Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-11-25 / 47. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 9

■

| A TOLEDOI GYÜLEKEZET ÖRÖM

_________________________________________]

Azzal a reményyel veszem kezembe a tudósítói tollat, hogy a Nt. Szerkesztő Ur lesz szives ismét helyet adni ezen közleménynek a mi szeretett egyházi lapunkban, annyival is inkább, mivel úgy lehet utoljára veszem igénybe ezen szívességét, a mennyiben bírom a mi szeretett lelki- pásztorunk szives igéretjét arra nézve, hogy ezután ő fogja ellátni lapunkat a gyülekezet köréből való hírekkel.

*) Természetesen hogy örömmel adunk helyet mindenkor azon érdekes híreknek és közleményeknek, a melyek abból az előkelő gyülekezet köréből akár lapunk megbízott képviselőjének, akár Nt. Bogár lelkipásztor urnák tollából származnak és hozzánk küldetnek. Szerk.

Mielőtt azonban hozzáfognék annak leírásához, hogy miképen fogadta a to- ledoi gyülekezet az ő Magyarországból visszatért keaves papját, Nt. Bogár Lajos lelkész urat és az ő szeretetve méltó nejét: — meg kell említenem azt, hogy mindnyájan néminemű aggodalomban és bizonytalanságban voltunk jó darabig a felől, ha vájjon egyáltalán visszajön é körünkbe még egyszer a közszeretetben álló egyházi vezér? Féltünk, hogy csakugyan úgy lesz, mint a hogy ő búcsúzó beszédjének textusában mondotta: — “Az én orczámat többé nem láthatjátok,’’ — Csel, 20, 37, 38. Hiszen búcsúbeszédének minden szava mélyen és kitörölhet- lenül sziveinkbe vésődött! Az ő tiszteletére rendezett búcsú lakomán is mindenkinek szivére lelkére rátelepedett az aggodalom érzése. És ő mindezt látta, ezen érzelmek őszintségéről meggyőződött. így ment el tőlünk jokivánságaink, imádságainktól kisérve az édes Hazába. Gondoi.aink és imádságaink nemcsak a tenger partjáig kisérték el őtet, hanem vele voltak egész otthoni tartózkodásának hosszú ideje alatt. Bizonyosak vagyunk róla, hogy ő is sokszor gondolt reánk. Mikor a tenger zajgo hullámai ringatták a hajót, vagy mikor hallgatta a hullámok csatáját, a viharok dörgését, talán fel-fel rezzent és eszébe jutott az a gyülekezet, mely talán éppen abban a perczben ő érte, szerencsés visszatéréséért imádkozott. Aztán meg mikor hazaért, abba a megcsonkított, abba a szerencsétlen sorsra jutott Magyar — hazába, — hogy ne jutott volna ott is eszébe az elhagyott toledoi gyülekezet, melyhez őtet az igaz lelkipásztori szeretet szent érzése kapcsolta. Gondolatait, szivének nemes érzéseit rábízta a susogo szellőre, és az elhozta azt a megbízatáshoz híven mihoz- zánk. Eszünkbe jutottak sok szép tanításai, melyek templomunkban elhangzottak, és akkor láttuk, éreztük, hogy ki volt nekünk az eltávozott Nt. Bogár Lajos lelkipásztorunk!!

Őszintén megvallva, a miatt aggodalmaskodtunk, hogy a mi kedves lelkipásztorunk kisértetbe esik, és megmarad odahaza valamely előnyösebb állásban. Fel is lett neki ajánlva fényes állás, nagy jövedelem, kiváló képességének megfelelő társadalmi kör, — de a mi imádságaink erősebb hatásúak voltak, mint a kisértő- sek ostromai, és igy történt, hogy egyszer csak azt halljuk, hogy a legörvende- tesebb és a legboldogabb fordulat állott be a mi közszeretetben álló derék lelki- pásztorunk lelki élet világában. Ugyanis ott a miskolczi Avas hegy tövében elfogta a mi szeretünket egy még nagyobb szeretet, a melynek fényéből és melegségéből egy egy sugár osztály részül jut minékünk is. Nem jo az embernek egyedül lenni. A melegen dobogo szív megtalálta azt a másik szivet, mely az ő bol- dogitására lett formálva. A ki egyedül ment el tőlünk,—másodmagával tér visz- sza hozzánk.

Ily lelki gondolatokkal kisértük mi a mi kedves papunkat az ő magyarországi útjában. Nemcsoda aztán, hogy a mikor csakugyan visszaérkezett Toledoba, fo - gadtatása oly impozáns volt, hogy csak halvány vonásokban vagyok képes ennek a nagyszerű eseménynek a rajzát megörökíteni lapunk hasábjain.

