek keresztfára. Mind a kettő bűnös és az ő tetteiknek méltó jutalmát veszik. Az egyik érzi és tudja ezt, a másik azonban még a keresztfán is megátalkodott. Az egyik Jézushoz fordul, beismeri a maga bűnös voltát, a másik még utolsó perczében is kisérti az Istent. A halála is olyan volt aztán, mint az élete: reménytelen, vigasztalás nélküli. Menynyivel boldogabban halt meg az első aki meghalhatta Jézus biztató szavát: ma velem le- szesz a Paradicsomban. Mi mindnyájan bűnösök vagyunk s a bűnösre nézve keserű és félelmetes a halál. De annak félelmét mindig eloszlathatja és el is oszlatja Jézus azokra nézve, akik hozzája fordulnak. Ha eljön hozzánk is az utolsó óra: ajkunkon Jézus nevével haljunk meg, hogy Jézussal lehessünk a Paradicsomban. Az Isten bűnbocsátó kegyelme mindig kész a meg- térők számára.

Jézus utolsó szavai. Jézus sokat szenvedett a keresztfán. Szenvedett a testi gyötrelmek miatt és szenvedett az emberek háládatlansága, kegyetlensége miatt. A szenvedés érzése ki is tör belőle, amikor ismételten is “nagy szóval” felkiált és a szenvedésekké, szemben menekülést keres. Hol találja meg? Nem másutt, mint a menyei Atyánál, akihez fordul utolsó perczében is, mondván: Atyám, a te kezeidbe teszem ie az én lelkemet. Az Atyához menekül, és abban a percz- ben nem érzi többé sem a testi, sem a lelki szenvedést. Oh, mert az Isten védő szárnyai betakargatnak bennünket minden bántalommal szemben. Aki Istenhez fordul: arra nézve nincs többé testi kin, sem lelki szenvedés. Azelőtt eloszlik a halál félelme és megnyugodott szívvel viseli sorsát mindenkor. Azért ha nyo-