Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-11-25 / 47. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Emlékezzünk. a 15 és 16 századra, melyben a törökök lakták édes hazánkat. Irta: Szabó Ferencz, Sarkadom. Busan sirdogál még ma is az ének Szomorú sorsáról a magyar népnek. Mikor Isten büntető szavára Leszállt az átok édes hazánkra, Omladékain édes országunknak Gyászban zokogva apáink járának. Akkor volt népünknek ilyen gyász sorsa, Mikor lesújtott ránk az ég ostora, Mikor bennünket nagy romlás éré Vérmeződön Mohács gyászos téré, Füstölgő üszkei közt e hazának Sztambuli rablók századig dulának. Rommá lett e hon puszta szép tájéki, Sírva bujdostak benne bus fiai S a mely nép mig tartott jobb végzete, Fél világgal hadban mérkőzhete, Most vad pogánynak esve igájába. Rabszolgává lett saját hazájában. E nagy romlás minket bűneinkért ért, A hazát gyilkoló visszavonásért, Ha magzatiban a nép nem rokon, Alapjában rendül meg ott e hon. Itt is a lelkek, hogy meghasonlának, Századokra jajt szült szegény hazánknak. De végre atyáink megbünhődének, Kitelt a gyász, jobb idők érkezének — Megtört, de el nem törült a csapás, Árpád népére jött Isten áldás. Elzugott a vész is, a ború oszol, Derültebb egünk egy szebb jövőt jósol. Ki elfordítván vészt és enyészetet, Kimentettél a sírból egy nemzetet. Állj mellénk atyáink védistene, Törd meg azt, ki békénknek ellene S adj szerető szivet minden fiának, Békességet, jobb jövőt e hazának. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA 39 éve szolgálja a magyarságot becsülettel, 401 Jerome Street. McKeesport, Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyammi. Hajó jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hasai és amerikai jogi ügyek pontoo és lel- kiísm<i''ete* intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat 1 Imádkozzunk másokért is. Jak. 5: 16. Ugye kedves testvéreim sokan még meg se gondolták, hogy nemcsak magunkért s a mi családunkhoz tartozókért kell imádkozni ?.... “Magunkért se győzünk eleget”, — ti csak azt hittétek.... Mintha eddig nem is mondta volna senki, mintha nem lett volna az eddig a Szentirásban megírva! ? Vagy talán nem olvastátok!.... Ugye elkerülte figyelmeteket az ige: “Imádkozzatok egymásért,” — Jakab levele ötödik rész tizenhatodik versében?.... Jobb volna pedig a helyett, hogy szóljuk, szapuljuk embertársainkat, elitéljük a nálunknál rosszabbakat, szidjuk az “urakat” (vagy nevetjük, gúnyoljuk a “népet”), jobb volna, ha imádkoznánk érettük, hogy változtassa meg Isten szivüket s jöjjenek minél elébb a Krisztushoz. Ha látjuk, hogy rosszak az emberek, isten- nélkül valók, hitetlenek s ha intjük, figyelmeztetjük őket, hívogatjuk a Krisztushoz, még ránk se hallgatnak, — mittesztink mi, keresztyén atyámfiái, testvéreim?!.... Panaszkodunk, zúgolódunk, kesergünk, hogy igy-ugy rossz a világ, rosszak az emberek; panaszkodunk, panaszkodunk és elfelejtünk imádkozni értük! Pedig: “igen hasznos az igazaknak buzgóságos könyörgése”! ******************************************** * sk I ffinzHáuna f * Vasárnapi Iskolai Énekek * * Gyűjteménye. íj; | A rég várt vasárnapi iskolai éne- * I kés könyv végre megjelent, és díszes * * vászonkötésben kapható: t | A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. * Ára postaköltséggel 55 cant. * I Tartalmazza az énekeknek nem- j crak a szövegét, hanem teljes dalia- * % mát is. Ára postai küldéssel 55 cent. % * Ezen uj énekeskönyv Magyaror- * * szagon lett nyomatva, __ de itt A- * | nierikában lett beköttetve. * * * ******************************************** EGYHÁZI ÉS ISKOLAI NYOMTATVÁNYOK. Lelkészt hivatalok részére:— Magyarnyelvű, berámázásra alkalmas disz. kér. biz. 10 drb. 1.00 Halotti anyakönyi kivonat, bond papír, lü drb. ára .50 Hasai nyomtatású Kis Zsoltár, vfiszonkőt M« CONFIRMÁCZIOI, díszes, hazai színes nyomatásu, berámázásra alkalmas igen szép emlék bizonyítványok,— darabja 5 cent JÁR ÖNNEK MÁR A MI SZÉP REFORMÁTUS LAPUNK? Ha még nem jár, — kérjen belőle mutatványszámot, vagy rendelje meg azt azonnal. Előfizetési ára egy egész évre KÉT DOLLÁR AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.