Nov. 9-én este 6 órakor egész sor automobil hagyta el a toledoi magyar negyedet. Százával zarándokoltak ki a magyarok a Union állomásra, hogy jelen legye nek papjuk megérkezésénél és üdvözlésénél. Mindenkinek sajnálatára, autogép- törés folytán gyülekezetünk érdemes főgondnoka Bacsó Pál testvérünk képtelen volt kellő időre kijutni az állomásra, igy az érkező tiszteletes párt nem ő, mint a hogy a megállapított programm szerint teendő volt, — hanem Nt. Garay Gerő h. lelkész ur üdvözölte röviden, de igen sziv- ből jött és mély érzésű szavakkal. A nagy állomás körüli teret egész ellepték a magyarok, ugyannyira, hogy a közlekedés is majdnem felakadt. A további forgalmi zavaroknak elejét veendő, — rövid bemutatkozás és üdvözlések után megindult a 35 magyar és amerikai színekkel fel- diszitett auto-sor az állomásról a magyar negyed felé. A Manse folyót átszelő nagy hid végénél várta a menetet a vasárnapi iskolás gyermekek felltözött nagy csapatja, élén a rézbandával és mögötte óriási sokasággal. Hogy ezen 5-6 ezer főt kitevő sokaságban semmi baj avagy zavar nem adta elő magát, — ezt Molnár István kiváló tapintatos rendőrtisztünknek köszönhetjük, ki egy csapat rendőrt vezényelt ki a rend fenntartására és ki maga is a legnagyobb gonddal és fáradsággal őrködött, hogy a magyarságnak ez a szeretet meg- nyilvánitása olyan legyen, amely meghassa az amerikaiakat és minden nemze- tiségüeket is.

A tömeg lelkesedése oly nagy volt, hogy ha hintón jött volt az uj pár, — minden

kétség nélkül kifogták volna a lovakat és bevontatták volna a kocsit, az utczákon által, — de mivel automobil volt használva, ehez már nem mertek hozzányúlni. A magyar templomhoz érve, az uj pár és a velők jött nagy sokaság bevonult a templomba, mely zsúfolásig megtelt buzgó nép seregével. Oh mily égbetörően zengett a mi gyönyörű énekünk: — lm béjöttünk nagy örömmel! — Majd Nt. Kerekes Béla lelkész ur imádkozott szívhez szólóan és elragadóan. — Nt. Garay Gerő lelkész ur aztán bemutatta az uj párt a gyülekezetnek. Ezután szeretett lelkészünk szólott hozzánk nagy meghatottsággal, el- érzékenyüléssel, alig találva kifejezéseket e nem várt impozáns fogadtatás megkö- szönésére. A fogadtatást az üdvözlések sora zárta be. Késő este volt, mikor eltávoztunk a templomból, boldogan és megelégedetten.

Vasárnap, Nov. 12-én este a Ref. Nő- egylet rendezett egy nagysikerű bankettet a lelkészpár tiszteletére. Előre láttuk azt, hogy iskolánk terme nem volna megfelelő nagyságú a bankett czéljaira, igy kivettük a Sztrikféle Hallt, hol 5-600 vendég számára kényelmes elhelyezést lehetett biztosítanunk. Össze is gyűlt olyan hatalmas vendégsereg, a minőt talán még nem is látott ez a nagy terem. Az elrendezés nagy munkáját Molnár Istvánná és Ber- tók Gyuláné végezték. Már csaknem fél 9-re járt az idő, midőn az ünnepély várva várt kedves vendégszemélyei Nt. Ur és szeretetre méltó neje beléptek a terembe.

Hatalmas éljenzés volt az üdvözlés. Majd egyházunk Ifjúsági Zenekara rázendített a mi Nemzeti Imdáságunkra, a Hymnus- ra. Vasárnapi iskolánk tanítói Nt. Garay Gerő lelkész szakavatott vezetése mellett elénekelték a “Tudom az én Megváltom él” ez. ismert remek szép Hozsánna éneket, négy hangra. — Ezután egy gyönyörű kosár rozsát, mit tudomásom szerint Fülöp Györgyné, Sztupák Péterné és Pet- rilla Mihályné vettek, — Fülöp Györgyné hatásos szavak kíséretében adta át a Tiszt, asszonynak. Egy ezuppanós csók volt érte a jutalom. Rév. Ryneder ur imádsága és áldáskérése után hozzáfogtunk a dús lakoma elköltéséhez. Vacsora közben elsőnek Gyurko Györgyné szólalt fel, — fel- köszöntvén lelkes szavakkal az uj párt. A második fogásnál egyházunk érdemes főgondnoka Bacsó Pál emelkedett fel helyéről és közvetlen meleg érzésű szavakkal kérte fel Nt. Garay h. lelkész urat a toszt mesteri tiszt betöltésére. Az ő irányítása mellett aztán megindult a szebbnél szebb beszédek áradata, melyeknek közös jellem ző vonása volt az, hogy benső érzésből, tiszta szívből fakadtak.

Nt. Garay lelkész ur tapintatosan és nagy bölcsességgel oldotta meg tosztmes- teri tisztségének feladalát. Elsőnek Mes-