Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-11-18 / 46. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. vatalos képviseltetést privátim felkértem Szökő, Gazdik és Őri híveimet, akik úgy is benne voltak a rendező bizottságban, hogy érdekeinket ott képviseljék. Ezért mondtam Nt. Melegh Gyula lelkész Úrnak hogy Egyházunk hivatalosan nem lesz ott képviselve, amint hogy nem is volt, mert hivatalos képviselői lemondtak és tényleg azon részt nem is vettek. Hogy állás pontomat jobban megvilágítsam; azt hiszem mindenki tisztában van azzal, hogy a két pártnak egyenetlensége az ő belügyük, amely különben is vallási téren mozog, nekem épen úgy mint híveimnek, amint azt előttük is kifejtettem, semmi közünk ahhoz. Mi mint magyar emberekkel társadalmi téren szívesen érintkezünk, akármelyik párthoz tartoznak, de az ellenakcióhoz, az esetleges bosszúhoz, bármelyik párt részéről is akarna az érvényesülni, nem fogunk csatlakozni. Krisztus Urunk tanítása szerint az ellenséget is szeretni kell. Nagyon furcsa testvéri szeretetnek tartom azt, ha testvér ellen megy még akkor is, amikor nemes célról van szó. Azt a sokak által hirdetett de többnyire csak ajkon hordozott nemes erényt, a szeretetet alulírott komolyan szoktam venni, mert nélküle az ember olyan mint a szemevilágát veszített szerencsétlen halandó, aki addig botorkál a sötétségben mig egyszer a mélységbe zuhan. Akiben ez a nemes erény hiányzik, akad abban bőven harag, gyűlölet, bosszúvágy. Ezek a tulajdonságok züllesztik az emberiséget egyenként és összesen, ezek szülik a háborút, a nyomort, gyilkosságot és számtalan bűnt. Nem kívánok én leezkét adni az egymást meg nem értő két pártnak, hiszen nálam nélkül is ezt mind jól tudják. Én azért hoztam fel ezeket, mert mint békeszerető ember meg-akarom okolni jö- vendőbeni eljárásomat, amely abban fog megnyilvánulni: Hogy mulatságaikon a jövőben is örömmel fogom látni híveimet és a mienken viszont őket, nem tekintve arra, vájjon az alapitó Egyházhoz tartoznak-e vagy az úgynevezett disszidensek- hez de csak akkor, ha ellenmulatságot nem rendeznek mert kijelentem, hogy mi sem az egyik sem a másik párthoz nem tartozhatunk; a viszálykodó két tábort az önmagunk kettészakitásával nem szándékozunk növelni. Béke mindnyájunkkal ! Tisztelettel: Szteczovics Miklós, McKeesporti gör. kath. lelkész. Ft. Steczovics Miklós lelkész ur fenti czikkét készséggel közöljük, bár azt hisszük, hogy bővebben foglalkozik a dologgal, semmint arra szükség volna, örömmel és megnyugvással vesszük tudomásul a nyilatkozatból, hogy abban a bizonyos gyűlölködő “ellen-mulatságban” a mckees porti magyar gör. kath. egyház hivatalosan nem vett részt, sőt hivatalos megbi- zottainak kiküldését visszavonta, mihelyt megtudta, hogy tulajdonképen miről van szó. Krisztust követő, keresztyén ember másként nem is tehet és mi sohasem akartunk kételkedni a Ft. ur keresztyénségé- nek komolyságában. Szerk. Havi jelentés a Pittsburghi és Vidéki Református Egyházi és Segélyző Egylet 1922 okt. havi pénztári forgalmáról. Bevétel: 1. Anyaosztály 175.45 2. Bruceton 21.50 3. Monongahela 34.55 4. Whitsett 39.20 5. Traveskyn 15.40 6. New Castle 6.60 7. Daisytown 21.75 8. Elrama 11.85 9. Glenwood 23.40 10. Duquesne 11. Studa 12.10 12. Poland 17.10 Összes havi bevétel 378.90 Áthozat szeptemberről 1032.72 Összesen 1411.62 Októberi kiadás 84.20 Maradvány 1327.42 Alaptőkéhez csatolva kamatozás végett 500.00 Átvitel novemberre a