Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-11 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. jatok be abba a nagy munkába, a melynél felségesebb nem volt még sohasem, a világ ujjáteremtésének, megváltásának nagy munkájába az Isten nagy munka tervének ki küzdésébe! Az ő hatalmas munkatervében mindenki számára van hely és munkaalkalom. Lásd meg a neked szánt helyet és kezdd el a munkát még ma. Kezdd ott, a hol vagy, családod körében. Ne csak szép, meleg ruhát végy gyermekednek, ne csak testi, külső állapotára gondolj hanem lelkére is. Édesapa, é- desanya mit teszesz gyermeked lelkeért? papja vagy-e családodnak? öledbe veszed-é gyermekedet, hogy elmondj neki egy egy történetet Jézus életéből, hogy meg tanitsd imádkozni? mutogatod-e előtte beszédeddel és élete ddel az örök élet Útját? Egy fiúcska nagy betegségbe esett. Állapota egyre rosszabbra fordult. Egy este a munkából hazatérő apát szomorú arccal, kisírt szemmel fogadja a felesége s zokogva mondja: “itt volt az orvos és azt mondta, hogy fiunk nem éri meg a reggelt.” Az édesapa, a ki hivő keresztyén ember volt, bement a szobába, leült fia ágya mellé, megsimogatta a fiú homlokát és igy szólt: “fiacskám, tudod-e, hogy még talán ma elköltözöl e földi életből?!” A gyermek okos szemei különös fényben ragyogtak mikor igy szólt: “igazán? még ma meghalok? hisz akkor még ma meglátom a Jézust'-’’ Az apa igent intett fejével és kezébe hajtván fejét, csendesen zokogott. De a fia igy vigasztalta: “ne sírj édes apám! mihelyt találkozók a Jézussal, megmondom neki, hogy egész életedben arra igyekeztél, hogy megismertesd, megszerettesd velem Jézust!” Olvasom! volt-e, van-e gyermeked? ha talán meghalt vagy ha ma halna meg, milyen bizonyságot tenne rólad a Jézus előtt? elmondhatná-e az én apám, vagy anyám oly sokat beszélt nekem te rólad Jézusom, úgy szeretett Te éretted? elmondhatná ezt? vagy csak csúnya szavak, káromkodás között hallja ajkadról a Jézus nevét? Itt a legelső, felséges munkatér: vezesdd gyermeked a Jézushoz otthon, küldd el a vasárnapi iskolába, fogdd meg kezét s menjetek együtt az Isten házába, tégy* bizonyságot előtte a Jézusról beszéded, életed tisztaságával, szépségével. Az igy elszórt mag megtenni áldásos gyümölcsét gyermeked életében és aTiedben is. Ott van a nagyobbik család, az egyház. Mennyi munka alkalom: vasárnapi iskola, ifjúsági munka, bibliakor, istentisztelet, jótékonysági munka, iratterjesztés stb. Állj be a Krisztus hadseregébe, munkás, harcos katonái közzé'- Közönyös nem lehetsz. Két urnák szolgálni nem lehet. Állj a krisztus oldala mellé s indulj neki bátran a harcsnak, melynek célja, hogy a te életed, munkád által is kevesbbedjék a bűn, hitetlenség, nyomorúság, szenvedés s növekedj ék a szeretet, öröm, békesség, boldogság, tisztaság! Izsák látta a betemetett kutakat és kiásta. Láttunk mi és egy párat. Mit cselekedjünk? Látva a bajt, átpar- toljunk-e az ellenség, a bűn, hitetlenség, vagy a tévhit táborába? Hazaáruló, szökött katona az, a ki akkor hogyja ott a várat, a mikor bajban van! Lelkihazaáruló, szökött református az, aki látja a betemetett kutakat, az ellenséget, — és félreáll, vagy átpártol az ellenség táborába! Olvasóm, ha édesanyád megbetegedne, oldalbarug- nád és el hagynád-e betegségében? Édesanyád, a magyar református egyház, beteg, összetörte, szetdara- bolta testét az irigy filiszteus, a román, a cseh; összetörte lelkét a bűn, a hitetlenség, névleges, felületes ke- resztyénség. Ne nézzük ölhetett kézzel, hidegen, közönyösen sorvadását, élettelenedését. Szed jiik elő szerszámainkat, ássuk ki a betemetett kutakat! Mely sokan vagyunk, hetven magyar református egyház, A- merikában, — csaknem ugyananyi lelkész. Ha ez a hatalmas sereg megmozdulna, ha a lelkészek, egyháztagok átadva magukat a Jézusnak tömött sorokban indulnak a harcba a Fő vezér, Jézus vezérlete alatt: akkor egyházunkon a pokol kapui sem vehetnek diadal- mat! HOL AZ IGAZSÁG? A REFORMÁTUSOK LAPJA SZAMÁRA IRTA: Irta: Tóth Mihály alphai ref. lelkipásztor. Nem szivesen veszem kezembe a tollat, hogy a legújabb hitszakadásról ismét ívjak.De kénytelen vagyok vele.Lel kiismeretem parancsoló szava kényszerit rá. Mert nem lehet azt szó nélkül hagyni, amit ezek az episkopális magyar maszlagolók tesznek. Nem lehetne nekünk semmi szavunk, ha ezt az episkopális magyar korcsszülöttet kedves papáik nevén neveznék és igy akarnák kálvinista népükkel megkedvelteim. De amikor a tényeket tudatosan elferdítik, a népét félrevezetik s hangzatos szavakból font fátyollal szemét bekötik, hogy könnyebben és minél többet a hittagadás vesztőhelyére vezethessenek: akkor nékünk, a nép természetes vezetőinek, szent kötelességünk tiltakozó szavunkat felemelni. És amikor ezt teszem, előre kijelentem, hogy semmi sem áll tőlem távolabb, mint az, hogy magából az episkopális egyházból s annak püspökeiből gúnyt űzzek. Teljes tisztelettel adózom én ennek ez egyháznak és püspökeinek. Hiszen ők soha sem keresték a magyar kálvinistákkal az összeköttetést, mert tudták, hogy áthidalhatatlan ür választja el a kettőt egymástól. Ennek a kérdésnek felidézése ért csupán egy-két kapaszkodó és minden áron érvényesülni akaró magyar lelkipásztor a felelős. Elvük ezeknek nincsen. Ennek a magyar episkopális ügynek mozgató ereje a pénz. És csak most látjuk, hogy mily nagy hatalom a teli erszény! Mert hiszen még a tiszta, az ősi, az evangéliom szerint reformált kálvinista hit megtagadására is képes őket rávinni. Nem irigylem én senkitől a jogos és megengedhető utón szerzett kincset. De amikor, a látszat szerint, egy egész tömeg magyar kálvinistának árúba bocsátásáról van szó, akkor már igazán felforr az amberben a vér és cselekedni kénytelen. Mert miről is van itten szó? Nem egyébről, mint tömeges lelki eladásról. Egy pár ref. pap minden áron episkopális akar lenni. De hát pap gyülekezet nélkül nem sokat számit. A gyülekezet pedig nem hajlandó
