Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-17 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 jes erővel követik a testvéries megértés, a közös munkálkodás, és egymáshoz való jó akarat útját. Ezek olyan tények, amelyeket kétségbe nem vonhat senki sem. De vajon roszabbak lettek ez által? Én éppen ellenkezőleg gondolom. Ezek a tényezők mind megváltoztak. mert megismerték az eddig követett ut helytelenségét. Megváltoztak “az ő elméjöknek megújulása által” és ezzel is a tökéletes keresztyénség nyomdokain járnak és önmagukat igyekeznek még jobb keresztyénekké tenni. Végtelenül téves, és veszedelmes, mert a rósz akaratú magyarázgatásra nagyon alkalmas az a burkolt meggyanusitás, mintha a gyülekezetek nem maguk választottak' volna maguknak pásztort, hanem “kívülállók” intézték el dolgaikat. Gyülekezeteink körében az elmúlt év folyamán egész sora történt a lelkészváltozásoknak. E sok változás között azonban egyetlen egy esetben sem igaz az, mintha “kívülállók” rendeltek volna lelkészt a gyülekezetekbe. Ellenkezőleg, éppen a Kovács Andor szomszédságában, a kicsiny spring daléi egyházban történt meg pl., hogy ezek a ‘kívülállók” minden erővel óhajtották volna egy bizonyos lelkésznek a megválasztását, de mert a gyülekezet ezt nem tette magáévá, az illető nem lett megválasztva. Vajon nem saját maga intézte-é a maga sorsát ez a gyülekezet? Pocahontas a missiói hatóság ajánlatára választotta meg mostani lelkészét, de maga a giileke- zet volt az, aki egy alkalmas lelkész ajánlását kérte. Ezen kívül még egy pár olyan gyülekezet volt, ahol a missioi hatóság eredményesen élt az ajánlási jogával. De ez a tény vajon elég ok-é akár Kovács Andornak, akár másnak arra, hogy a “kívülállók,” értsd: a missiói hatóság önkényeskedésére példálózgassék és igy hintegessen konkolyt a lelkek mezejére? Harmadik téves és alaptalan megállapítása, mintha az egyházak lelkészi és világi vezetősége két évtizeden keresztül soha, egyetlen formális összejövetelt nem tar tott volna. De ezt még, legalább az ő szempontjából, ha menteni nem is, de legalább magyarázni lehet. Leechburg ugyanis a Presbiterian egyházhoz tartozik, ahol nincsen, mert az Egyházalkotmányuk értelmében nem lehet, magyar egyházmegye. Ne feledjük azonban, hogy az amerikai magyar reformátusság világa nem csak Leechburgból áll. Azon túl is van még valamicske, és hogy ha egy kissé tovább néz valaki, meg fogja látni a mi két egyházmegyénket és a Reformed Church régi magyar egyházmegyéjét, amelyeknek kebelében az egyházak lelkészi és világi vezetősége állandóan tartott formális összejöveteleket az egyházmegyei gyűléseken, sőt azokon kivül is. Nemcsak, hanem a két év előtti pittsburghi kongresszuson ott voltak a Presbiterian egyházhoz tartozó gyülekezetek lelkészei és világi képviselői is. Ha pl. ekkor a leechburgi egyház nem küldött világi képviselőt: ez még nem ok arra, hogy Kovács Nt. ur olyan vádakkal álljon elő, amelyek ben egy szemernyi igazság sincs. De a legsajnálatosabb tévedése az, amit korona gyanánt utolsónak hagyott, — amikor “Bloomfield” sérelméről és “mérhetetlen káráról” beszél. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy mire való a lancasteri magyar tanítás fölvétele, amikor ott van Bloomfield meg a Western Seminary? Még jó szerencse, hogy erről a nagy sérelemről és mérhetetlen kárról éppen Bloomfielden nem tudnak semmit sem. Mert vajon micsoda kára volna abból a bloomfieldi iskolának, hogy ha Lancasterben magyar diákok tanulnak? Talán anyagilag károsítja meg ez a tény a bloomfieldi iskolát? Avagy erkölcsi hiteléből és értékéből von le valamit? Távol legyen. A lancasteri iskolára nem azért volt szükség, mert talán a bloomfieldi főiskola vagy a Western Seminary nem jók vagy tanáraik nem kielégitőek. Lancaster egészen más, mint az, aminek a czikkiró gondolja. Bloomfielden, a Presbiterian egyház e theologiai főiskolájában, régóta folyik magyar tanítás is. Ez az iskola a new yorki metropolitan district három milliónyi protestáns népe számára az egyedüli protestáns theologiai iskola. Nagy szükség van hát rá, mint eddig is volt. Kivált azért, mert olyan szépen veszi gondjaiba a bevándoroltakat, és igazán nemzetközi jellegűvé lesz, amikor a Krisztusban egygyé teszi a különböző nemzetiségeket. A Reformed Church tavaly legalább 30.000 magyar lélekkel szaporodott. Magyar egyházainak száma több, mint 50-re emelkedett. De magyar tanítás még egy theologiáján sem volt. Nem indokolt-é, hogy ha erről gondoskodott, annyival is inkább, mert maguk a magyar egyházak kötötték ki ezt becsatlakozásuk egyik föltételévé. Hát nem szabad a református egyháznak is megtenni a saját maga szükségeinek kielégítésére ugyanazt, amit a Presbiterian egyház megtesz? Lancaster azonban jóval több, mint pl. a bloomfieldi iskola. Van-é. vagy volt-é valaha Amerikában olyan Col-' lege, amerikai kollégium, amely a magyar, nyelv, irodalom és történelem, általában a magyar műveltség ápolására nyilvános, rendes tanári állást állított volna fel? Amelyen a magyar ifjúságot az amerikai felső fokú oktatáson kivül a magyar felsőbb fokú oktatásban is részesítették volna? Ilyen iskola még nem volt és ma sincs másik, csak a lancasteri Franklin and Marshall College. Bloomfielden csak theologusok tanulnak, Lancasterben azonban a magyar tanár nemcsak a lelkészjelölteket, hanem a jövendő magyar orvosait, tanárait, mérnökeit, bíróit, ügyvédjeit, vegyészeit, politikusait stb. is részesíti magyar felsőbb oktatásban. Ezeknek a magyar taníttatására nincsen semmi szükség? Ezek nem mehetnek el sem Bloomfieldra, sem a Western Seminary- be, mert ezek nem a theologiára készülnek. A Reformed Church, és különösen mi, magyar reformátusok, sohasem fogjuk azt bánni, ha Presbiterian egyház nem egy, de tiz helyen állíttat föl hasonló intézményt. Sőt inkább örvendenénk a magyar kultúra fokozottabb terjesztésének. Viszont, a Presbiterian egyház egy cseppet sem lát jogsérelmet a lancasteri magyar tanszékben. Igazolja ezt az a körülmény, hogy a két intézmény magyar és amerikai tanárkara a legjobb viszonyban, sőt