csekk számlán 827.42 Kiadás: 1. Központ: Kertész Lajosnak egy tag szerzéséért 1.00 Főkönyvelői dij és vegyes 20.20 2. Anyaosztály: Dorkó Gergelynek egy heti betegsegély 7.00 3. Whitsett: Balogh Zsigmondnak hat heti betegsegély 42.00 4. New Castle: Dudás Imrének két heti betegsegély 14.00 Összes kiadás 84.20 A duquesnei osztály november 8-ig sem küldte be a befolyt tagdijakat a főpénz- tárnokhoz s igy a kimutatásban a duquesnei tagtársak által befizetett összeg nem szerepel. A csekkszámlán levő pénzből a főtisztikar 500 dollárt elhelyezett az egylet alaptőkéjéhez, kamatozás végett. Pittsburgh, 1922 nov. 8. Vasváry Ödön főkönyvelő. ***************************** KÉRJEN MUTATVÁNYSZÁMOT az egyetlen, magyar nyelven megjelenő amerikai gyermeklapból, mely nek czime GYERMEKKERT. Ha megismerte és megszerette azt, — rendelje meg gyermekei, — roko nai, vagy keresztgyermekeinek. 607 Greenfield ave.. Pittsburgh, Pa AZ ÁRVAHÁZ ÉRDEKÉBEN. Lapunk múlt heti sz. ban az egyházi hírek között említés volt téve arról a nemes felbuzdulásról, mely a Pittsburgi s Vid. Ref. B. S. E. gyűlésén a mi árvaházunk megsegítése ügyében megnyilvánult, amikor is az egylet elhatározta, hogy még ez év folyamán egy szép mulatságot fog tartani az, árvaház javára. A bizottság tagjai mindjárt meg is lettek választva a gyűlésen a következő ismert ügybuzgo egyének személyében; — Bál elnök: Kovács István, — pénztárnok Gáli István,— lunch tikét árusító Szakái Sándor, — lunchhoz Smauzer György, Dorko Bergely és Benkő Sándor. Ajtó őrök Id. Pallay András, Sági István, — M. Nagy Lajos és Buczko Lajos. — A zenét kedvezményes árban Haga Andrásnak, a környék legjobb magyar zenekarának tagjai szolgáltatják. A rendező bizottság ez utón is felkéri nemcsak a pittsburgi, hanem a környéki magyar egyleteket és testületeket is, hogy e napon ne tartsanak más mulatságot, nehogy megoszoljanak erőink, sőt inkább szövetkezzünk e nemes czélt elősegítő mulatság sikerének biztosításához. Az árvaház valláskülönbség nélkül magába fogadja a magyar árvákat és igy méltán igényli is az összmagyarság ro- konszenvét, joindulatját. A bizottság külön köszönetét kíván mondani e helyen Reviczky András derék egyleti testvérünknek, aki a mulatság javára öt dollárt adományozott. Vajha a szép példa több követőre találna! Az árvaházi mulatság a Skott Bottom- ban a Politikai Klubb helyiségeiben lesz megtartva. — Nov. 25-én. — Közli: Kovács István. A Whitingi, Ind. derék testvérek nemes felbuzdulással serénykedtek a közel múlt időben, hogy ők is megörökítsék neveiket egy szép cselekedettel a magyar ref. árvaház történetében. A buzgoságban elöljáró Tóth Gyula egyh. jegyző kezdeménye zésére és a többi egyh. és egyleti előjárok fáradozásaival egy Árvaházi mulatságot is tartottak melynek tiszta jövedelme 92.- 85 cent volt. Ezen összeget a derék whi- tingiak kikerekitették száz dollárra és azt alapítványként elküldötték Ligonierbe. — A nemes cselekedet nem szorul dicséretre, mert az önmagában hordja dicséretét FONTOS ÉRTESÍTÉS. A Homesteadi és vid. magyarságnak. TISZTELT HONFITÁRSAK; — A Homesteadi M. Ref. B. S. és Egyh. egylet elhatározta, hogy Aug. 20- tól 1923 Jan. 1-ig 16-tól 35 éves egyénekre a beállási dijjat leszállítja EGY DOLLÁRRA. Felkérjük tehát minden honfitársunkat, hogy tömörüljenek ezen egy let kibontott zászlója alá, melynél jobb és nagyobb egylet nincsen az egész környéken. Az egylet megbízásából Kovács János elnök, — Géczy Dániel titkár.